Index Vakbarát Hírportál

Elkészítették a darts-világbajnokság sorsolását

2020. december 3., csütörtök 15:47

Elkészítették a 2021-es PDC darts-világbajnokság sorsolását – írja a szervezet hivatalos honlapján. A profi darts legjelentősebb eseményét december 15. és január 3. között rendezik a megszokott helyszínen, a londoni Alexandra Palace-ban.

A címvédő Peter Wright – aki a legutóbbi világbajnokság döntőjében a világelső Michael van Gerwent győzte le – Steve Westtel vagy Amit Gilitwalával találkozik a második fordulóban. Az első körben ugyanis a torna 32 kiemeltje erőnyerő, azaz játék nélkül továbbjut.

Az idei világbajnokságon két női dartsozó is táblához áll: Lisa Ashton ellenfele Adam hunt lesz, míg Deta Hedmané Andy Boulton.

A PDC a koronavírus miatt szigorú szabályokat hozott: naponta maximum 1000 nézőt engedhetnek be az egyébként 10 ezer fő befogadására alkalmas Alexandra Palace-ba, a szurkolók nem viselhetnek kosztümöket, és tilos lesz a rigmusok éneklése is.

2021-ES PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT

Ryan Murray (skót)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)

Mickey Mansell (északír)–Haupai Puha (új-zélandi)

Wayne Jones (angol)–Ciarán Teehan (ír)

John Henderson (skót)–Marko Kantele (finn)

Keegan Brown (angol)–Ryan Meikle (angol)

Martijn Kleermaker (holland)–Cameron Carolissen (dél-afrikai)

Luke Humphries (angol)–Paul Lim (szingapúri)

Derk Telnekes (holland)–Nick Kenny (walesi)

Jason Lowe (angol)–Dmitrij Gorbunov (orosz)

Steve Lennon (ír)–Daniel Larsson (svéd)

Madars Razma (lett)–Szuzuki Toru (japán)

Maik Kuivenhoven (holland)–Matthew Edgar (angol)

Dirk van Duijvenbode (holland)–Bradley Brooks (angol)

Adam Hunt (angol)–Lisa Ashton (angol)

Steve Beaton (angol)–Diogo Portela (brazil)

Damon Heta (ausztrál)–Danny Baggish (amerikai)

Steve West (angol)–Amit Gilitwala (indiai)

Andy Hamilton (angol)–Nico Kurz (német)

Ryan Joyce (angol)–Karel Sedlácek (cseh)

Darius Labanauskas (litván)–Liu Cseng-an (kínai)

Callan Rydz (angol)–James Bailey (ausztrál)

Andy Boulton (angol)–Deta Hedman (angol)

Kim Huybrechts (belga)–Csuang Ti (kínai)

Ryan Searle (angol)–Danny Lauby (amerikai)

Luke Woodhouse (angol)–Jamie Lewis (walesi)

Mike De Decker (belga)–Sodzsi Edward (japán)

Ross Smith (angol)–David Evans (angol)

Max Hopp (német)–Gordon Mathers (ausztrál)

Scott Waites (angol)–Matt Campbell (kanadai)

Ron Meulenkamp (holland)–Boris Krcmar (horvát)

William O'Connor (ír)–Niels Zonneveld (holland)

Jeff Smith (kanadai)–Keane Barry (ír)

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Ryan Murray (skót)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)

Ricky Evans (angol, 32.)–Mickey Mansell (északír)/Haupai Puha (új-zélandi)

Joe Cullen (angol, 16.)–Wayne Jones (angol)/Ciarán Teehan (ír)

Jonny Clayton (walesi, 17.)–John Henderson (skót)/Marko Kantele (finn)

Dave Chisnall (angol, 8.)–Keegan Brown (angol)/Ryan Meikle (angol)

Danny Noppert (holland, 25.)–Martijn Kleermaker (holland)/Cameron Carolissen (dél-afrikai)

Dimitri Van den Bergh (belga, 9.)–Luke Humphries (angol)/Paul Lim (szingapúri)

Jermaine Wattimena (holland, 24.)–Derk Telnekes (holland)/Nick Kenny (walesi)

Michael Smith (angol, 4.)–Jason Lowe (angol)/Dmitrij Gorbunov (orosz)

Devon Petersen (dél-afrikai, 29.)–Steve Lennon (ír)/Daniel Larsson (svéd)

Gary Anderson (skót, 13.)–Madars Razma (lett)/Szuzuki Toru (japán)

Mensur Suljovic (osztrák, 20.)–Maik Kuivenhoven (holland)/Matthew Edgar (angol)

Rob Cross (angol, 5.)–Dirk van Duijvenbode (holland)/Bradley Brooks (angol)

Jamie Hughes (angol, 28.)–Adam Hunt (angol)/Lisa Ashton (angol)

Glen Durrant (angol, 12.)–Steve Beaton (angol)/Diogo Portela (brazil)

Adrian Lewis (angol, 21.)–Damon Heta (ausztrál)/Danny Baggish (amerikai)

Peter Wright (skót, 2.)–Steve West (angol)/Amit Gilitwala (indiai)

Gabriel Clemens (német, 31.)–Andy Hamilton (angol)/Nico Kurz (német)

Krzysztof Ratajski (lengyel, 15.)–Ryan Joyce (angol)/Karel Sedlácek (cseh)

Simon Whitlock (ausztrál, 16.)–Darius Labanauskas (litván)/Liu Cseng-an (kínai)

James Wade (angol, 7.)–Callan Rydz (angol)/James Bailey (ausztrál)

Stephen Bunting (angol, 26.)–Andy Boulton (angol)/Deta Hedman (angol)

Ian White (angol, 10.)–Kim Huybrechts (belga)/Csuang Ti (kínai)

Jeffrey de Zwaan (holland, 23.)–Ryan Searle (angol)/Danny Lauby (amerikai)

Gerwyn Price (walesi, 3.)–Luke Woodhouse (angol)/Jamie Lewis (walesi)

Brendan Dolan (északír, 30.)–Mike De Decker (belga)/Sodzsi Edward (japán)

José de Sousa (portugál, 14.)–Ross Smith (angol)/David Evans (angol)

Mervyn King (angol, 19.)–Max Hopp (német)/Gordon Mathers (ausztrál)

Nathan Aspinall (angol, 6.)–Scott Waites (angol)/Matt Campbell (kanadai)

Vincent van der Voort (holland, 27.)–Ron Meulenkamp (holland)/Boris Krcmar (horvát)

Daryl Gurney (északír, 11.)–William O'Connor (ír)/Niels Zonneveld (holland)

Chris Dobey (angol, 22.)–Jeff Smith (kanadai)/Keane Barry (ír)

(Borítókép: Peter Wright a vb-győzelemért járó trófeával. Fotó: Alex Davidson/Getty Images Hungary)

Rovatok