Index Vakbarát Hírportál

Valter Attila 49. a Giro harmadik szakaszán

2020. október 5., hétfő 17:31

Jonathan Caicedo nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, amelyen Joao Almeida élre állt összetettben. Valter Attila a 49. helyen ért célba. A nagy esélyesek közül Geraint Thomas elszállt, Simon Yates is sokat kapott.

Az Ennából indult 150 kilométeres hétfői szakaszon két gyorsasági részhajrá, majd a viadal első komoly erőpróbája, az Etna megmászása és hegyi befutó várt a mezőnyre. A vulkánra vezető 18,8 kilométer hosszú emelkedő során 1248 méter szintkülönbséget küzdöttek le a kerékpárosok.

Az összetett esélyesek közül legjobb pozícióban álló, a szakasz előtt harmadik Geraint Thomas a lassú rajt során bukott, az oldalán több helyen felszakadt a mez. A 2018-as Tour de France-győztes brit bringás 30 kilométerrel a cél előtt leszakadt a főmezőnyről, láthatóan komoly fájdalmakkal, nehezen tekert, három csapattársa – köztük a rózsaszín trikós Filippo Ganna – maradt hátra segíteni neki. Thomas végül több mint 12 percet kapott.

Az emelkedőn előbb a Trek-Segafredo, majd a BORA-hansgrohe diktált magas tempót, 9 kilométer volt hátra, amikor Simon Yates besokallt az iramtól és leszakadt.

Az Etnán az eső és a nagy szél mellett helyenként 10 százalék feletti meredekség nehezítette a versenyzők dolgát. A nap szökéséből Caicedo sorra rázta le riválisait. A 27 éves ecuadori élete eddigi legnagyobb sikerét aratta, az összetettben pedig azonos idővel áll a portugál Joao Almeidával, aki átvette a rózsaszín trikót.

A segítőik nélkül maradt esélyesek közül az utolsó kilométereken Vincenzo Nibali, Jakob Fuglsang és Domenico Pozzovio támadásai, tempóváltásai rostálták a sort, ők végül 51 másodperc, míg Steven Kruijswijk 56 másodperc lemaradással ért célba. Yates 4:22 perc hátránnyal tekert be.

Valter Attila, a CCC 22 éves magyar bringása nagyjából 11 kilométerrel a cél előtt szakadt le az élcsoportról, és végül 49. lett, 7:43 perc hátránnyal.

GIRO D'ITALIA
3. szakasz, Enna-Etna, 150 km, hegyi befutó:

Az összetett élcsoportja:

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben kerül rá sor. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont a Grande Partenzának, az első három szakaszt rendezték volna Magyarországon.

Kedden a Catania és Villafranca Tirrena közötti 140 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely 3497,9 kilométert tesz meg a 103. Giro d'Italián, amíg október 25-én célba ér Milánóban.

(MTI)

(Borítókép:  Stuart Franklin / Getty Images Hungary)

Rovatok