Index Vakbarát Hírportál

Újabb esélyt kap az eltiltott kínai csodaúszó

2020. december 24., csütörtök 12:43

A svájci szövetségi bíróság új eljárásra kötelezte az olimpiai bajnok Szun Jang doppingügyében a Nemzetközi Sportdöntőbíróságot (CAS).

A döntés lehetőséget ad Szun Jangnak, hogy részt vegyen a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián, attól függően, hogy a CAS mikor tárgyalja újra az ügyét.

A szövetségi bíróság közölte:  a Szun Jangot nyolcéves eltiltással sújtó CAS-testület egyik tagja elfogult volt. Ezzel kapcsolatban a New York Timesban megjelentek szerint az úszó ügyvédeinek az eljárásban sikerült bizonyítaniuk, hogy a CAS-testület vezetője Kína-ellenes érzelmeket táplál, és erről már a nyilvánosság előtt is véleményt formált.

A CAS február végén tiltotta el a 29 esztendős, háromszoros olimpiai és 11-szeres vb-aranyérmes gyorsúszót, aki április végén nyújtotta be fellebbezését a svájci szövetségi bíróságon. Május elején egy pekingi napilap már azt jelentette, hogy eltiltása ellenére Szun a válogatott edzőtáborában készül. A kínai szövetség akkor cáfolta az értesüléseket.

Az úszót 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizessportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA eltiltását azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult az ügyben, amely nyolc évre eltiltotta Kína egyik legnépszerűbb sportolóját. Meglátásuk szerint a minták megsemmisítése indokolatlan volt.

Szunnak 2014-ben egy másik ügy miatt már volt három hónapos eltiltása, újabb büntetése ezért is lehetett ilyen súlyos.

A FINA felmentő ítélete után Szun még szerepelhetett a kvangdzsui világbajnokságon, amelynek egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan fütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott a szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

Rovatok