Most már visszavonhatatlanul háromgenerációs edzőcsalád a Kemény família; vasárnap a szezon végéig Kemény Kristófra bízta a BVSC-Zugló a felnőtt ob I-es vízilabdacsapata vezetőedzői posztját. Sokan azt gondolnák, a „kis” Kemény eleve predesztinálva volt erre a hivatásra, azonban ez nem is állhatna távolabb az igazságtól.
A harmincegyedik évét taposó ifjú edzővel a BVSC Szőnyi úti uszodájában találkozunk, a csupa üveg medencetérbe betűz a tél végi nap, már-már izzadunk a váratlanul beköszöntött jó időben. Kristóffal leballagunk az edzői irodából a vízpartra, Dabrowski Norbert szakmai igazgató az asztalától int felénk, aztán belevágunk.
– Mikor lesz az edzés?
– Mikor lesz? Már volt délelőtt. És délután tartunk még egyet. Napi két tréninggel készülünk, az első meccsem a BVSC felnőttcsapata élén mindjárt az összes létező címet védő Fradi ellen lesz, pénteken 17.30-kor, az M4 Sport is adja.
– Izgul?
– Csak amennyire kell. Minden meccsre a győzelem szándékával készülök, apámtól hallottam, hogy annak idején Benedek Tibi is úgy küldte a vízbe a játékosait, hogy aki nem bízik a győzelemben, az inkább jelentsen beteget. Függetlenül attól, hogy ki az ellenfél, és ki az esélyes.
– Meglepte, hogy kinevezték?
– Van egy helyzet, egyelőre a szezon végéig szól a kinevezésem, a klub kibocsátott egy közleményt, ahhoz nekem nem szabad hozzáfűznöm semmit. De igazából nem is akarnék. (Az olvasó kedvéért: Szűcs Levente, az eddigi vezetőedző kérte szerződésének azonnali felbontását, a klub ezt elfogadta, hétfőtől pedig megbízott edzőként az eddigi másodedző, Kemény Kristóf vezeti az élvonalbeli férficsapatot.)
– Olvastam, hogy csak hét éve állt pólóedzőnek, addig az üzleti szférában dolgozott. Miért?
– Mert apám azt tanácsolta, legyen egy normális szakmám is. Így mondta, hogy normális... És elvégeztem az IBS gazdasági egyetemet, majd három évig a Generali alapkezelőnél dolgoztam értékesítési menedzserként. És én voltam az ügynökeink coacha. Végtére is a szó angolul edzőt jelent... Abban igaza volt apámnak, hogy az edzői szakma olyan, mint a kutya vacsorája. Nem kiszámítható az eredmény, rengeteg a külső tényező, amire nincs ráhatásod, no és persze még ott van a legfontosabb hátráltató faktor: az ellenfél. Dolgozhatsz te bármilyen jól, ha az ellenfél jobb. Akkor kikapsz. És ez mindig benne van a pakliban. Persze ha beleteszed azt a munkát, ami után nyugodt a lelkiismereted, akkor...
– Igen, Hosszú Katinka is lépten-nyomon hangoztatja, hogy „Hard work always pays off”. A kemény munka mindig kifizetődik. Apropó, nem volt kifizetődőbb a Generalinál dolgozni, mint edzősködni?
– Nem kerestem ott olyan sokat... Pedig még brókereskedtem is maszekban, de aztán leálltam a tőzsdézéssel. Pedig ott aztán volt adrenalinpezsgés, kicsit sok is! Amit amúgy a Generalinál hiányoltam. Végül is az izgalom hiányzott, azért lettem vízilabdaedző.
– Játékosnak milyen volt?
– Állítólag jól indultam a KSI-ben Horváth Jani bácsinál, aztán az OSC-ben is játszottam, de lassan világossá vált, hogy a magyar mezőnyben, ahol hemzsegnek a világklasszisok, nem fogok kitűnni. Pécsett kezdtem el edzősködni az utánpótlásban. Az egy érdekes közeg volt, szegény Ambrus Tomi alapozta meg ott a pólót, idősebb klasszisok játszottak a pályafutásuk vége felé levezetésképpen, Petőváry Zsolt, Sugár Sanyi. Szóval, onnan indult az edzői pályafutásom, és rögtön meg is nyertük az ifikupát. Aztán következett két év a Vasasnál – gyerekekkel, serdülőkkel dolgoztam, bajnoki ezüstérmet szereztünk, megelőztük a KSI-t, a Fradit, szinte mindenkit –, a BVSC-ben pedig negyedik éve dolgozom.
– Ahol 2018-ban azonnal bajnok lett az ificsapattal, tizenöt év után!
– A döntőt a KSI-vel vívtuk itt a Szőnyi úton, zsúfolásig telt nézőtér előtt, istenem, mennyire hiányzik a közönség! 12-11-re győztünk hatalmas meccsen, az ellenfél edzője ugyanaz a Horváth Jani bácsi volt, akinél én annak idején pólózni kezdtem. Elképzelheti, mekkora élmény volt. Aztán ugyanezzel a gárdával megnyertük a felnőtt ob I/B-t, de mivel egy klubot csak egy csapat képviselhet a legfelső osztályban, maradtunk a helyünkön.
(Itt meg kell állnunk egy pillanatra, mert az édesapa, Kemény Dénes jellemző történetet mesél: „Kristófnak kisgyermek kora óta viselnie kellett azt a terhet, hogy az én fiam. De mára eléggé megacélosodott. Hétéves volt, amikor hazaköltöztünk Comóból, az első általánost még odakint járta, aztán nyolcévesen elkezdett pólózni a KSI-ben. Minden meccsen kétszer annyi pofont kapott, mint a többiek, csak azért, mert a kapitány fia volt. Hogyan került a BVSC-be? 2016 őszén a hollandiai Alphenben rendezték egyszerre a férfi és a női junior Eb-t, én a szövetség elnökeként kiutaztam, VELEM JÖTT TÓTH SANYI, AZ MVLSZ ALELNÖKE, A BVSC FŐNŐKE . És a fiam is, aki természetesen fizette a saját repülőjegyét, Mert érdekelte az Eb. ÉS HÁROM NAPOT TÖLTÖTTÜNK EGYÜTT A MECCSEKET NÉZVE. HATÁSSAL LEHETETT SANYIRA A FIAM FANATIZMUSA, HABITUSA, AHOGY BOLONDUL A PÓLÓÉRT, MERT HÓNAPOKKAL KÉSŐBB FELAJÁNLOTTA NEKI, HOGY MENJEN ÁT A BVSC-BE.Kristóf megelőzött engem, harmincévesen OB I-es edző lett, és 33 évesen kezdtem el foglalkozni Comóban a gyerekekkel...)
– Menjünk vissza egy pillanatra a szülői házba. Édesapja mit szólt, amikor közölte vele, hogy otthagyja a Generalit, a „normális” civil pályát, és vízilabdaedzőnek áll?
– Utána három napig nem állt szóba velem. De aztán megbékélt a döntésemmel, és éreztem, hogy attól kezdve mindenben támogat. Azt viszont hagyta, és most is hagyja, hogy a saját hibáimból, a saját káromon tanuljak.
– Mit kapott tőle?
– A profizmust. Hogy ez mit is jelent? Talán azt, hogy a legapróbb részletekre is oda kell figyelni. Mert a döntő pillanatokban ezek az apróságok jelentik a különbséget a győzelem és a vereség között. Egyforma felszerelésben kondizzanak, edzés után együtt ebédeljenek. Például. Ilyen apróságok. De ezek összeadódnak.
– A családjuk persze nemcsak Dénest, az édesapját jelenti, hanem Fecsót, a nagypapát is!
– Tízéves voltam, amikor apáék megnyerték a sydney-i olimpiát. A döntőt Dobogókőn néztem Fecsóval. Azaz csak én néztem, mert a nagyapám képtelen volt rá, annyira izgult. Kiment a házból, és az utcán sétált. Már csak arra ért vissza, hogy olimpiai bajnokok vagyunk. Persze akkor még kissrác voltam, az athéni és a pekingi döntőt már inkább szakmai szemmel néztem, a sydney-it még emocionálisan, az apámért izgulva. Megtanultam, hogy az izgalmakat egy szülőnek a legnehezebb kezelni, a gyereknek sokkal könnyebb.
– Most az ötödik helyen állnak a bajnokságban, hová juthat a BVSC a rájátszásban?
– Előttünk van a Vasas két ponttal, de mi már túl vagyunk az OSC- és a Szolnok-meccsen, ők még nem. Szóval tempóelőnyben vagyunk. Be kell jutnunk a négy közé, aztán ott már bármi megtörténhet.
– Ahogy már bizonyították is. Egy hónapja 8-8-as döntetlent játszottak az éllovas Szolnokkal. Ez Nagy Viktorék egyetlen pontvesztése.
– Mondom, minden meccsünkön a győzelem a cél. A Covid eléggé felforgatta az erőviszonyokat, nem tudni, hogy az aktuális meccsen ki beteg és ki egészséges. Erős a csapatunk, a csapatkapitány Pásztor Mátyás, a balkezes Gyárfás Tamás például ott volt most a válogatottban Szegeden, a szerbek elleni meccsen. Néhány éven belül ott akarunk lenni a közvetlen élbolyban.
(Borítókép: Kemény Kristóf. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)