Index Vakbarát Hírportál

Damon Hill: Hamilton megérdemli, hogy lovaggá üssék

2020. november 23., hétfő 11:45

Damon Hill 1996-os Forma–1-es világbajnok szerint az immár hétszeres vb-győztes honfitársa, Lewis Hamilton a pályán és azon kívül mutatott teljesítményéért megérdemli a lovagi címet.

A 35 éves brit az első afroamerikai származású pilóta az F1 történetében, és az idén minden idők legeredményesebb versenyzője lett. Hamilton a népszerűségét kihasználva sokat kampányolt a rasszista előítéletek ellen, valamint az esélyegyenlőség és a környezettudatosság, a fenntarthatóság mellett.

Mindig is feszegette a határokat, amikor megérkezett az F1-be, de már a gokartos időszakában is harcolt a fennálló állapotok ellen

– nyilatkozta Damon Hill, aki szerint a lovagi cím elismerése lenne nemcsak Hamilton autóversenyzési tudásának, hanem annak is, hogy megnyitotta a kapukat azok számára, akik nem fehér bőrűek.

Lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el, és van egy olyan terület, ahova nem juthatsz be a bőrszíned miatt

– méltatta a versenyzőt Damon Hill.

Lovagi címet a Forma–1-es versenyzők közül eddig Stirling Moss, Jack Brabham és Jackie Stewart kapott, Hamilton 2008-ban a Brit Birodalom Rendje lovagrend tagja lett.

Rovatok