Index Vakbarát Hírportál

Dopping miatt felfüggesztették az olimpiai bajnok súlyemelőt

2021. január 19., kedd 13:41

A doppingellenes szabályok megsértésével vádolják és felfüggesztették a versenyzési jogát Nijat Rahimovnak, a kazahok súlyemelő olimpiai bajnokának - írja az MTI.

A nemzetközi sportági szövetség (IWF) híre szerint Rahimov és hozzá hasonlatosan a románok Európa-bajnoka, Dumitru Captari ellen fegyelmi eljárás indult, mivel az a gyanú merült fel velük szemben,

hogy vizeletmintáikat kicserélték, így próbálva meg elkerülni a lebukást.

Ha a vizsgálat igazolja a feltételezést, mindkettőjükre hosszú eltiltás, és érmeik visszavétele vár.

Az IWF-et a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) tájékoztatta a 2016-os esetekről, bár az nem derült ki, hogy az az évi riói olimpián próbált-e csalni a két emelő. A 27 éves Rahimov és a 31 éves Captari is a 77 kilogrammos súlycsoportban versenyzett.

A bakui születésű Rahimovot - még azeriként - 2013-ban két évre eltiltották doppingolásért, s már Kazahsztán színeiben lett 2015-ben világ-, 2016-ban pedig - világrekorddal - olimpiai aranyérmes. Captari, aki 2015-ig Moldovát képviselte a nemzetközi versenyeken, 2017-ben szerzett Romániának Európa-bajnoki címet, majd 2018-ban két évre szóló eltiltást kapott tiltott szer használata miatt.

Rovatok