Index Vakbarát Hírportál

A világbajnok jelmeze ellopta a show-t a darts-vb nyitó napján

2020. december 15., kedd 22:48

A PDC darts világbajnokság címvédője, Peter Wright 3–1-es győzelemmel kezdte az idei szereplését, meg egy tőle megszokott finoman szólva sem visszafogott külsővel.

A címvédő Peter Wright már a nyitó napon mérkőzést játszott a PDC világbajnokságán. Az extravagáns külsőjéről is híres játékos ezúttal is kitett magáért, 

Grincsnek öltözve táncolt be a színpadra,

amellyel a csökkentett létszámú közönség és ellenfele, Steve West is elismerését is elnyerte.

Ami magát a mérkőzést illeti, a három győztes szettig zajló összecsapás úgy tűnt, nem tart majd sokáig,

Wright ugyanis 100 fölötti átlaggal az első kettőt simán behúzta.

A harmadikban azonban váratlanul megtorpant, amit ellenfele kihasznált és bár a skót címvédő egyszer 144-ről is kiszállt, a szettet West nyerte.

Úgy tűnt, pillanatnyi megingásról volt azonban csak szó, 

Wright a negyedik szettet rögtön brékkel kezdte,

a második legben hiába volt három nyila is 24-ről kiszállni, mindet elrontotta, West pedig visszavette a kezdését.

Több öröme azonban már nem volt az angolnak, Wright ellentmondást nem tűrően hozta a következő két leget és ezzel 3–1-re a meccset is.

Eredmények:

Peter Wright–Steve West 3–1

korábban:

Steve West–Amit Gilitwala 3–0

Steve Beaton –Diogo Portela 0 –3

Jeff Smith Keane Berry 3 –1

(Borítókép: twitter.com)

Rovatok