Index Vakbarát Hírportál

Utálatosan bánnak velünk – kiakadt Babos Tímea párospartnere

2020. szeptember 3., csütörtök 14:06

Babos Tímea párostársa, a francia Kristina Mladenovic szerint az amerikai nyílt teniszbajnokságon „fogolyként és bűnözőként” bánnak azokkal, akik kapcsolatba kerülhettek koronavírussal megfertőződött honfitársával, Benoit Paire-rel – írja az MTI.

Ez egy rémálom! Jelenleg csak arra vágyom, hogy visszakapjam a szabadságomat

– mondta a világranglista 44. helyezettje.

Mladenovicra a legszigorúbb koronavírus-protokoll vonatkozik, ezért nem négynaponta, hanem naponta tesztelik, és kizárólag az edzések, illetve a mérkőzések idejére hagyhatja el szállodai szobáját.

A női mezőny 30. kiemeltje a második forduló szerdai játéknapján 6:1, 5:1-re vezetett az orosz Varvara Gracseva ellen, 5:2-nél négy meccslabdája volt, ellenfele mégis fordítani tudott: 7:6-ra megnyerte a második, majd 6:0-ra a harmadik szettet. „All time comeback” – magyarul: minden idők fordítása, ezzel a felütéssel adott hírt a találkozóról a US Open közösségi oldala.

Öt-kettőnél teljesen összezuhantam. Utálatosan bánnak velünk, de ez nem mentség a vereségemre. Nem az amerikai szövetség hibája, hogy négy mérkőzéslabdát sem tudtam értékesíteni

– utalt az Egyesült Államok Teniszszövetségének rendkívül szigorú előírásaira Mladenovic.

Hozzátette, harminc negatív teszt ellenére is fogolyként és bűnözőként bántak vele.

Szörnyűek a körülmények. Ha ezt előre tudom, soha nem tettem volna be a lábamat erre a tornára

Az első helyen kiemelt Babos, Mladenovic páros csütörtökön – magyar idő szerint – 21 óra körül a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói duó ellen mutatkozik be.

Rovatok