Olaszország és a futballvilág az 1982-es labdarúgó-világbajnokság hősét gyászolja. Paolo Rossi csütörtök éjszaka 64 éves korában halt meg – jelentette a La Gazetta Dello Sport, a korábbi játékos feleségére hivatkozva. Federica Cappelletti bejelentése mellé posztolt a Facebookon egy fényképet, amelyen együtt láthatók. „Soha senki hozzád hasonló, olyan egyedi és különleges, mint te, nem lesz már, csak a teljes üresség marad” – írta.
Paolo Rossi 1956. szeptember 23-án született Pratóban. Tinédzserként igazolta le a Juventus, majd kölcsönadta a Vicenzának, amellyel feljutott a Serie A-ba, és előbb a másod-, majd a következő szezonban az első osztályban lett gólkirály. Ez egyedülálló az olasz foci történetében.
A Juventusszal kétszeres bajnok (1982, 1984), Olasz Kupa-győztes (1983), KEK- és Európai Szuperkupa-győztes (1984), valamint BEK-győztes (1985) lett. Az olasz válogatottban 48 mérkőzésen 20-szor volt eredményes, 1978-ban vb-negyedik, 1982-ben világbajnok, vb-gólkirály és a torna a legjobb játékosa lett – hasonló mesterhármasra csak Garrincha (1962-ben) és Mario Kempes (1978-ban) volt képes. Kilenc góljával Roberto Baggióval és Christian Vierivel együtt a legeredményesebb olasz csatár a vb-k történetében. A Juventus után játszott még egy-egy szezont az AC Milanban és a Hellas Veronában, majd 1987-ben, 31 évesen visszavonult.
Már 1978-ban a Mundial második legjobb játékosának választották, de Paolo Rossi igazán nagy menetelése 1982-ben jött el.
Egy bundabotrány miatti eltiltásból éppen csak visszatért, majd világbajnoki címig vezette a Squadra Azzurrát.
Az 1982-es világbajnokságon Paolo Rossi fantasztikus teljesítményt nyújtott,
konkrétan neki köszönhette a csoportküzdelmek alatt vergődő olasz válogatott a későbbi világbajnoki címet.
A három döntetlennel és két rúgott góllal nyitó Squadra Azzurra a középdöntőtől megtáltosodott, és Paolo Rossi vezérletével a csúcsra jutott.
A Rossi-mágia a braziloknak lőtt mesterhármassal kezdődött, amelyre később így emlékezett vissza:
Aligha kell bizonygatnom, pályafutásom egyik legemlékezetesebb mérkőzése volt az a barcelonai. Három gól a braziloknak, igen, ez csodálatos emlék. De állítom, mégsem ezen a mérkőzésen játszottam a legjobban a squadra azzurrában. Életem első világbajnokságán, 1978-ban, nem egészen huszonkét évesen sokkal jobb erőben voltam, s talán jobban is futballoztam. Ám az igaz, a gólokat 1982-ben lődöztem.
Az elődöntőben a lengyelek ellen 2-0-ra megnyert meccsen további kettőt, a döntőben a nyugatnémetek ellen egyet, a finálét 3-1-re nyerte meg Olaszország az NSZK-val szemben. Mindezt nem egészen egy hét alatt!
Rossi egy 2018-as dokumentumfilmben azt mondta: a döntőben szerzett gólja mindennél jobban jellemezte az ő stílusát, ahogy az akciónál előbb reagált védőjénél, akinek már nem volt esélye megakadályozni őt a gólszerzésben.
Egyrészt teljesnek éreztem magam. Azt mondtam, hogy sikerült. Másrészt viszont csalódott lettem, hogy közben meg vége lett, befejeződött a vb. De ha valami fontosat nyersz, akkor nemcsak a trófeáról van szó, hanem arról a csapatról is, amelynek tagjaként nyertél, és az egész karrieredről, amely a sikerig vezetett. A személyes megváltásodról szól
- utalt a 38 évvel ezelőtt történtekre.
1982-ben megkapta a France Football aranylabdáját is, még 1986-ban is válogatott volt, s ért el nagy sikereket az általa a valaha volt legjobb játékostársnak minősített Michel Platini oldalán a Juventusban is.
Futballista karrierje után hosszú ideig a Mediaset és a Rai rovatvezetője volt. Paolo Rossi 64 éves korában, gyógyíthatatlan betegség után halt meg. Az olasz sajtó szerint felesége, Federica és három gyermeke: Sofia Elena, Maria Vittoria és Alessandro végig mellette lehetett és elbúcsúzhatott tőle.
(Borírtókép: Bruno Conti, Giancarlo Antognoni, Paolo Rossi, Dino Zoff, Francesco Graziani és Franco Selvaggi 1982-ben. Fotó: Alessandro Sabattini / Getty Images)