Index Vakbarát Hírportál

Skribek eltette volna a meccslabdát, de a paksiak nem adták

2021. február 24., szerda 19:56

Február 7-én, Pakson 4-1-re kikapott bajnoki mérkőzésen a Budafoki MTE NB I-es labdarúgó-csapata. Eltelt tizenhét nap, és ugyanazon a pályán Magyar Kupa-nyolcaddöntőn az élvonal újonca 4-2-re visszavágott a tolnaiaknak. A budafoki továbbjutás hőse az élete első felnőtt mesterhármasát szerző 19 éves Skribek Alen volt.

– Rúgott már három gólt életében? – kérdeztük az U19-es válogatott szélsőtől, aki a Puskás Akadémiától kölcsönben játszik a BMTE-ben.

– Felnőttben még nem, csak utánpótlásban. Két gól volt a legtöbb, amennyit egy mérkőzésen szereztem, ezt többször is. De mesterhármasom, pláne klasszikus, még nem volt. 

– Kölcsön adta önt a Puskás Akadémia a Budafoknak, mi lesz, ha visszarendelik Felcsútra?

– Az az igazság, nagyon megszerettem itt Budafokon, a srácokat, Csizit (Csizmadia Csaba – a szerk.), az edzőnket, meg magát Budafokot is. Ha bennmaradunk, illetve ez nem is kérdés, mert bennmaradunk, szóval, szívesen maradnék itt. De most még korai erről beszélni. Ami biztos, az az, hogy jól érzem magam itt.

– Elmesélné a gólok történetét? Mert az interneten sehol sem láthatók...

– Az elsőnél elment Sebi (Ihrig-Farkas Sebestyén) a jobb oldalon, beadott, Kokó (Kovács Dávid csapatkapitány) elengedte, mert rászólta m, hogy engedje el, átvettem, és körülbelül nyolc méterről, jobbal berúgtam. A másodiknál Sebi ugyanúgy elfutott, ugyanúgy beadott, én egy kicsit visszaléptem a labdáért, és egyből, fordulásból, nyolc-tíz méterről bevágtam a hosszúba. A harmadik előtt pedig nagyon magasan védekezett a Paks, Danijel (Romic) laposan előrerúgott egy labdát, én kiléptem, rávezettem a kapusra, és mellette berúgtam.

– Miért cserélte le a mester egy óra után?

– Mert ez volt az első meccsem a sérülésem után, amikor kezdőként léptem pályára, nem vagyok még száz százalékos erőben. Már félidőben jeleztem, hogy szívesen pihennék, de Czizi mondta, hogy még egy negyedóráig próbáljam meg, hátha rúgok még egy negyedik gólt. Ez már nem jött össze, a 61. percben lecseréltek. Nagyon elfáradtam, de azért egyre jobb erőben érzem magam. 

– Hogyan lehetne stabilizálni a csapat játékát? Nagyon hullámzó, győzelmet vereség, vereséget győzelem követ.

– Jó kérdés, ha én ezt tudnám... Egyre jobban kezdjük megszokni az NB I légkörét, szerintem felvettük már az élvonal ritmusát. Szombaton a Kisvárdát fogadjuk bajnokin, tőlük még nem kaptunk ki, jó lenne folytatni ezt a hagyományt. 

– Mit mondott a mester a meccs előtt, közben és utána?

– Előtte felhívta a figyelmünket azokra a hibákra, amiket a múltkor elkövettünk Pakson a 4-1-es vereség közben. Lelkünkre kötötte, hogy azokat nehogy még egyszer elkövessük, és az eredmény azt mutatja, meg is fogadtuk a szavait. A szünetben a két bekapott gólt elemeztük, a végén pedig semmivel sem törődtünk, csak lelkendeztünk az öltözőben. Ez az egyik legszebb sikerünk, amióta NB I-esek vagyunk. 

– Nem tette el emlékbe a meccslabdát? A minap a diósgyőri Grozav eltette, amellyel mesterhármast ért el a Fehérvár ellen...

– Én is megpróbáltam, de a paksiak nem adták oda...

A negyeddöntőben a Ferencvárost búcsúztató Fehérvár vár a Budafokra. Emlékezetes, hogy 2016 novemberében az akkor még NB III-as BMTE egyszer már kiütötte a Videotont (akkor úgy hívták a Fehérvárt) a kupából. 

(Borítókép: BMTE)

Rovatok