Szombaton kapott szárnyra a hír a katalán sajtóban, hogy Ronald Koeman, a Barcelona augusztusban kinevezett vezetőedzője közölte Riqui Puig-dzsal, hogy nem számít rá a jövőben.
A hír igaznak tűnik, ugyanis a Barcelona 21 éves játékosa a hivatalos Facebook-oldalán reagált a holland szakember döntésére.
Az rendben van, hogy valakit nem kedvelsz, még akkor is, ha ok nélkül. De az már nincs rendben, hogy nem tiszteled és megalázod ezt az embert.
A középpályást – aki korábban 15 mérkőzésen lépett pályára a felnőttcsapatban – sokan nagy tehetségnek tartják, a Transfermarkt becslése szerint a jelenlegi piaci értéke 25 millió euró. Szerződése 2023-ig szólt a gránátvörös-kékekkel.
Puig posztjára több, mint 90 ezer reakció érkezett egy nap alatt a közösségi oldalán.