Index Vakbarát Hírportál

Karakas Hedvig bronzérmes lett a budapesti GS-versenyen

2020. október 23., péntek 20:12

Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny pénteki nyitónapján.

A BHSE versenyzője ötödik mérkőzésén a szintén vb-harmadik holland Sanne Verhagennel csapott össze, akit 2015-ben kezdődött különpárharcukban mind a négy alkalommal megvert.

Az ötödik összecsapás mindössze 35 másodpercig tartott, amikor a magyar dzsúdós egy földharcot követően karfeszítést kezdeményezett, melyet azonnal lekopogott az ellenfél.

Nagyon jó így kezdeni az újrainduló versenyeket, bár végig hiányoztak a nézők. Ez a siker az olimpiai pontversenyben is jól jön még

– nyilatkozta mosolyogva a győztes.

Edzője, Toncs Péter kiemelte az MTI-nek, hogy ez a Grand Slam egy utazás volt az ismeretlenbe.

Soha ilyen verseny nem volt, finoman szólva is foghíjas lett a felkészülésünk. Márciustól elvégeztünk egy két és fél hónapos alapozást, aztán abbahagytuk, mert értelmetlen volt. Hédire izomban hat és fél kiló jött fel a nem dzsúdós munka miatt, de profin visszafogyott, és nagyon régen láttam őt ilyen jól dolgozni

– fejtette ki.

A Honvéd trénere – aki egyben a női válogatott szövetségi kapitánya – elmondta, a nagy dzsúdónemzetek a sok versenyzőjük révén házon belül is megoldották a felkészülést.

Sőt voltak stika edzőtáborok is, amelyekből mi kimaradtunk, de Hédinek már van olyan rutinja, hogy így is meg tudta oldani a feladatot. Kívánom, hogy kitartson ez a formája

– fűzte hozzá.

A 30 éves Karakas a 2014-es, 2018-as és 2019-es Grand Prix után negyedszer állhatott a dobogó alsó fokára Budapesten. Öt évvel ezelőtt, illetve 2006-ban – akkor még a Hungária Kupán – ötödikként zárt a magyar fővárosban.

A 33 fős magyar válogatott az első nap után egy éremnél tart a Grand Slamen. Szombaton 11 órától a pénteki programhoz hasonlóan 12 magyar versenyző lép tatamira a Papp László Sportarénában.

(MTI)

Rovatok