Index Vakbarát Hírportál

Nasszer al-Attijah nyerte a Dakar-rali második szakaszát

2021. január 4., hétfő 17:55

Az autósoknál a háromszoros győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb hétfőn a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali második szakaszán, míg a motorosoknál a spanyol Juan Barreda Bort szakaszgyőzelmével az összetettben is átvette a vezetést – olvasható az MTI összefoglalójában.

A világ legnehezebbnek tartott terepralis viadalának harmadik versenynapján összesen 685 kilométert kellett megtennie a mezőnynek, ebből 457 kilométer volt a mért szakasz.

A címvédő és eddig az összetettben is éllovas Carlos Sainz, Lucas Cruz (Mini) spanyol duó ezúttal harmadik lett, ezzel több mint 6,5 perces hátránnyal szorult az összetettben a Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (Mini) francia kettős mögé, amely hétfőn másodikként végzett al-Attijah és Mathieu Baumel (Toyota) párosa mögött.

A motorosoknál Barreda Bort pályafutása 25. etapsikerét aratta a Dakaron, ezzel az összetettben több mint hatperces előnyre tett szert a címvédő és hétfőn második amerikai Ricky Brabec előtt.

Szalay Balázs és Bunkoczi László a vasárnapi műszaki problémája miatt jelentősen hátracsúszott, és csak később rajtolt el a hétfői versenynapon.

Az Opel Dakar Team duója a viadal honlapja szerint a 44. helyen ért célba több mint 1 óra 25 perces hátránnyal, és az összetettben az 58. pozíciót foglalja el.

A kamionosoknál a Fazekas Károly, Horn Albert Péter, Csákány Péter trió (Scania) 1:20:30 órás hátránnyal 16. lett, míg a francia navigátorral és szerelővel közösen versenyző Darázsi Zsolt (MAN) még nem érkezett be.

A mezőny 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tesz meg a január 15-i dzsiddai befutóig.

A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több ország adott otthont a versenynek, többször volt már Dél-Amerika a helyszín, a tavalyi viadalt pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia bonyolította le.

Eredmények, 2. szakasz, Bisha - Vadi ad-Davaszir, 685 km (457 km gyorsasági):

autósok:

Az összetett állása:

motorosok:

Az összetett állása:

Kedden a Vadi ad-Davaszirból induló és oda visszatérő, 630 kilométeres út vár a versenyzőkre, a mért szakasz 403 kilométer lesz.

Rovatok