Nagyon kevés idő választ el minket a világ egyik legjelentősebb sporteseményétől, a Super Bowltól, ezért is gondoltuk úgy, hogy egy hazai amerikaifutball-edzővel, Veszeli Gáborral megvizsgáljuk, hová is jutott az amerikai futball hazánkban az elmúlt bő tizenöt év alatt, és azt is, hogy milyen lehetőségek rejlenek még benne, elsősorban a játékosok szemszögéből.
A magyarországi amerikai futball legnagyobb rajongói sem biztos, hogy ismerik Veszeli Gábor nevét, akinek sportmúltjáról érdemes tudni, hogy a 80-as években válogatott olimpiai kerettag úszó volt, majd több sportágban is kipróbálta magát, illetve edzőként és sportvezetőként is tevékenykedett. Nem mellékesen ő volt a 2016-os riói paralimpián egyetlen magyar aranyérmet szerző Tóth Tamás erőnléti edzője.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert bármit sportoltam, remek sportemberekkel és kiváló edzőkkel dolgozhattam, a teljesség igénye nélkül említem: Darnyi Tamást, Szécsi Tamást vagy éppen Igaly Diánát.
Szakértőnk amerikaifoci-karrierje már negyven felett indult, ám mégis végigjárta a képzeletbeli sportranglétrát.
Amikor elkezdtem játszani, nem voltak távlati céljaim, tisztában voltam a korommal, inkább egy álom megvalósítása volt ez, amit 1999 óta dédelgettem, amikor egy Egyesült Államokban töltött utazáson élőben láthattam amerikai futballt. Azonban az a néhány év, amit játékosként eltöltöttem ebben a sportban, csak segítette az edzői munkáimat, hiszen ha valaki nem tudja, milyen egy ütközést átélni, egy védőt lerázni, egy labdát elkapni, az más szemszögből közelít a játékosaihoz. Én lépésről lépésre haladtam felfelé, pozíciós edzőként, majd koordinátorként dolgoztam védelemmel és a támadókkal. Szóval minden szegmensébe beletanultam ennek a játéknak, míg végül vezetőedző (Eger Heroes, Budapest Cowbells 2) lettem.
Azt igyekeztem megtudni az amerikaifutball-edzőtől, hogy szerinte mitől tudott ilyen rövid idő alatt ekkora utat megtenni ez sportág hazánkban. A szakember leginkább a szakmai fejlődést emelte ki, mert úgy gondolja, hogy a népszerűség egy dolog, ha nem párosul szakmaisággal és alázattal. Nagy előrelépésnek tartja, hogy már sok csapat van (20-22), és telt házas HFL-döntőket és válogatott mérkőzéseket rendeznek, ami a jókora médiaháttérnek is köszönhető. Arról is beszélt, hogy sokat segítettek a sportág népszerűsítésében az NFL-mérkőzések közvetítései, ahol Faragó Richárd személyét hangsúlyozta mint amolyan amerikaifoci-nagykövetet. Egy olyan érdekességre is felhívta a figyelmemet, hogy szinte minden évben megjelenik legalább egy amerikaifoci-témájú film, melyet sok fiatal nézett, néz, ám sokáig nem volt lehetőségük ezt a játékot kipróbálni itthon, majd hirtelen megadatott nekik, és óriási lelkesedéssel kezdtek bele.
Azt gondolom, a legfontosabb, hogy a csapatok szakemberei egyre felkészültebbek, és az edzések így egyre professzionálisabbak. A klubok a lehetőségeikhez képest igyekeznek a lehető legjobb körülményeket biztosítani a csapat és az egyén felkészüléséhez, hiszen igazán fejlődni, szinten tartani csak így lehet az elért eredményeket.
A koronavírus-járvány a magyarországi amerikai foci lendületét is megtörte, a 2020-ra tervezett jelentős sportesemények is elmaradtak.
Székesfehérváron rendezték volna a főiskolások és egyetemisták világbajnokságát, ami biztosan még nagyobb lökést jelentett volna a sportnak hazánkban, de úgy gondolom, ahogy lassacskán az élet többi területén, úgy itt is visszatérhet minden a normális mederbe, és tovább folytatódhat az amerikai futball sikertörténete hazánkban.
Az amerikai futball az elmondottak ellenére mégis amatőr keretek között zajlik Magyarországon, de az edző szerint képes lehet egy magyar tehetség feljebb lépni a hazai ligából.
Abban az esetben, ha a tehetség mellé kellő szorgalom, illetve elszántság is párosul, és ehhez egy számára ideális mentális és fizikális felkészítést is megkap, akkor messzire juthat egy magyar játékos is. Erre jó példával szolgál néhány olyan sportoló, akinek a felkészítésében részt vehettem. Mint mindenben, itt is fontos, hogy az egyén, akit először készítünk fel, olyan karakterrel, illetve karizmával rendelkezzen, hogy az elkövetkező játékosoknak utat és ezzel jó példát is mutasson. Magyarországon ez Kovács Bence volt.
A szakértőnk által említett sportoló volt
az első olyan magyar játékos, aki a sokszoros brit egyetemi bajnok skót Stirling Egyetemre nyert felvételt, ahol az „Év védője” cím mellett háromszor nyert brit egyetemi bajnokságot, illetve az iskolát is sikerrel elvégezte.
A brit egyetemi bajnokság (BUAFL) az egyik legjobb az európai amerikaifoci-küzdelmek közül, ráadásul a játékosaikat a holtszezonban „elengedik” a szintén magasan jegyzett német (GFL) vagy éppen osztrák (AFL) pontvadászatokba, ahol a további fejlődés mellett még egy kis pénzt is kereshetnek.
Abba is beavatott Veszeli Gábor, hogy más magyar tehetségek felkészítését is elvállalta, akik a már említett Stirling Egyetemre és annak amerikaifoci-csapatába nyertek felvételt.
Kovács Bencét az öccse, Kovács Dániel követte, aki szintén egyetemi bajnok lett. A testvérpár sikeres szereplése után egy nagy tehetség is kijutott az egyetem csapatába, Kozma Bálint, aki kiváló és lehengerlő játékával elnyerte az „Év újonca” és az „Év védője” szakmai elismerést. Reményeim szerint a felnőttválogatott meghatározó játékosa lehet az elkövetkező években.
Megemlíteném még Fullajtár-Horváth Gergőt. Ő egy olyan hazai utánpótláskorú játékos, aki egy egyesült államokbeli középiskolára amerikaifutball-ösztöndíjjal kerülhetne ki a pandémia után. Ez egy jó alap lehet akár egy kinti egyetemre vagy főiskolára. Gergő esete igazán különleges, mert a Vasas Kubala László Labdarúgó Akadémia növendéke, azaz labdarúgásban és amerikai futballban is kiemelkedőt nyújt.
Ez a kettőség egyébként nem ritka az Egyesült Államokban: Deion Sanders, Russell Wilson vagy Kyler Murray több sportágban kiemelkedett, és több major ligába is draftolták őket.
Arról is kérdeztem Veszeli Gábort, mit gondol, mi lehet az, amit ő tud, hogy a tanítványai ennyire sikeresek tudnak lenni, miért pont őt keresik meg a tehetségek, hogy segítse a felkészülésüket.
Úgy gondolom, hogy aki hozzám szakmai segítségért fordul, arra előbb mint emberre gondolok, és csak ezek után mint sportolóra. Feladatnak tekintem, hogy emberileg is megismerjem őket, és ehhez igazítva kezdem meg a felkészítésüket. Ha nem tudom, hogy mi a céljuk, hogy mi okoz nekik örömet vagy éppen bánatot, nem is tudom őket motiválni. Fontos, hogy egymással összhangban, egymás képességeit ismerve valósítsuk meg az elképzeléseinket.
Azt vallom: elsődlegesen az a cél, hogy jó embert neveljek, minden egyéb sporteredmény csak ajándék.