A Budapest Honvéd fiatal kapusát kölcsönszerződéssel igazolta le az olasz klub.
Megyeri Gábor az AS Roma második, úgynevezett primavera-csapatában fog játszani, de az első kerettel edz majd. A római klub játékosfigyelői Magyarországon is látták Megyerit védeni.
A kispesti klub csütörtöki beszámolója szerint a 17 éves futballista római kölcsönjátéka egy szezonra szól. Sikeres együttműködés esetén érvényesítheti kivásárlási opcióját az AS Roma.
A Magyar Futball Akadémián nevelkedett játékos februárban kötött profi szerződést a Honvéddal. Az U17-es világbajnokságot is megjárt kapus a felnőtt csapattal készült a törökországi edzőtáborban, tavasszal pedig az NB III-ban védett.
Megyeri elmondta, hogy a közelmúltban egy hetet töltött a Fiorentinánál, egyet pedig az AS Románál. A fővárosiak részéről komolyabb volt az érdeklődés, a klub képviselői Magyarországon is jártak, hogy megnézzék őt.
Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt. Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videójátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem
- mondta Megyeri Gábor.