Index Vakbarát Hírportál

Novembertől lehet visszaváltani a tokiói olimpiára megváltott jegyeket

2020. október 26., hétfő 11:28 | aznap frissítve

A szervezőbizottság novembertől lehetővé teszi a jövő évre halasztott tokiói olimpiára megváltott jegyek visszaváltását, decembertől pedig a paralimpiára megvásárolt belépők árának visszatérítését lehet majd kérvényezni.

Az elsősorban olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz értesülései szerint nagyjából 4,48 millió jegyet adtak el a játékokra, míg a paralimpiára szóló belépők közül 970 ezer kelt el.

A szervezőbizottság már júliusban jelezte, hogy lehetőség lesz majd a jegyek visszaváltására, a már megvásárolt belépők ugyanakkor érvényesek a koronavírus-járvány miatt 2021 nyarára halasztott olimpiára és paralimpiára.

A szervezők arra számítanak, hogy a pénzvisszatérítést elsősorban azok kérvényezik majd, akik jövőre nem tudnak elutazni a játékokra.

Jelenleg nem lehet belépőket vásárolni az olimpiára és a paralimpiára, mert még kérdéses, hogy a pandémia miatt zárt kapuk mögött kell-e megrendezni az eseményeket. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a tokiói szervezők ugyanakkor abban reménykednek, hogy a nézők jelen lehetnek majd, és úgy tervezik, hogy a közönséget beengedik jövőre a létesítményekbe.

A tokiói olimpia a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig tart, a paralimpiát pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig rendezik a japán fővárosban.

Rovatok