Hriszto Sztoicskov ma már kollégának számít, hiszen a legnagyobb spanyol nyelvű észak-amerikai tévécsatorna, az Univisión sztárkommentátora. Bár ha ezt leírjuk, muszáj felidézni a Mikszáth Kálmán-anekdotát. Történt egyszer, hogy az író beadta a felöltőjét és a kalapját az étterem ruhatárába. Már nagyban ebédelt Mikszáth, amikor kezét tördelve az asztalához lépett egy emberke. „Bocsásson meg, de tévedésből elvittem a kalapját, ám most visszahoztam. Tudja, a fejünk körülbelül egyforma.”  Az írófejedelem eltöprengett. „Lehet, hogy körül igen, de belül aligha.”

Szóval, nem akarunk a legendás csatárral egy napon szerepelni, pedig biztos, hogy az 54 éves sportembernek nem lenne kifogása ellene. Amikor ugyanis szombat délután felhívtuk, azonnal felvette a telefont. Elnézést kért, mivel éppen adáshoz készülődött, de rögtön mondta is, hogy két órával később rendelkezésünkre áll. És állta a szavát.

Tudja, mi lesz október nyolcadikán?

Hogy tudom-e? Munka! Innen Miamiból közvetítem a szófiai Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki pótselejtezőt. Van még pár nap, minden információt megkapunk az UEFA-tól, de szükség is lesz rá, mert be kell vallanom, egyetlen játékost sem ismerek a mai magyar futballból.

Miért nem vagyok meglepve? De az ön játékoskorából, a nyolcvanas évek végéről, kilencvenes évek elejéről...

Ne is folytassa, Détári Lajos fantasztikus labdarúgó volt, játszottunk együtt a világválogatottban, 1990-ben, a San Siróban, Pelé ötvenedik születésnapján, Brazília ellen.

A maiak közül Szoboszlai Dominikról sem hallott? A Red Bull Salzburgban játszik.

Ne haragudjon, de nem ismerem. Viszont biztosíthatom, az október nyolcadikai meccsre mindenkit ismerni fogok!

Kit tart a pótselejtező esélyesének?
Bulgáriát. Georgi Dermendzsiev fantasztikus szövetségi kapitány, játékosnak is nagyszerű volt, edzőnek is az. Jó tíz évvel idősebb nálam, nem ért össze a pályafutásunk, de mélységesen tisztelem őt. Fiatal, tehetséges játékosokból áll a válogatott, a legtöbben a bolgár bajnokságban játszanak.

Bocsásson meg, összeszedtem a bolgár válogatott mérkőzéseit az elmúlt két évből, 2019-ben és 2020-ban összesen 13 meccset játszott, ebből mindössze egyet nyert meg, 4 döntetlen és 8 vereség mellett...

Igen, de legutóbb, amikor 1-1-et játszottunk Írországgal és 1-0-ra kikaptunk Walesben, hatalmas balszerencsénk volt.

De Magyarország az 52., Bulgária a 60. a világranglistán...
Nem számít, a ranglista-helyezés csak egy szám. Szófiában lesz a meccs, a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban. Kint lesz húszezer szurkoló, mind bolgár, ők lesznek a válogatottunk tizenkettedik játékosa, nem tudom elképzelni, hogy ne győzzünk. És utána akár Izland, akár Románia lesz az ellenfél, őket is otthon fogadjuk. Ott leszünk az Európa-bajnokságon. (Sztoicskov egy kicsit elszámolta magát, 44 000 fő a Vaszil Levszki Stadion befogadó képessége, és az UEFA csak 30 százalékban engedi megtölteni a létesítményeket a koronavírus-járvány miatt – a szerk.)

Détárin kívül milyen élményei vannak a magyar futballról?

Még valaki megmaradt az emlékezetemben, az a szürke mackónadrágos kapus, aki 2005-ben védett ellenünk, hogy is hívják?

Király Gábor...

Igen, Királi! Remek kapus volt. De ettől függetlenül is vannak emlékeim, bár válogatott játékosként sohasem kerültem szembe Magyarországgal. Edzőként viszont kétszer is, 2004 és 2007 között szövetségi kapitány voltam, és a 2006-os világbajnokság selejtezőjén összeakadtunk a magyarokkal. Otthon 2-0-ra győztünk, Budapesten 1-1 volt az eredmény, emlékszem, nem a Népstadionban játszottunk. (A Szusza Ferenc Stadionban – a szerk.) Lothar Matthäus volt a szakvezetőjük, arra nagyon is emlékszem. De vannak ennél fontosabb emlékeim is!

Halljuk!
Barcelonában sokszor találkoztam Kubala Lászlóval, pontosan tudom, hogy ha ő nincs, nem játszik a Barcában, akkor most nem állna a Camp Nou, mert úgy tartják a katalán fővárosban, hogy „Lászi” építette a Camp Nou Stadiont, ő volt az első szupersztár, az ő játéka miatt kellett építeni egy majdnem százezres arénát. Természetesen tudok Kocsis Sándorról és Czibor Zoltánról, utóbbit is ismertem, Kocsist sajnos nem, mert ő korábban eltávozott az élők sorából.

A mai napig őrzöm a vitrinemben Kubala 9-es mezét, amit akkor viselt, amikor együtt játszottunk 1991-ben egy jótékonysági mérkőzésen. Összekeverték az első csapatunk játékosait a veteránokkal, így alkottunk két gárdát, és Lászival voltam egy csapatban, még túl a hatvanon is remekül futballozott. A meccs után mezt cseréltünk, örök ereklye számomra a trikója.

Nem is olyan régen, 2019-ben járt Magyarországon, akkor mit keresett nálunk?
Sokat utazom a tévétársaságunk, az Univisión megbízásából, riportokat készítek. Így jártam Rómában, Romániában, Bilbaóban, Münchenben, rengeteg helyen, és tavaly Magyarországon. Régi ismerősöm, Kovács Barnabás kalauzolt, a korábbi barcelonai főkonzul, vele jutottam el Felcsútra, a Puskás Akadémiára, és ő eszközölte ki az interjúmat Szabó Tünde államtitkár asszonnyal. Gyönyörű a Pancho Aréna, az egész magyarországi futball-infrastruktúra, bolgárként irigylem önöket. Találkoztam a miniszterelnökükkel, Orbán Viktorral is, még korábban, Barcelonában. Üdvözlöm őt is, tudom, hogy nagy futballbarát.

Beszéljünk egy kicsit a Barcáról! Hogyan élte meg a vesszőfutást, a 2-8-at a Bayerntől, a klub válságát?

Rosszul, de szerencsére az már a múlt! Amióta Ronald az edző (Koeman – a szerk.), minden a helyére zökkent. Két meccsen hét rúgott és nulla kapott gól, győzelem Vigóban, ezek fantasztikus eredmények. Messi újra boldog, ez sugárzik róla, és ez a fontos. Ronald remek srác, öt évet játszottunk együtt, a kisujjában van a futball, és nagyszerű motivátor.

Annyira, hogy akár a Bajnokok Ligáját is megnyerhetik?
Miért is ne? Tudja, én mindig a Barcára fogadok, most is így tennék. Nekem a Barca a mindenem, a mai napig az otthonomnak tartom, még ha hét éve Miamiban is élek.

Azért elkelne a csatársorba egy Sztoicskov, már persze a harminc évvel fiatalabb Sztoicskov...
Én nem szeretem a különböző korokat összehasonlítani, ami elmúlt, az elmúlt. Szép volt, de már a múlt, a Johan Cruyff-féle Dream Team is.

Hogy érzi magát Miamiban?
Mint korábban Barcelonában, remekül! Boldog és elégedett vagyok, azt csinálom, amit szeretek, a futballal foglalkozom, és azt hiszem, beletanultam a kommentátori szakmába. Örülök, hogy beszélgethettünk, és feltétlenül adja át az üdvözletem a miniszterelnöküknek, meg Kovács úrnak.

Az előbbit nem garantálom, az utóbbira viszont mérget vehet.