Index Vakbarát Hírportál

Bravúrnak bravúr, de nem csoda a két mersini arany

2020. december 23., szerda 19:19 | aznap frissítve

Szerettünk volna méltóképpen megemlékezni a magyar tornasport utóbbi évtizedei egyik legszebb sikeréről, a mersini Európa-bajnokságon mindannyiunk örömére aratott diadalokról. Ezért interjút készítettünk a két arany- és egy bronzéremmel hazatérő Kovács Zsófiával. A kellemes hangulatú beszélgetés azonban nem juthat el az Index olvasóihoz, mert a szövetség sajtófőnöke és elnöke – utóbbi a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka, Magyar Zoltán – az interjút megfejthetetlen okból letiltotta. Azt azonban nem akadályozhatják meg, hogy a Zsófit maradéktalanul dicsérő cikk bevezető részét közöljük.

A nyolcvanas évekből datálódik a következő igaz történet. Az öttusa-válogatott egyik fele San Antonióban, a másik Párizsban versenyzett egy időben, a franciaországi világkupa-viadal mezőnye tűnt erősebbnek. Hősünk is itt indult, és bár viszonylag gyengén lőtt, csak 190 kört, ám a további négy számban, kiváltképp a vívásban parádézott, és megnyerte az összetettet. Miután hazajöttek, a szövetségi kapitány persze gratulált a győzelemhez, de megjegyezte, hogy a 190 körös lövészetre nem lehet büszke a versenyző. Teltek, múltak a napok, s mindegyik edzésen eldörmögte a kapitány a bajusza alatt, hogy szép, szép a győzelem, de hát ilyen lövészettel nem lehet messzire jutni. Persze ezeket a félhangos megjegyzéseket hősünk is hallotta, mígnem a tizedik lefitymáló dörmögés után elszakadt nála a cérna, és odament a kapitányhoz: „Feri, csak azt kérném, nehogy hátrányom származzon abból, hogy megnyertem a párizsi világkupát!”

Hogy miért idéztem fel ezt a majd' negyvenéves sztorit? Nos, Kovács Zsófia hétfőn három éremmel tért haza a törökországi Mersinből, a tornászok Európa-bajnokságáról; fél óra leforgása alatt megnyerte a felemáskorlát és az ugrás szerenkénti döntőjét, előzőleg pedig a magyar csapattal bronzérmes lett.

Aki nem bennfentes ebben a szép sportágban, az egy idő után eltöprenghetett a Mersinből érkező diadaljelentéseket olvasva – amelyekben a legvisszafogottabb kitétel a „csoda” szó volt a férfi csapat bronzérme után –, vajon miképpen lehetséges az, hogy az utóbbi években nem éppen lehengerlően szereplő magyar tornászok – eltekintve Dévai Boglárka 2018-as, glasgow-i Eb-aranyérmétől az ugrásban – hirtelen megtáltosodtak. Aztán az egyik internetes portál kontextusba helyezte a mersini magyar sikereket, megemlítve, hogy bizony erősen foghíjas volt a mezőny. Ezt sokan a törökországi eredmények lekicsinyléseként értelmezték, és a kommentelők kardot rántottak, még a Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor is kiállt Kovács Zsófi mellett. Nem ám akárhogyan, hanem érzelmektől átfűtött stílusban.

Csak hogy reflektáljunk a bevezetőben felidézett, negyvenéves történetre, Kovács Zsófi ott még nem tart, hogy bocsánatot kellene kérnie a mersini aranyérmekért, de azért nem árt átbeszélni, mennyit is érnek ezek a győzelmek. A húszéves dunaújvárosi tornásznővel telefonon beszélgettünk.

És itt következett (volna) az interjú, amiben Zsófi izgalmas kulisszatitkokat osztott (volna) meg az olvasóval, beszélt (volna) az utóbbi két évben az őt sújtó balszerencsés sérüléshullámról, a tornasportban járatos érdeklődők kedvéért hajszálpontosan leírta (volna) Mersinben bemutatott gyakorlatait, felidézte (volna), mit érzett győztes felemáskorlát-gyakorlata közben és közvetlenül utána, és ismertette (volna) terveit a tokiói olimpiára, ahová – a magyar tornászok közül eddig egyetlenként – már rendelkezik kvótával. 

De az interjú elmarad, illetve a szerverünkön marad. Nem fogják kitalálni, miért. 

Mert a címben nem csodát, hanem „csak” bravúrt emlegettünk. Ezt kevésnek találták tornasportunk korifeusai. 

Ugye, így, karácsony előestéjén nem szükséges magyaráznunk, mi a különbség a két főnév között...

(Borítókép: Az aranyérmes Kovács Zsófia a törökországi női tornász Európa-bajnokság egyéni a felemáskorlátjának eredményhirdetésén Mersinben 2020. december 20-án. Fotó: MTI / EPA)

Rovatok