Index Vakbarát Hírportál

Lemond a tokiói olimpia fő szervezője

2021. február 11., csütörtök 10:56

A japán Kyodo hírügynökség értesülései szerint pénteken benyújtja lemondását Mori Josiró, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke.

A sportvezető a közelmúltban szexista megjegyzéseket tett a bizottság ülésén, 

miszerint a nők túl sokat beszélnek, és az egymás elleni rivalizálás hajtja őket. 

A szavai napvilágot láttak, így később nyilvánosan elnézést kért, de a közvélemény, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elítélte ezek miatt. A japánok a korábbi miniszterelnök lemondását követelték, több száz olimpiai önkéntes azzal fenyegetőzött, hogy nem vesz részt az ötkarikás játékokon, ha Mori a helyén marad.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott olimpia egyébként is megosztja a japán lakosságot, sőt egy friss közvéleménykutatás szerint az emberek 80%-a úgy gondolja, hogy ismét halasztani vagy törölni kellene az eseményt.

Rovatok