Index Vakbarát Hírportál

Bölöni László a Panathinaikosz új vezetőedzője

2020. október 19., hétfő 14:53

A jövőben Bölöni László irányítja a Panathinaikosz labdarúgócsapatának szakmai munkáját – adta hírül az MTI.

Az athéni klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy

a délutáni edzést már a 67 éves új vezetőedző tartja, a hivatalos bemutatóra pedig kedden kerül sor.

Kiemelték, hogy Bölöni játékosként BEK-et nyert a Steaua Bucuresti gárdájával 1986-ban, légióskodott Belgiumban és Franciaországban, míg a román válogatottban több mint száz alkalommal lépett pályára. Emlékeztettek, hogy 41 éves korától edzősködik, dolgozott egyebek mellett belga, francia, portugál és görög (PAOK) kluboknál, illetve irányította a román válogatottat. Idén már két belga csapatnál (Royal Antwerp, Gent) is megfordult, legutóbbi állomáshelyén augusztusban írt alá, de három mérkőzés után, egy hónappal ezelőtt távozott.

A hússzoros görög bajnok Panathinaikosz a most zajló bajnoki idényben négy mérkőzés után még nyeretlen, két döntetlennel és két vereséggel a 11. helyen áll a 14 csapatos mezőnyben.

A görög gazzetta.gr sportoldal információja szerint Bölöni megbízatása 2022 nyaráig szól, éves fizetése pedig eléri 400 ezer eurót.

Rovatok