Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus a Salzburgnál, Szoboszlait nem engedik el a válogatottba!

2020. október 4., vasárnap 10:03 | aznap frissítve

Vasárnap reggel a Red Bull Salzburg a hivatalos Facebook-oldalán adott ki egy közleményt, miszerint a Maccabi Tel-Aviv elleni Bajnokok Ligája-selejtező után a csapat három játékosánál mutatták ki a koronavírus fertőzést.

A három játékos nem mutat tüneteket, karanténba vonultak. A klub nem hozta nyilvánosságra, mely játékosokról van szó. A csapat többi futballistája is karanténba vonul, ami azt jelenti, hogy kizárólag az otthonuk, az edzőközpont és a mérkőzés helyszíne között mozoghatnak.

A közlemény azzal zárul, hogy 

a csapat játékosainak le kell mondaniuk a válogatott meghívójukat, így Szoboszlai Dominiknak is, aki nem állhat a magyar válogatott rendelkezésére a Bulgária elenni Eb-pótselejtezőn.

A magyar csapat október 8-án Szófiában lép pályára. Ha Marco Rossi csapata nyer, novemberben az Európa-bajnoki részvételért játszik a Románia−Izland meccs győztesével. A válogatott október 11-én Szerbiában, három nappal később Oroszországban lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Az Index klubhoz közeli információi szerint Szoboszlai nem koronavírusos, így pályára léphet ma a 14.30-kor kezdődő bajnokin a Hartberg ellen.

A Salzburg szerdán hazai pályán 3−1-re legyőzte az izraeli csapatot és 5−2 -es összesítéssel továbbjutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. A Maccabinál korábban kilenc koronavírusos esetet regisztráltak a Szoboszlaiék elleni első meccs előtt, de mivel volt legalább 13 hadra fogható játékosa a gárdának, lejátszották a mérkőzést.

Az osztrák csapat döntésével kapcsolatban megkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetséget. Az MLSZ vasárnap délután hivatalos Twitter-oldalán erősítette meg a hírt, így a fiatal középpályás valóban kihagyja a bolgárok elleni pótselejtezőt.

(Borítókép:  Szoboszlai Dominik a Salzburg (j) és Kelvin Arase a Rapid Wien játékosa az osztrák elsõ osztályú labdarúgó-bajnokság 2020. június 3-i mérkõzésén Salzburgban.

MTI/EPA/Andreas Schaad )

Rovatok