Fénykorukban súlycsoportjuk legjobbjaként verhetetlenek voltak, korszakot határoztak meg az ökölvívás történetében, de ennek már réges-rég vége. Két öregedő bokszoló csapott össze vasárnap hajnalban a Los Angeles-i STAPLES Centerben, amikor az 54 éves Mike Tyson és a nála három évvel fiatalabb Roy Jones Jr. szorítóba lépett a nyolcmenetesre tervezett nosztalgiameccsen.

Tyson 2005. június 11-én mérkőzött legutóbb, már akkor is nagyon öreg volt egy ökölvívóhoz képest, 39 éves, de amikor eddigi utolsó mérkőzésén a hatodik menet után ülve maradt a székén, és összetörten, hitehagyottan nem volt hajlandó kimenni a hetedik menetre Kevin McBride ellen, körülbelül nyolcvanévesnek nézett ki. 

Jones ugyan még 2018 februárjában is bunyózott egy bizonyos Scott Sigmon ellen, és győzött is egyhangú pontozással, de sokat elmond az elnyert cím komolyságáról az elnevezés: a WBO német változatának (!) megüresedett cirkálósúlyú vb-öve. Azt megelőzően az utolsó érdemleges összecsapása az Enzo Maccarinelli elleni kiütéses veresége volt 2015 decemberében. Nem akárhol: Moszkvában!

Szóval, aki azt gondolja, hogy a két korosodó gladiátor mostani összecsapásának volt sportértéke, az rossz helyen keresgél. Ahogy Kovács „Kokó” István nagyszerű felvezető ismertetőjéből kiderült a Sport 1-en, itt nem is annyira a pénz motiválta Tysont és Jonest – bár az sem volt elhanyagolható, hiszen tízmillió, illetve hárommillió dollárt kaptak a nyolcszor két percért –, hanem az adrenalin pezsgése. Szörnyű lehet kikerülni a reflektorfényből olyasvalakinek, akinek a hőstetteivel egykoron tele voltak a világlapok, és akikről – főleg Tysonról – többet írtak, mint Madonnáról vagy Donald Trumpról együttvéve. Most legalább egy éjszakára ismét róluk beszélt a világ, azt csinálhatták, amihez a legjobbak értenek (vagy értettek valamikor), azaz bokszolhattak, ráadásul úgy, hogy még magyar idő szerint kora hajnalban is rengetegen fennmaradtak, csak hogy láthassák a szorítóban ifjúkoruk bálványait. 

Tyson, minden idők legfiatalabb profi nehézsúlyú világbajnoka 50–6-os mérleggel vonult vissza 2005-ben. Az ötven győzelméből 44 kiütéssel született, első 37 profi meccsét kivétel nélkül megnyerte, ebből harminchármat KO-val. Jones mérlege sem megvetendő, 66–9, 47 KO-val. Négy súlycsoportban volt világbajnok, első ötven meccséből csak egyet veszített el, azt is egy mélyütés miatt, leléptetéssel. Igaz, az utána következő 25 mérkőzésén már csak szerény, 17–8-as mérlege volt. A hozzáértők szerint Jones volt a nagyobb bunyós, hiszen gyakorlatilag ő vezette be a pound-for-pound, azaz a súlycsoportoktól független értékelést, és fénykorában őt tartották a világ legjobb ökölvívójának, tekintet nélkül a testsúlyára. 

A mostani meccsre Tyson kerek száz kilóval (99,98) mérlegelt, Jones kilencvenöttel (95,25). A Las Vegas-i fogadóirodáknál Tyson volt a favorit, aki az ő győzelmére tett fel 100 dollárt, az csak 142,55 dollárt kapott vissza nyerés esetén, míg a Jonest favorizálók 75 dolláros tiszta nyereségre számíthattak. A mérlegelés:

A megszólaló szakértők egyöntetűen Tysont vélték esélyesebbnek, egyszerűen azért, mert „Iron Mike ” alapvetően nehézsúlyú, míg ellenfele középsúlyú, függetlenül attól, hogy pályafutása vége felé cirkálósúlyban versenyzett. Kelsey McCarson, a Bleacher Report szakírója azt jósolta, hogy Tyson a hetedik menetben üti ki Jonest, James „Buster” Douglas, aki 1990-ben Tokióban az első vereséget mérte Tysonra, azt mondta:

Azt hiszem, Jonesnak van halvány esélye, de sokkal halványabb, mint nekem harminc évvel ezelőtt, amikor Tyson győzelmét 44 az 1-hez adták...

Danny Williams, aki 2004-ben kiütötte Tysont, egyenesen féltette Jonest:

Attól tartok, Roy komoly sérülést fog szenvedni, ha kiáll Mike ellen. Hiszen ő csak egy középsúlyú, míg Mike vérbeli nehézfiú.

A felvezető programban, az úgynevezett undercardon előbb Badou Jack egyhangú pontozással megverte Blake McKernant egy cirkálósúlyú összecsapáson, majd az egykori NBA-kosaras Nate Robinson debütált új sportágában, a profi bokszban, de a hatmenetesre tervezett félnehézsúlyú meccs mindössze a második menet derekáig tartott: Jake Paul addigra háromszor küldte padlóra Robinsont, aki minden volt, csak nem Sugar Ray...

A könnyűsúlyú mérkőzésen Jamaine Ortiz kiütötte Sulaiman Segawát, míg Irvin Gonzalez megosztott pontozással verte pehelysúlyban Edward Vazquezt. Ez utóbbi meccsről azt írta az ESPN, hogy az év legjobb mérkőzése volt, ami – lévén, hogy november 29-ét írunk – nem semmi. Lássuk, milyen volt!

A nagy attrakciót, a Tyson–Jones Jr.-meccset természetesen pay-per-view alapon nézhették az érdeklődők, az Egyesült Királyságban például 19,99 fontért, az Egyesült Államokban 50 dollárért, és jellemző a meccs vélelmezett veszélyességére, hogy 18+-os karika volt a tévéújságban!

Amikor a két veterán bejött a STAPLES Center szorítójába – természetesen nem voltak nézők –, egy nappal sem néztek ki fiatalabbnak a valóságos koruknál, főleg Tyson arca tűnt viharvertnek. Egy bizonyos Ne-Yo nevű énekes elénekelte az amerikai himnuszt, majd a ring announcer, Michael Buffer felkonferálta a két nagy bajnokot. (Az a körülmény, hogy a legendás Buffer volt a ringszpíker, azért beárazta az eseményt.)

Az első menetben végig Tyson ment előre, Jones rendre lefogta ellenfelét, és szurkálni próbált lehetetlen szögekből, azaz mindketten azokat az erősségeiket próbálták kamatoztatni, amikkel annak idején uralták a bokszvilágot.

A második is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint az első, Jonesnak volt egy gyönyörű, legszebb napjait idéző balegyenese. Nem láthattunk szép bokszot a harmadikban sem, de nem is számítottunk parádéra a két obsitostól. Taktikailag Jones akarata érvényesült a negyedik felvonásban is, azaz nem engedte kibontakozni ellenfelét. Az ötödik és a hatodik is csalódást okozott a nagy látványosságra vágyó tévénézőknek, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nagyon messze vannak korábbi önmaguktól a küzdők, főleg Iron Mike. A hetedikben Tyson megpróbálta elkapni testen Jonest, de nem sikerült, mint ahogy a nyolcadikban sem, és egyszer csak vége lett a meccsnek.

Hát, nem biztos, hogy megérte virrasztani. Az egyetlen pozitívum, hogy egyikük sem tett kárt a másikban. 

Az eredményhirdetés nem okozott meglepetést: a pontozók döntetlent hoztak ki, miközben az ESPN-en ítélkező Cameron Wolfe szakíró 79–73-ra Tysonnak adta a meccset. A Guardian ugyancsak. A USA Today 78–74-re látta jobbnak Tysont. A döntetlen egyébként úgy jött ki, hogy Chad Dawson 76–76-ot látott, Christy Martin 79–73-ra Tysont vélte győztesnek, Vinny Paz pedig 80–76-ra Jonest. Dan Rafael, a világ talán legrangosabb szakírója szerint Vinny Paz pontozása maga a kabaré, Tyson fölényesen győzött. 

Nekem nincs problémám a végeredménnyel. És a nézőknek sem lehet – mondta Tyson.

A testre mért ütések nem ízlettek. Ezek teszik a legtöbb kárt az emberben – jelentette ki Jones. 

Sajnos az is elhangzott Tyson szájából, amikor odahajolt Joneshoz, hogy jó lenne megismételni ezt a meccset. Jaj, ne...

A Sport 1 stúdiójában Kokó nagyon találóan vonta meg a mérkőzés mérlegét: ne adja isten, hogy legyen folytatása ennek az összecsapásnak, de ha lenne, akkor ő semmiképpen sem vállalja a virrasztást, sem nézőként, sem kommentátorként. 

(Borítókép: akciójelenet a Tyson–Jones-mérkőzésről. Fotó: Joe Scarnici/Getty Images Hungary)