Index Vakbarát Hírportál

Ismét kikapott az MTK, Bognár György győzelemmel debütált a Paks kispadján

2020. szeptember 26., szombat 16:55

A Paks a héten vezetőedzőnek kinevezett Bognár György első bajnoki mérkőzésén 4–0-ra legyőzte a vendég MTK Budapest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

A Tolna megyei csapatnak ez volt az idénybeli első sikere, a fővárosi kék-fehérek pedig egymás után másodszor kaptak ki.

Kiegyenlített küzdelemmel indult a mérkőzés, melynek korai szakaszában inkább mezőnyjáték folyt a pályán, a csapatok nem igazán jutottak el helyzetekig – olvasható az MTI összefoglalójában.

Az MTK csapatkapitánya, Baki Ákos az első félidő hajrájához közeledve két perc alatt két sárga lapot szedett össze, így a játékvezető kiállította, a védő második szabálytalanságáért megítélt tizenegyesből pedig megszerezte a vezetést a Paks.

Az emberhátrányban futballozó fővárosiak a szünet után sem tudtak megújulni, sőt, a hazaiak nagyon korán háromgólosra tudták növelni előnyüket. A folytatásban a Paks őrizte az előnyt és közben további gólok megszerzésére tett kísérleteket, végül pedig fölényes sikert aratott a mesterhármasig jutó csatár, Hahn János vezérletével.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Paksi FC–MTK Budapest 4–0
Paks, 1398 néző, v: Erdös
G.: Hahn (38., 57., 80., az első kettőt 11-esből), Szakály D. (52.)
kiállítva: Baki (37.)

Rovatok