Gerwyn Price 7:3-ra nyert Gary Anderson ellen a PDC dartsvilágbajnokság vasárnap esti döntőjében, a walesi győzelme pedig a vb-címen túl világelsőséget is jelentett az egykori rögbis számára. A legmegosztóbb játékos eddigi pályafutásának legfontosabb mérföldköveinek felelevenítése mellett a Sport Tv kommentátorával, Fülöp Lászlóval beszélgettünk a tornáról.
A 35 éves Price rögbijátékosként kezdte sportolói karrierjét, a Premier Division ligában szereplő Cross Keys csapatában, majd később a Rugby League-ben is bemutatkozott a South Wales Scorpions színeiben.
2014-ben egy sérülés vetett véget a pályafutásának, ekkor kezdett el versenyszerűen foglalkozni a dartscal.
Méghozzá honfitársa, az akkor már elismert játékos, Barrie Bates javaslatára, aki meglátta benne a tehetséget és azt tanácsolta neki, induljon el a PDC Qualifying School versenyén, hogy megszerezze a sportszervezet versenyein való induláshoz szükséges Pro Tour-kártyát.
Price sikerrel járt, így 2014-ben már a márciusi UK Openen elindult,
ám a második körben kiesett. A folytatásban viszont már jobban szerepelt, több versenyen is negyeddöntőbe jutott, olyan nagyágyúkat legyőzve, mint Colin Lloyd, James Wade, vagy Steve Beaton. Az év végi világbajnokságra is kvalifikálta magát, ám Peter Wright az első fordulóban sima 3:0-val búcsúztatta.
A 2015-ös és a 2016-os év is a tanulásról és a tapasztalatszerzésről szólt, voltak szép győzelmei, de az áttörés egyelőre váratott magára. A soron következő két vb-n is az első körben esett ki, 2017-ben viszont végre a UK Openen összejött a kiemelkedő szereplés, egészen a döntőig menetelt, ahol viszont ismét Wrighttal kellett szembenéznie, a skót pedig 11:6-ra ezúttal is legyőzte. A csapatvilágbajnokság Mark Websterrel az oldalán szintén nagyszerűen sikerült, csak a fináléban kaptak ki a Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld duótól.
2018-ban csatlakozott a világelithez, köszönhetően elsősorban a Gary Anderson ellen megnyert Grand Slam of Darts-döntőnek is,
amely azonban Price sikere mellett legalább annyira emlékezetes maradt a két játékos közti, kis híján tettlegességig fajuló konfliktusról is.
És ha már konfliktus, a walesi egyedi stílusával, örömkitöréseivel és látványos ünnepléseivel sok riválisát hozta már ki a sodrából, a 2019-es Premier League sheffieldi állomásán például Daryl Gurneyvel is majdnem összeverekedett.
2019-ben egyébként megvédte Grand Slam of Darts-címét, és már vérmes reményekkel utazott a világbajnokságra, ahol azonban az elődöntőben hiába nyilatkozta azt, hogy Peter Wright legfeljebb egy szettet nyer majd ellene,
6:3-ra kikapott és finoman szólva nehezen viselte a vereséget...
2020-ban aztán remekül alkalmazkodott a pandémia okozta rendkívüli helyzethez. A kevés tornán, amelyet megrendeztek, jól szerepelt, harmadik lett a Premier League-ben és a viselkedése is pozitív irányba változott. Harmadik kiemeltként érkezett a londoni világbajnokságra, ahol aztán egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtva, a döntőben végül a vártnál simábban, 7:3-ra legyőzve Gary Andersont megszerezte a hőn áhított vb-címet.
A Sid Waddell-trófea, valamint az elsőségért járó 500 ezer font mellé pedig bónuszként a világelsőséget is megszerezte, hét év után letaszítva a trónról az addigi listavezető Michael van Gerwent.
Előfordult, hogy a Sport TV kommentátora, Fülöp László 72 óra alatt 26-ot közvetített, ennek ellenére a világbajnokság minden pillanatát élvezte. A döntő felidézésén túl többek között James Wade kilencnyilasáról és a szurkolók hiányáról is beszélt az Indexnek.
Jó helyre került a világbajnoki cím?
Azt gondolom, igen. Sokesélyes volt a torna, nem volt olyan játékos, akire egyértelműen rá lehetett volna vágni, hogy ő nyer majd. Persze, Michael van Gerwen űrdartscal kezdett, aztán mégis elfogyott a végére és szinte minden fordulóban kiesett legalább egy nagyágyú.
Price viszont végig kiegyensúlyozott volt, és mivel érezhetően ő akarta legjobban ezt a sikert,
nem lehet elvitatni tőle, hogy megérdemelten győzött.
Mit jelent a dartsvilágnak a walesi győzelme és hogy hét év után új éllovasa van a világranglistának?
Egyfajta jelzés, hogy elmúlt az az időszak, amikor egy Phil Taylorhoz hasonló klasszis egyeduralkodóvá válik. Mindenképpen jó, hogy sokszínű a paletta, nincs a korábban tapasztalt dominancia, ezt erősíti Rob Cross, Peter Wright, vagy most éppen Price vb-győzelme is.
Nem árthat a sportág megítélésének, hogy a legantipatikusabb játékos ért most csúcsra?
Érdekes kérdés ez, de nekem speciel semmi bajom vele. Sőt, kimondottan szeretem a hozzá hasonló vehemens embereket, mint amilyen Van Gerwen is, vagy Rob Thornton volt. Szükség van ilyen egyéniségekre, ahogyan mondjuk Mensur Suljovicra, Justin Pipe-ra, vagy éppen Paul Limre is. Ők a másik végletet képviselik, de így áll össze ez a világ.
Számított rá, hogy ennyire egyoldalú lesz a finálé?
Előzetesen abszolút nem, főleg azért, mert Price-nak sokkal szorosabb meccsei voltak, Gary Anderson jóval simább mérkőzéseken jutott a döntőbe.
Tudjuk, hogy egy sportoló mindig győzelemre játszik, de nem volt olyan érzése Gary Anderson nyilatkozatait és a döntőben mutatott játékát látva, mintha a skót a döntőbe jutással is megelégedett volna, túlteljesítette az elvárásait?
De, én is hasonlóan láttam, nem volt meg benne az a fajta magabiztosság, hogy esélyesnek tartaná magát. Persze, a finálé előtt már azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha legközelebb John McDonald háromszoros vb-győztesként hívná be a színpadra, de
Price-ban sokkal nagyobb volt az elszántság, a „sosem adom fel” mentalitás és az a fajta harciasság, amit vélhetően a rögbinek is köszönhet.
Rendhagyó volt a vb, a sportág egyik legfontosabb eleme, a közönség ezúttal hiányzott az Alexandra Palace-ból. Ön szerint kire, kikre volt ez a legnagyobb hatással, akár negatív, akár pozitív értelemben?
Akik ritkábban szerepelnek nagy közönség előtt, ők nem annyira hiányolták az őrjöngő tömeget, amely vélhetően kizökkentette volna őket a dobásokból. Akik viszont hozzászoktak a szurkolókhoz, azok pedig már vannak annyira profik, hogy megbirkóztak a helyzettel. Azzal viszont szerintem sokkal inkább meg kellett küzdenie a játékosoknak, hogy csak a hotel és a rendezvényközpont között mozoghattak.
Normál esetben a britek karácsonykor hazautaznak, együtt töltik az ünnepeket a szeretteikkel, aztán feltöltődve térnek vissza. Rettenetes lehetett egy szállodai szobában, távol a családtól tölteni a szabadnapokat és várni, hogy eljöjjön az az egy-két óra, amely eldönti a további szereplést. Ez volt az igazi kihívás.
A közvetítéseket mennyire befolyásolta a jelmez nélküli drukkerek hiánya és a több üresjárat?
Sajnos a futballmeccseken már hozzászoktam a mesterséges atmoszférához, illetve a darts Premier League végjátéka is ilyen körülmények között zajlott, úgyhogy nem volt újdonság a számunkra.
Viszont James Wade kilencnyilasát nem volt ugyanolyan kommentálni, mint közönséggel, ott éreztem igazán a szurkolók hiányát.
Egy angol játékos Londonban tökéletes leget dob – vélhetően felrobbant volna az Ally Pally, ha tízezer angol a helyszínen tombolhat...
Mi maradt a legemlékezetesebb számára erről a világbajnokságról?
Sok minden, de leginkább talán az Anderson–Suljovic meccs, és nem pozitív értelemben... Az szerintem rengeteg dartsrajongónál kiverte a biztosítékot. Persze, ismerjük Mensur szélsőséges stílusát, de ott magához képest is „vállalhatatlan” volt, épphogy nem ment ki elszívni egy cigit két dobás között. Erre muszáj lesz lépnie valamit a PDC-nek, a teniszben a szerválásokhoz hasonlóan be lehetne vezetni például egy időkorlátot, mert ezzel élvezhetetlenné lehet tenni a mérkőzéseket.
Kommentátorként érez egyfajta ürességet a világbajnokság után?
Nyilván hiányozni fog, de most át kell ülni egy másik lóra, jön a futballdömping.
Azért hosszú volt, az pedig egyenesen zsibbasztó, amikor egyszer 72 órából 26-ot közvetítettem...
De amikor már bent ülünk a kommentátorszobában, gyorsan elrepül az idő, főleg ha olyan élvezetes meccseket láthatunk, mint ezen a vb-n. Szerencsére nem volt belőlük hiány.
(Borítókép: Adam Davy/MTI)