Index Vakbarát Hírportál

Virtuális térben kerül sor a FIFA díjkiosztó ünnepségére

2020. november 20., péntek 19:38

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) december 17-én hirdeti ki az év legjobbjait, ám a koronavírus-járvány miatt a FIFA-gálára csupán a virtuális térben kerül sor – írja az MTI.

A szavazás szerdán kezdődik és december 9-én ér véget, jelentette be pénteken a honlapján a szövetség. Hozzátették, a sportág főszereplőinek nemcsak a játékukkal és a teljesítményükkel, hanem a jelenlegi, válságos közegészségügyi helyzetben a nyilatkozataikkal és a megnyilvánulásaikkal is példaképekké kell válniuk. Az idén a koronavírus-járvány miatt hónapokra leállt a labdarúgás szinte az egész világon, sőt sok helyen be sem fejezték a 2019/20-as szezont, így sokáig az is bizonytalan volt, hogy a FIFA az idén hirdet-e egyáltalán győzteseket.

A tavalyi évhez hasonlóan 2020-ban is kilenc egyéni kategóriában osztanak ki díjakat, plusz a férfiaknál és a nőknél is kihirdetik az év csapatát.

A férfi és a női év játékosa választás esetében változatlanul négyféle szavazatot összesítenek: a válogatottak szövetségi kapitányai és csapatkapitányai mellett több mint kétszáz újságíró véleményét, valamint a szurkolók online szavazatát is figyelembe veszik.

Tavaly az év játékosa Lionel Messi lett, míg az év góljáért járó Puskás-díjat Zsóri Dániel kapta.

Rovatok