Index Vakbarát Hírportál

Elhunyt a Boston Celtics legendája

2020. december 26., szombat 12:53

K. C. Jones, a Boston Celtics legendája 88 évesen elhunyt, miután évek óta Alzheimer-kórban szenvedett. A kosárlabda történetének nyolc játékosa közül ő az egyik – Bill Russell, Magic Johnson, Michael Jordan, Jerry Lucas, Clyde Lovellette, Quinn Buckner és Anthony Davis mellett –, aki megnyerte az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságot (NCAA), az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságot (NBA) és az olimpiát is.

Az irányító 1955-ben és 1956-ban is megnyerte az NCAA-t, az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmet szerzett, és még abban az évben draftolta a Boston Celtics a második kör 13. választottjaként.

A csapathoz azonban csak később csatlakozott, ám játékosként kizárólag a Celticset erősítette (1958–1967), és

az NBA-ben lehúzott kilenc idényében nyolc bajnoki címet szerzett

– nála többet csak két csapattársa, Bill Russell és Sam Jones.

Visszavonulása után rögtön edzősködni kezdett. Másodedzőként a Los Angeles Lakersszel 1972-ben nyert bajnoki címet, majd 1978-ban a Celticshez szerződött, amellyel 1981-ben ismét bajnokságot nyert. Két évvel később már vezetőedzőként irányította a Larry Bird, Kevin McHale és Robert Parish nevével fémjelzett együttest, amellyel még kétszer megnyerte az NBA-t (1984, 1986).

K. C. a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam. Mindig arra törekedett, hogy az emberek jól érezzék magukat, megtiszteltetés volt a csapatában játszani. A hiánya mérhetetlen

– mondta Larry Bird.

A Boston Celtics közleményben emlékezett meg a legendájáról, aki játékosként, másodedzőként és vezetőedzőként összesen 12 bajnoki címet szerzett a csapattal.

A 25-ös mezét 1967-ben vonultatták vissza, 1989-ben pedig beválasztották az NBA Hírességek Csarnokába (Hall of Fame).

Rovatok