A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron is eseménydús éven van túl, még ha nem is olyan történések által, mint amiket még az év elején elképzelt. Tokióba kétszeres címvédőként utazott volna, de az ötkarikás szereplés helyett sportvezetői munka „jutott” neki. A Vasas 30 éves klasszisa arról mesélt az Indexnek, hogy ő hogyan élte meg ezt a rendkívül különleges esztendőt.
A koronavírus-járvány miatti leállás előtt kiváló formában volt, márciusban két világkupa-versenyt is megnyert. Aztán a világ megállt és az eseményeket elkezdték törölni. Ön hogy emlékszik vissza arra az időszakra?
Nagyon nehezen éltem meg, az olimpiai felkészülésből egyszer csak kényszerpihenőre kellett vonulni. Óriási volt a bizonytalanság, nem tudtuk, hogy lesznek-e nemzetközi versenyek és mi fog történni az olimpiával. Utána fokozatosan derültek ki a dolgok, addig viszont nem volt egyszerű,
mert nem csinálhattam azt, amit nagyon szeretek és évek óta meghatározza a mindennapjaimat.
Aztán elfogadtam, hogy ez a helyzet, hogy mindenkinek nehéz, elkezdtem más dolgokra fókuszálni, próbáltam feltöltődni és vártam, hogy mikor lesz újra normális, vagy normálisabb az élet.
A NOB sokáig próbálta halogatni a döntést és bizonygatta, hogy igenis lesz olimpia Tokióban, végül utolsó szervezetként mégis bejelentették a halasztást. Önt sokkolta ez, vagy azért megbarátkozott már a gondolattal előtte, hogy idén nem védhet címet?
Én azok közé tartoztam, akik a bejelentés előtt 2-3 nappal sem gondolták volna, hogy ez megtörténhet, mondhatni, derült égből ért. Hirtelen történtek a dolgok, mind az országok bezárása, mind a karantén, vagy a versenyek törlése és halasztása.
Ezek egyenként is megütötték picit az embert, de a sportolóknak, illetve nekem személy szerint az olimpia halasztása volt a leginkább mellbevágó.
Az utolsó napokban már csak abban tudtam reménykedni, hogy nem törölni, csak halasztani fogják és találnak egy köztes megosztást. Úgyhogy a végén már-már örültem is, aztán kiderült, hogy pontosan egy évvel tolják el, ami szintén jó hír volt, egy kis derű ebben a sötétségben.
Jöhetett az újratervezés?
Inkább leállás, tervezni csak onnantól tudtunk, hogy lett versenynaptár, ahhoz lehetett igazítani klubszinten is a felkészülést, augusztus-szeptember környékén kezdtük, nem volt annyira nehéz, de azért több mint egy sima szinten tartás, a hazai viadalokra sikerült is jó formába kerülni vele.
Szeptember óta ön a Vasas vívószakosztályának elnöke is. Honnan jött az ötlet, hogy sportvezetőként is szeretné kipróbálni magát?
Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke keresett meg azzal, hogy bátran vállaljak nagyobb szerepet a szakosztály életében, nem csak mint sportoló. Aztán amikor kiderült, hogy Ferjancsik Domonkos nem tudja, vagy nem szeretné vállalni a megbízatása folytatását, akkor Laci megkérdezett, hogy mit szólnék hozzá, én pedig örömmel igent mondtam,
mert a Vasasért bármilyen feladatkörben szívesen teszek.
Teendőkkel és felelősséggel jár, de egyértelműen élsportolóként képzelem el a következő éveket. Amennyi időt és energiát tudok szakítani a szakosztályra, azt viszont örömmel teszem.
Milyen fogadtatása volt a döntésének? Nem voltak negatív hangok, amelyek mondjuk azt mondták, hogy az olimpiai halasztás és a motiváció elvesztése miatt lép erre az útra, vagy mindenki pozitívan fogadta?
Azt már lassan mindenki megérti és látja, hogy egy élsportolónak már az aktív pályafutása alatt is el kell kezdenie azzal foglalkozni, hogy mihez kezd a visszavonulása után. Az külön szerencse, ha valaki már közben kipróbálhatja vagy képezheti magát, és készen állnak amikor elhagyják a pástot, a medencét, a termet, a pályát.
Én is készülgetek a magam módján.
Melyek a konkrét céljai jelenleg mint sportvezető?
A szakosztály működtetése önmagában komoly cél, van 15 edzőnk és 350 vívónk, ennyien járnak le a Kovács Pál Vívócsarnokba. Az eredménylajstromunk magáért beszél, szeretnénk a jövőben is tartani a szintet és hasonlót elérni, ez lehet a cél. Vannak persze rövidebbek és hosszabbak, jövőre nálunk is az olimpia a legmeghatározóbb és remélhetőleg nem csak én fogom képviselni a klubot Tokióban.
Erre megvan minden esély, hiszen női kardban ott van Katona Renáta, párbajtőrben Szász-Kovács Emese, férfi párbajtőrben is sok a fiatal tehetség, például Koch Máté, Bányai Zsombor, Nagy Dávid és Bakos Bálint, úgyhogy szép létszám is összejöhet.
A országos bajnokságon taroltak, ön egyéniben és csapatban is nyert. Szakosztályvezetőként mennyire volt elégedett? Más volt ilyen szemüveggel nézni az ob-t?
Normál esetben a válogatottal szoktunk központilag felkészülni a nemzetközi versenyekre. Idén ez máshogy alakult, március óta nem is voltunk együtt, ezért a klubszintű felkészülés jóval nagyobb szerepet és jelentőséget kapott.
A hosszú kihagyás miatt szerintem mindenki jobban bele is élte magát a versenybe,
én pedig örömmel láttam, mennyire egységes volt a Vasas, megnyertük az éremtáblázatot is, úgyhogy nagyon nagy boldogsággal zártam azt a bajnokságot.
Már nincs sok hátra az évből, ezek a napok hogy fognak telni?
Én most egy kicsit megállok, az ünnepi időszakot pihenéssel fogom tölteni. Maximum 1-1 szinten tartó mozgás lesz, hogy ledolgozzam a bejglit, és január első hetében szeretnék visszatérni a pástra.