Kevés magyar labdarúgónak adatik meg, hogy magára húzza a Juventus zebracsíkos szerelését. Utoljára ezt Détári Lajos mondhatta el magáról 1991-ben, de ő is csak néhány mérkőzés erejéig egy nyári, amerikai túrán.

Így igaz, rendkívül büszke is vagyok, hogy a Juventus játékosa lehetek. Annak idején, 2018 decemberében még a Szombathelyi Haladás játékosaként a Leicester Citynél voltam kint próbajátékon. Jól éreztem magam, de Anglia nem az én közegem. Az utolsó nap jött a hívás a menedzseremtől, Esterházy Mátyástól, hogy keresett a Juventus, és három napra ki kellene utaznom Torinóba. Sokat nem hezitáltam, egyből döntöttem. Sikerült jó benyomást keltenem, ennek is köszönhető, hogy 2019 tavaszán leigazoltak. Később kiderült, hogy már korábban, nyolc hónapja szemmel tartottak.

Egy mindössze 16 éves fiatal számára nem lehetett könnyű a beilleszkedés, pláne nem akkor, ha a világ egyik legerősebb klubjába igazol.

Az elején nagyon izgultam, de ez szerintem természetes. Fontos volt, hogy azonnal nekiálljak olaszul tanulni, mivel ez létfontosságú odakint. Lekopogom: gyorsan sikerült elsajátítani a nyelvet, és már nagyon jól megy. Az elején angolul próbáltak velem beszélni, de én sajnos itthon németet tanultam. A csapattársak azonban rendkívül segítőkészek voltak a kezdetektől fogva, ahogy a szakmai stáb is, jó a kapcsolatom mindenkivel. Már az első nap kopogtak reggel, hogy menjek velük reggelizni, és persze az éneklős, beavatási ceremónia sem maradhatott el. Egyébként egy kollégiumban lakom néhány csapattársammal, háromnaponta meccsek vannak, szóval nem lehet lazsálni.

A szakvezetés nyilvánvalóan elégedett a teljesítményével, ugyanis nemrégiben hosszabbították meg a szerződését egy évvel, 2022-ig.

Mindent beleadtam, hogy ez így is alakuljon. Most vagyok 18 éves, jelenleg az U19-es csapat tagja vagyok, ahol most kevesebb a játéklehetőség, mivel általában az idősebbeket játszatják. Ha azonban pályára lépek, nagyon pozitív visszajelzéseket kapok. Most keményen kell dolgoznom, jövőre eljön az én időm. Sokat edzek az U23-asokkal is, és már a Serie C-ben is bemutatkozhattam egy Juventus U23−Piacenza mérkőzésen, amely 1−1-re végződött.

Ha jól tudom, rendszeresen lehetőséget kap arra, hogy a felnőttcsapattal eddzen.

Idén már körülbelül ötször szólt az U19-es edzőm, hogy másnap várnak a felnőttekhez. Rendkívül nagy figyelmet fordítanak a fiatalokra, a felnőttek kapusedzője és Andrea Pirlo vezetőedző is szemmel tart minket. Elsőre talán nehezen hihető, de a sztárok is jól kezelik, ha feljön hozzájuk egy-egy fiatal, segítik, támogatják őket, rosszat senkiről nem tudok mondani. Ez a tapasztalataim szerint Magyarországon nem igazán mondható el.

A Juventus kapusposzton nem panaszkodhat, hiszen a lengyel válogatott kapusa, Wojciech Szczesny mellett a klublegenda, Gianluigi Buffon is a csapatot erősíti.

Mindkettejükkel nagyon jó a viszonyom, ahogy a harmadik számú kapussal, Carlo Pinsoglióval is. Buffon egyértelműen a példaképem, minden idők legjobbjának tartom. Ha belépek a konditerembe, mindig ölelve üdvözöl. Egyébként is divat a klubnál, hogy mindenki mindenkit üdvözöl az edzések előtt. Számtalan tanácsot kaptam már Gigitől, rendre felhívja a figyelmemet a hibáimra. Az egyik edzésen egy labdakihozatalos játéknál például gyorsabban passzoltam ki a labdát a kelleténél. A tréning végén meg is jegyezte: Zsombi, csak nyugodtan, semmi kapkodás, mert az hibához vezet. Teljesen igaza volt, de hát az ember mégis csak izgul egy ilyen környezetben.

A vezetőedzővel, Andrea Pirlóval milyen a viszonya?

Edzés közben nem igazán beszélünk, hiszen a kapusok többnyire külön edzenek. Azonban rendkívül szimpatikus, mindig köszön, érdeklődik, és nem csak kötelességből. Az egyik edzés végén odajött, hogy szeretne nekem kapura lőni. A tizenhatosra tette le a labdát, tízszer próbálkozhatott, három gól alatt kellett tartanom. Először én nyertem, aztán kétszer szétszívatott, majd megint én győztem. Hihetetlen rúgótechnikája van, volt olyan lövése, amire mozdulni sem tudtam.

Na és Cristiano Ronaldo?

Ő egy igazi klasszis, talán minden idők legjobbja. Kissé távolságtartó, és kevesebbet beszél, mint mondjuk Juan Cuadrado, akinek be nem áll a szája, de ő is köszön mindenkinek. Volt szerencsém vele is gyakorolni, és egyszer meg is fogtam az egyik tizenegyesét, amire rendkívül büszke vagyok. Elvégre is: kevesen mondhatják el, hogy hárították C. Ronaldo büntetőjét, még akkor is, ha edzésről volt szó.

Kapusként hogyan jellemezné magát?

Néha egy kissé bolondosnak érzem még magam, de összességében rendkívül összeszedett vagyok. Nem vagyok az a tipikus vonalkapus, jól jövök ki pontrúgásoknál, beadásoknál a magas labdákra. Általában jól is helyezkedem. Szeretek részt venni a játékban, úgymond játszani a labdával, de a bal lábamon még van mit csiszolni. Aktív vagyok, irányítom a csapatot, és biztatom a társakat akkor is, ha valami rosszul sül el.

Bármennyire is jól teljesít, szinte csoda kellene, hogy egy napon ön védhesse hosszú távon a Juventus kapuját. Vagy?

Talán így van, de én hiszek a csodákban. Ha odakerülök az első csapat kispadjára, és játszhatok egy-egy kisebb meccsen, vagy védhetek az Olasz Kupában, már teljesülne az álmom. Fontos lesz az állandó játéklehetőség a jövőben, így ha kell, akkor, ha nehéz szívvel is, de váltani fogok. Jó jel azonban, hogy az U18-as magyar válogatott kapuját én őrizhetem, a célom pedig egyértelműen az, hogy egy napon én legyek a nemzeti csapat első számú kapusa.

(Borítókép: Senkó Zsombor. Fotó: Senkó Zsombor)