Index Vakbarát Hírportál

A NOB elnöke hivatalosan meghívta a világ sportolóit a téli olimpiára

2021. február 4., csütörtök 16:05

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke hivatalosan meghívta a világ sportolóit, hogy vegyenek részt a 2022-es, pekingi téli olimpián.

Egy évvel a tervezett megnyitó előtt a német sportvezető kiemelte, jövő ilyenkor Peking történelmet ír azzal, hogy elsőként lesz házigazdája nyári (2008) után téli ötkarikás játékoknak is. Hozzátette: ezek az olimpiák összekapcsolják a kínai embereket a világgal.

Miután láttuk, hogy Kína miként küzdi le a koronavírus-járvány okozta krízishelyzetet, nagyon bízunk abban, hogy kínai vendéglátóink a NOB-bal teljes mértékben együttműködve biztosítani tudják az olimpia biztonságos megrendezését

– idézte Bachot a MOB csütörtöki hírlevele. A NOB-elnök hangsúlyozta: kínai látogatásai során mindig lenyűgözte a helyiek lelkesedése és elkötelezettsége a 2022-es játékok iránt.

Ezért jelenthetjük ki már most teljesen nyugodtan: Kína készen áll. Készen áll, hogy fogadja a világ legjobb téli sportolóit a 2022-es, felejthetetlen pekingi téli olimpián. Mindannyian nagyon várjuk a sportnak ezt a globális ünnepét

– folytatta.

A versenyhelyszínek 2020 végére elkészültek, a fennmaradó felújításokat és átépítéseket ez év végéig kell befejezniük a rendezőknek. Az egy év múlva esedékes megnyitó apropóján csütörtökön a curlingnek otthont adó Jeges Kockában (Ice Cube) – 2008-as nevén Vizes Kockában (Water Cube) – évfordulós ünnepséget tartottak, amelyen bemutatták az olimpiai fáklyát.

(MTI)

Rovatok