Index Vakbarát Hírportál

A Heat lesz a Lakers ellenfele az NBA-döntőben

2020. szeptember 28., hétfő 09:19

A Miami Heat vasárnap 125–113-ra nyert a Boston Celtics ellen, és ezzel 4-2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjébe, ahol a Los Angeles Lakers lesz az ellenfele – írja az MTI.

Az addig kiegyenlített találkozó az utolsó negyedben dőlt el, amikor a floridaiak egy 26–6-os rohammal faképnél hagyták ellenfelüket. A triplákat 48 százalékkal dobó győztes gárdában Bam Adebayo 32 pontos karriercsúcsot ért el, míg a túloldalon Jaylen Brown 26, Jayson Tatum pedig 24 pontig jutott.

A Heat 2014-ben került legutóbb fináléba, melyet követően a jelenlegi Los Angeles Lakers-vezér LeBron James visszatért Miamiból Clevelandbe. Magyar idő szerint csütörtök hajnaltól a háromszoros bajnok James tehát korábbi együttesével néz szembe, mint ahogy Pat Riley, a Heat elnöke is, aki az 1980-as években négy bajnoki címet nyert a Lakers vezetőedzőjeként.

Az NBA történetében először fordul elő, hogy két olyan csapat vívja a döntőt, amely az előző évben a playoffba sem jutott be.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT
DÖNTŐ
Miami Heat–Boston Celtics 125–113
Továbbjutott a Miami, 4–2-es összesítéssel.

(Borítókép:  Jesse D. Garrabrant / Getty Images Hungary)

Rovatok