Jobbára névtelen, zömmel fiatal, vagy nem annyira fiatal, de újra felfedezett játékosokból rakta össze Oláh Lóránt sportigazgató a labdarúgó NB I. első hét-nyolc fordulójának meglepetésgárdáját, a Budafokot. Vajon mi a fiatal csapatépítő titka? Erre kerestük a választ a délvidéki születésű, egykori rutinos élvonalbeli játékossal.
Amikor felhívtuk Oláh Lórántot, az NB I. tabellájának harmadik helyén álló Budafoki MTE sportigazgatóját azzal, hogy volna-e húsz perce egy beszélgetésre, amelyben megfejtenénk a sikeres csapatépítés titkát, mosolyogva így felelt.
Arra húsz perc nem elég!
Az érdeklődés nem véletlen. Az hagyján, hogy az eddig hét meccsen szerzett 13 pontjával egyértelműen a Promontor utcaiak a honi élvonal meglepetéscsapata, de mindezt jórészt ismeretlen játékosokkal érték el. Talán a Puskás-díjas Zsóri Dánielt és a korábbi többszörös válogatott, Olaszországot is megjárt Filkor Attilát leszámítva a nagyközönség nem nagyon ismeri a többieket.
Majd most megismeri őket!
– replikázik a 40 éves, a délvidéki Adáról származó, valaha a Vojvodinában, a Kaposvárban, a DVSC-ben, a Ferencvárosban és természetesen játékosként a Budafokban is megforduló fiatalember. Aki hivatalosan pontosan két éve tölti be a sportigazgatói tisztséget.
Amikor tavaly ilyenkor Csizi (Csizmadia Csaba – a szerk.) lett a vezetőedző, akkor neveztek ki engem is, azaz együtt vágtunk bele élesben, és a mai napig kivételesen jó az együttműködésünk. Jani bá' (Jakab János tiszteletbeli elnök – a szerk.) már előzőleg próbált bevezetni ebbe a szakmába. A hosszú játékos-pályafutásom tapasztalatait, sőt, általánosabban mondva, az élettapasztalatomat próbálom kamatoztatni, no meg a kapcsolatrendszeremet.
Ilyenkor persze jól jön a nyelvtudás, a délvidéki kapcsolatok. Elég csak egy pillantást vetni a budafokiak keretére, és rögtön szembetűnik Marko Nikolics neve. Azt ember azt gondolná, csak kivetették a hálót, és beleakadt egy aranyhal...
Azért ez annál sokkal bonyolultabb. Van egy elképzelt profil ebben az esetben egy középhátvédről, és abba próbálunk megfelelő játékost találni. Pontosan tudom, melyek azok a tulajdonságok, amelyekkel rendelkeznie kell, és Marko szépen beleillett ebbe a profilba. Előzőleg megnéztünk jó néhány belső védőt, volt, akit szerettünk volna idehozni, de nem sikerült, más meg jött volna, de nekünk nem kellett. Különben ez ma már csapatmunka, a szabadkai Vladimir Veszelinov segít nekem játékosmegfigyelőként, ő korábban nálunk játszott, így pontosan tudja, mit jelent az, hogy »Budafok«. Nálunk ez úgy történik, hogy a kiszemelt játékost leosztályozzuk: Vladimir, jómagam, Csizi, Jaksi bá'.
Nikolicsot több védő közül választottam ki. Szerb és horvát ismerőseim segítettek, Belgrádból hoztuk el, a Rad csapatától. Persze hogy sokat számít a nyelv- és helyismeret.
Az NB I.-ben derekasan helytálló Budafokot már teljes egészében Oláh Lóránt rakta össze a segítőivel együtt.
A keret kialakításánál a felelősség az enyém, de mindenkinek a véleményét figyelembe veszem, hiszen csapatmunkáról van szó.
Nagy általánosságban ez tehát így néz ki, de akkor most legyünk konkrétak. Zsóri Dániel leszerződtetése a Mol Fehérvártól, még ha csak kölcsönbe is, kinek az ötlete volt?
Konkrétan? Az enyém. Dani kicsit forrófejű, ha a múltkori kiállítását nézzük, ami négymeccses eltiltásába került, de ha ezt a forrófejűséget, az energiáit jó irányba tudjuk terelni, akkor ez akár erénye is lehet. Ő sokkal több annál a bizonyos Puskás-díjnál. Milyen remek gólpasszt adott például vasárnap Skribek Alennek Zalaegerszegen! Meggyőződésem, belőle akár a válogatott erőssége is lehet. Ez igaz lehet több játékosunkra is.
Oláh Bálintra különben Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt, már az MTK elleni győzelem közben. De Oláh sportigazgató szerint az idősebb játékosok – a csapatkapitány Kovács Dávid, alias Kokó, továbbá a most sérült Filkor Attila, aztán Romics Danijel – is fontos egyéniségei a csapatnak.
Romics ellen még játszottam az NB I.-ben, később egy sérülés miatt kellett visszalépnie, az NB III.-ból hoztuk el tavaly nyáron. De említhetném a Vasasnál a partvonalon kívülre került kapust, Póser Dánielt, vagy a kivételes tehetségű Kulcsár Kornélt is. Pósert két éve hoztuk el, őt gyerekkora óta ismerem, még Debrecenből, ahol én is játszottam. Két éve éppen kapusra volt szükségünk, ezért hoztuk el, és bevált. Szerződtetésében az akkori kapusedzőnk, Bíró Szabolcs segített. Kuli (Kulcsár Kornél – a szerk.) pedig szerintem annak köszönheti, hogy 28 éves korára révbe ért, hogy megnősült és kisfia született, ettől benőtt a feje lágya. Ezek a srácok, akik itt vannak Budafokon, éhesek a sikerre, és hála istennek, ennek a sikernek most már tanúi is vannak. Pedig amikor idekerültem négy éve, még harminc-negyven néző volt a meccseinken.
Amikor megemlítjük Oláhnak, hogy talán a kisvárosi, családias hangulatnak is része lehet az eddigi sikerekben, a sportigazgató tiltakozik.
„Szerintem a családias nem jó szó, a profizmus irányába haladunk. mert itt nálunk vérbeli profizmus uralkodik. Inkább úgy fogalmaznék:
a mi sikereink titka a humánus profizmus.”
Humánus profizmus – nem is hangzik rosszul...