– Olyan nagyon nem jövök lázba, szerintem Dzsudzsák egy lesz a sok Loki-játékos közül, aztán ha majd bizonyít, az más. De nem is szeretnék többet mondani, hiszen ellenfelek leszünk a pályán – mondta másfél órával a 108-szoros válogatott ballábas labdarúgó bemutatása előtt a Nagyerdei Stadion büféjében egy DEAC-játékos az edzésük befejeztével. 

Pár lépéssel odébb, az egyik asztalnál két idős Loki-drukker kortyolgatta a kávéját.

– Természetesen láttam Balázst, szinte mindegyik hazai meccsen, abban a három évben, amikor 2005 eleje és 2007 vége között a Lokiban futballozott, mielőtt elment volna Hollandiába – jegyezte meg Lakatos Pál, aki maga is 16 évig futballozott az élvonalban, igaz, csak a megyeiben, Mátészalkán és Tyukodon, de ahogy felidézte, egy Magyar Kupa-meccs után, amikor felbőrözte Mészölyt, még a Vasas is le akarta igazolni. – Gyönyörű évek voltak azok, háromszor egymás után bajnokok voltunk Balázzsal, más kérdés, hogy utána már csak az Eindhovennél játszott igazán jól, Oroszországban és Arábiában már inkább a pénz érdekelte. De az vesse rá az első követ, aki kidobna az ablakon évi egymilliárd forintot. Azt viszont soha nem felejtjük el neki, hogy a saját pénzén bérelt autóbuszt, amelyen kiszállította a nyírlugosi drukkereket Hollandiába, a PSV mérkőzésére. Ilyesmit nem sokan csináltak volna meg.

Beszélgetőpartnere, a hasonló korú úr arról beszélt, hogy úgy tudja, nem mindenki fogadja örömmel a csapaton belül Dzsudzsák visszatérését, mert így valaki nyilván kiszorul a kezdő tizenegyből, bár Balázs vélhetően csak egy-egy félidőre lesz képes jelenlegi erőállapotában, vélekedett a bennfentesnek látszó cívis férfiú, aki nyilván nem hallott azokról a legendás erőnléti edzésekről, amelyeket állítólag Shane Tusup tartott „Dzsudzsinak”. 

Odabent, a stadionban azzal a hírrel fogadnak, hogy Szabó Péter klubelnök pár perce aláírta a szerződést Dzsudzsákkal, szóval most már hivatalosan is Loki-játékos a válogatott csapatkapitánya. Egészen pontosan 12 év és 10 hónap után újra, ugyanis mindeddig utolsó bajnokiját 2007. november 23-án játszotta, az Újpest elleni 1-1 alkalmával, amikor az utolsó 25 percre cserélték be, de a korabeli Nemzeti Sport tudósítása szerint „nem tudott új szint vinni a játékba”.

Ez volt csaknem tizenhárom éve, de Dzsudzsák most már azzal „új színt vitt”, ha még nem is a játékba, de ebbe a langyos, késő nyári nagyerdei délutánba, ahogy 16,45 órakor megjelent a játékoskijáróban. Vele szemben a nagy triumvirátus, Kósa Lajos korábbi polgármester, a DVSC Egyesület elnöke, Szabó Péter, a labdarúgó-csapatot működtető zrt. igazgatóságának elnöke és Papp László, Debrecen város polgármestere. A bejelentést, miszerint Dzsudzsák aláírt a klubhoz, Szabó Péter tette meg, s a nézőtéren helyet foglaló mintegy ezer szurkoló hatalmas üdvrivalgással nyugtázta az aktust. 

Ezek után a szemmel láthatóan meghatódott Dzsudzsák kikocogott a mikrofonhoz, és rövid beszédet mondott. 

Talán látjátok, hogy kiráz a hideg – mutatott a karján felálló szőrszálakra. – Bő tizenkét év után térek vissza ide, és megígérem, hogy ki fogom tenni a szívemet, lelkemet a pályára, hogy visszakerüljön a Loki oda, ahová való: az NB I-be. 

Ha most valaki itt állna mellettem, hallhatná, hogyan zakatol a szívem. Külföldön eltöltött évek, Európa-bajnoki szereplés, holland bajnoki cím van a hátam mögött, és úgy teljes a pályafutásom, hogy ide tértem haza. Köszönetet mondhatok a szüleimnek, a gyerekkori edzőimnek és Debrecennek, hogy ilyen messzire jutottam. Ismétlem, ki akarom tenni a szívemet a pályára, ugyanazzal az akaraterővel és vehemenciával szeretnék játszani, mint amit megszokhatták tőlem. Azért jöttem, hogy visszajuttassam a csapatot az NB I.-be. Tizenkét éve úgy mentem el innen, hogy a magasba emeltem a bajnoki címért, a kupa- és szuperkupa-győzelemért járó trófeát, és remélem, hamarosan ezt az NB II, bajnokaként is megtehetem.

A közönség tapsolt, majd a korábban megszokottnál karcsúbb, „úszógumi” nélküli Dzsudzsák visszament az öltözőbe, ahonnan pontban 17,05 órakor jött elő újra, a csapattal együtt, tucatnyi év után az első közös edzésre azzal a csapattal, amellyel három bajnoki címet, Magyar Kupát és Szuperkupát nyert. 

Hogy is mondta egyszer egy politikus? A jövő – legalábbis Debrecenben – elkezdődött. 

Miközben a csapat a bemelegítő kört rótta, egy öblös hanga nézőtérről követelte: „Irány az NB I.!” Amerre kocogtak a játékosok, a sor elején Dzsudzsákkal, mindenütt felcsattant a taps, és felharsant a „Hajrá, Balázs!” biztatás.

Közben a Loki sajtófőnöke arra kéri a média képviselőit, hogy majd a menekülőkapun keresztül hagyják el a stadiont, a sajtószobában ugyanis koraeste a debreceni Csokonai Színház művészei Shakespeare Hamletjét adják elő, amit a stadion előtt helyet foglaló nézők az ablakon keresztül élvezhetnek. 

Ezalatt Kondás Elemér vezetőedző vigyázó tekintetétől kísérve folyik a bemelegítés, majd a passzolgatás.

Abból a Lokiból, amelyikben 2005. április 9-én bemutatkozott Dzsudzsák (3-0 az MTK ellen), már senki sem játszik a jelenlegi csapatban, amelyikben élete első NB I-es gólját rúgta (2006. április 1., a DVTK elleni 3-3 alkalmával), szintén nem maradt hírmondó, mint ahogy abból sem, amelyikben eddigi utolsó mérkőzését vívta a DVSC piros-fehér mezében, 2007. november 23-án. Más világ ez már, más szereplőkkel, más osztályban. 

És bizony az sem tegnap volt, hogy Balázs eddigi utolsó tétmérkőzését játszotta 2020. március 14-én, az Al-Ain színeiben az Al-Dzsazíra ellen, több mint fél éve. Ágaskodnak a kérdőjelek, vajon milyen formában lesz Dzsudzsák a hosszú kihagyás, csapat nélküli bolyongás után, és szóhoz jut-e jövő hétfőn, a Pécsi MFC elleni bajnoki mérkőzésen ugyanitt, a Nagyerdei Stadionban?

Dzsudzsák visszatérését remekül előkészítette a DVSC, maga a hazatérés remek marketingfogás, függetlenül attól, hogy mennyire lesz sikeres a játékos a pályán; ezzel a húzással egy időre mindenképpen tematizálták a honi sportsajtót. Közben a Loki honlapján már egy interjú meg is jelent a játékossal, amelynek legérdekesebb mondatai a következők:

A menedzseremmel minden egyes átigazolási időszakban kitűzünk egy olyan időpontot, ameddig érdemes várni, ez most a szeptember 15. volt. Megmondom őszintén, volt egy komoly lengyel érdeklődő, és várhatnék még egy szaúdi és egy török ajánlatra. Törökországba egy nem top gárdához nem akartam csak azért eligazolni, hogy még külföldön játszhassak, míg a lengyel csapat várt rám, ráadásul jól is megy neki a bajnokságban, de a Debrecennel is folyamatosan tartottam a kapcsolatot és úgy döntöttem, mérlegelek. Mindent átbeszélve és meggondolva, a lehető legjobb választásnak bizonyult a Loki.

Az interjúban felvetették Dzsudzsáknak, zavarná-e, ha eleinte csak kispados lenne.

Nem az a 18 éves duzzogó srác vagyok, aki megsértődik, ha van nála jobb. Azért jöttem ide, hogy minden nap, minden edzésen, minden meccsen megmutassam, hogy mennyi van még bennem. Sikerre éhes labdarúgóként érkeztem, remélem, a teljesítményemmel meg tudom győzni Kondás Elemért, hogy a pályán a helyem. Messze vagyok a levezetéstől, sokkal többet érzek magamban, minthogy megelégedjek a kispaddal vagy az utolsó húsz percekkel.

Dzsudzsák elárulta, hányas mezben fog játszani.

Hezitáltam a 10-es és a 19-es között, de az emlékek és a sikerek miatt úgy döntöttem, visszatérek a 19-eshez. Ezzel a számmal robbantam be, az egész fiatal karrieremet végigkísérte. A válogatottat a 7-essel jártam végig, de a Loki-szurkolók a 19-es mezhez kötnek. Nagyon remélem, még a válogatottban is szóhoz jutok, de abszolút lépésről lépésre érkeztem haza. Számomra jelenleg az az elsődleges, hogy a Debrecenben minél több alkalommal lépjek pályára, és jó teljesítményt nyújtsak. Ha ez azzal párosul, hogy ismét meghívnak, nagyon boldog leszek, de most tényleg a saját dolgaimra fókuszálok.

(Borítókép: Trenka Attila / Index)