Index Vakbarát Hírportál

Ackermann nyerte a a madridi sprintbefutót, de címvédés a Vueltán

2020. november 8., vasárnap 17:57

A szlovén Primoz Roglic tavalyi elsőségét megismételve nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt, a záróetapon a német Pascal Ackermann diadalmaskodott a madridi sprintbefutóban.

A Hipódromo de la Zarzuela és Madrid közötti 139,6 kilométeres sík szakasz a hagyományoknak megfelelően már az ünneplésé és a sprintbefutóé volt, az összetett eredménye nem változott.

Roglic a piros trikó megszerzése mellett elsőként zárt a pontversenyben is, így a zöld trikó is az övé lett.

A 31 éves szlovén kerékpárosnak Roberto Heras után sikerült címet védenie, a négyszeres Vuelta-győztes spanyol versenyzőnek ez 2004-ben és 2005-ben jött össze.

A Tour de France-elsőséget az utolsó előtti versenynapon elvesztő Roglic egyben 13 esztendő után hajtotta végre azt a bravúrt, hogy háromhetes körversenyt és az öt legrangosabb egynapos viadal, a Monumentumok egyikét megnyerte ugyanabban az évben: októberben a Liege-Bastogne-Liege-en diadalmaskodott.

Az összetett második helyén a tavaly Giro d'Italia-győztes ecuadori Richard Carapaz (Ineos Grenadiers),

a harmadikon a pályafutása első Grand Tour-dobogóját megszerző brit Hugh Carthy (EF) végzett.

Érdekesség, hogy a 2009-es győztes, a spanyol Alejandro Valverde 40 esztendősen a tizedik helyen zárt, ezzel pályafutása során huszadszor végzett a legjobb tízben háromhetes körversenyen.

A Vuelta hegyi pontversenyének győztese, és így a pöttyös trikós a francia Guillaume Martin (Cofidis) lett, a legjobb fiatal kerékpárost illető fehér trikót az összetett ötödik helyén zárt spanyol Enric Mas (Movistar) érdemelte ki. 

A csapatversenyben a Movistar zárt az élen.

Noha a madridi körözésnél egy négyfős szökevénycsoport eltekert a mezőnytől, ám így is sprintbefutóra került sor. Ebben Ackermann az ír Sam Bennettet néhány centiméterrel megelőzve bizonyult a leggyorsabbnak, így két szakaszgyőzelemmel térhet haza. Harmadikként a német Max Kanter ért célba.

A 2020-as World Tour-idény zárását jelentette a 18 szakaszos 75. Vuelta a Espana, amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a Giro d'Italiával. A vasárnapi volt az utolsó versenynapja az Ineos Grenadiersben Chris Froome-nak, a karrierjét az Israel Start-Up Nationnél folytató hétszeres Grand Tour-győztes brit versenyző 2010 óta erősítette a korábban Sky néven futott csapatot. Froome a szakasz előtt vette át a trófeát a 2011-es Vuelta megnyeréséért, amelytől doppingvétség miatt fosztották meg tavaly júliusban az eredetileg első Juan José Cobót.

A nőknél is címvédésre került sor, a vasárnap véget ért háromnapos viadalt a német Lisa Brennauer nyerte.

Eredmények, 75. Vuelta a Espana:

18. (utolsó) szakasz, Hipódromo de la Zarzuela-Madrid, 139,6 km:

1. Pascal Ackermann (német, BORA-Hansgrohe) 3:28:13 óra

2. Sam Bennett (ír, Deceuninck - Quick-Step) azonos idővel

3. Max Kanter (német, Sunweb) a. i.

Az összetett végeredménye:

1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 72:46:12 óra

2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 24 másodperc hátrány

3. Hugh Carthy (brit, EF) 1:15 perc hátrány

4. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 2:43 p h.

5. Enric Mas (spanyol, Movistar) 3:36 p h.

Rovatok