Index Vakbarát Hírportál

Az Alpha Tauri vezére 10 millió dollárban maximálná a pilótafizetéseket a Forma–1-ben

2021. február 20., szombat 14:18

Az Alpha Tauri csapatának vezetője, Franz Tost úgy véli, hogy a Forma–1-es pilótáknak nem lenne szabad 10 millió dollárnál többet keresniük évente. Igen, a versenyzőknek pénzt kell kapniuk, tízmillió feletti összegről azonban szó sem lehet – nyilatkozta az egykori osztrák autóversenyző.

A csapatvezető szerint az istállóknak választaniuk kell, hogy az autók jobbá tételébe fektetnek be, vagy a pilóták fizetésére fordítják inkább a pénzt. Szerintem egy igazi versenyző úgy dönt, hogy a fizetésénél előbbre való a versenyautó fejlesztése – mondta.

2020 október végén kezdődtek meg a tárgyalások a Forma–1-es pilóták fizetésének korlátozásáról. A javaslat 30 millió dollárban maximálná egy versenyző éves fizetését 2023-tól. A Mercedes hatszoros világbajnoka, a brit Lewis Hamilton – becslések szerint – 40 millió fontot kap szezononként.

A csapatok költségvetésének maximálásáról már korábban döntöttek, ez idén 145, jövőre 140, 2023-tól pedig 135 millió dollár lesz, ám a pilóták bérét nem tartalmazza.

Rovatok