Index Vakbarát Hírportál

Távozik a Barcelona sportigazgatója

2020. augusztus 18., kedd 17:26 | aznap frissítve

Távozik posztjáról Éric Abidal, az FC Barcelona labdarúgócsapatának sportigazgatója. A klub honlapjának szűkszavú közleménye szerint a felek megállapodtak egymással a köztük lévő szerződés felbontásáról.

A 67-szeres válogatott, világbajnoki ezüstérmes francia Abidal 2007 és 2013 között volt a Barcelona játékosa, 15 trófeát, közte két Bajnokok Ligája-serleget nyert. Betegsége miatt távozni kényszerült, szervátültetésen is átesett. Később felépült és játszott még az AS Monacóban, valamint az Olimpiakoszban is. Barcelonába 2018 júniusában sportigazgatóként tért vissza.

A spanyol lapok a csapat pénteki csúfos BL-vereségét (8-2-re kapott ki a Bayern Münchentől) és kiesését követően arról írtak, hogy Enrique Sétien vezetőedző mellett Abidalnak sem lehet maradása a klubnál. Sétien menesztését Josep Maria Bartomeu klubelnök már egy vasárnapi rádióinterjúban megerősítette, majd az a vezetőség hétfői megbeszélését követően hivatalossá vált.

Rovatok