A magyar válogatott Filipovity Márkó az olasz Victoria Libertas Pesaro kosárlabdacsapatban folytatja karrierjét, írja az MTI. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathelytől egy év után távozó 24 éves játékos azt mondta, hogy a következő szezonban topligában, de a magyarnál mindenképpen erősebb bajnokságban szeretett volna játszani.
"Úgy voltam vele, ha kapok egy megfelelő ajánlatot, akkor belevágok. A Falcóval tavaly egy plusz egy évre írtam alá, próbáltak ott tartani, de így, hogy kaptam külföldről ajánlatot, nem volt opció, hogy maradjak. Úgy gondolom, hogy az olasz bajnokság színvonalát senkinek nem kell bemutatni. Egy olyan csapathoz megyek, amely a tabella alsó részében található ugyan, de bízom a sok játékpercben és abban, hogy meg tudom mutatni a képességeimet" – nyilatkozta.
Az olasz együttes az előző, félbeszakított bajnoki idényt egy győzelemmel és 19 vereséggel zárta, ezzel az utolsó, 17. helyen állt a tabellán.
"Az, hogy tavaly hogyan szerepeltek, az a jövőképet illetően semmit nem befolyásol. Én legalábbis bízom a sikeres szezonban. A következő évben középcsapat szeretne lenni a Pesaro, ezt támasztják alá nyári igazolásai is" - mondta a leendő csapatáról a kosaras.
A közelmúltban Perl Zoltán és Vojvoda Dávid is légióskodott Olaszországban, Filipovity Márkó azonban egyik válogatott társ véleményét sem kérte ki, mielőtt aláírt volna az olasz klubhoz.