37 évesen Magyarország New York-i Főkonzulátusának külgazdasági attaséja lett 2020 augusztusában, két diploma – egy közgazdász és egy jogász – és egy felsőfokú angol nyelvvizsga birtokában. Hogyan fért bele egy élsportoló életébe e két komoly diploma megszerzése?

– Szerintem döntés kérdése a tanulás, csakúgy, mint minden más az életben. Szerencsére én szeretek is tanulni, nekem ez mindig kikapcsolódás volt a sport monotonitásából.

Hogyan tudta a sportot összeegyeztetni a tanulással? Milyen tanuló volt általánosban, majd a gimnáziumban?

– Általánosban még jó tanuló voltam, a gimnáziumban már kevésbé. Nem azt mondom, hogy csak a szükséges minimumot tanultam meg, mert annál azért egy kicsivel többet, de az elsődleges közegem akkor már a vízilabda volt. A Szinyeibe jártam, a Kodály köröndnél, és a sport jobban érdekelt, mint a tanulás. 18 éves koromtól kezdve profi sportoló voltam, a póló világára vonatkozó célokat tűztem ki magam elé. Ennek ellenére tudtam azt is, hogy egyszer véget ér majd ez a „kegyelmi állapot”, ami számomra az élsportot jelenti, hogy kikerülök egyszer a burokból, és akkor új időszak kezdődik az életemben. Erre tudatosan készültem. Tanultam, repülőn, buszon, délutáni alvás helyett, sőt még hullafáradtan, kőkemény meccsek után is. Ha a villamoson edzésre menet két bekezdést el tudtam olvasni, az már rengeteget segített. A jogi államvizsgákra pedig már úgy tanultam, hogy gyerekeim voltak, ők lógtak a nyakamon nagyon sokszor, de a fókuszom a helyén volt, engem amúgy is nehéz kizökkenteni abból, amit éppen csinálok. Ebben persze segítségemre volt a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karának stábja is, sokat segítettek az egyéni tanrenddel, köszönöm nekik ezt. Azt pedig nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a sportolónak készülnie kell a sport utáni életére, mert utána egészen más pálya következik, más szabályokkal, más közegben.

És kikerül a burokból.

– Pontosan! Biztosan maradhattam volna az uszoda környékén is, de engem ez érdekelt, amit most csinálok. A magyar érdekeket képviselni – akár külföldön is – gyönyörű feladat, sportolóként is ez motivált.

Mindig is úgy tervezte, hogy a vízilabda – bár huszonöt-harminc évet kitöltött az életéből – csak átmeneti állapot, és tovább fog lépni? Sohasem akart mondjuk edző vagy bíró lenni?

– Úgy gondoltam, hogy a vízilabda a főtevékenységem, de csak addig, amíg aktív sportoló vagyok. A sport utáni életemet már nem elsősorban a medenceparton vagy annak környékén képzeltem el. Bár van FINA-játékvezetői licenszem, alapfokú edzői képesítésem, sőt dolgoztam egy évet edzőként is a Fradiban, ez azonban sokkal inkább kikapcsolódás volt, mint hivatás. Váltani akartam, ezért is tanultam inkább jogot az International Business School elvégzése után, nem pedig a sportmenedzseri vagy az edzői diploma megszerzésére hajtottam. Mindezzel együtt egészen biztos, hogy sohasem fogok elszakadni az uszoda világától. Nagyon szeretem a vízilabdát, figyelemmel követem az eseményeket, a tévéközvetítéseket is igyekszem nézni. Az edzősködést is nagyon élveztem, de ahogyan már mondtam, csak kikapcsolódásként tekintettem rá.

És akkor fogta magát, és elküldte az életrajzát a Külgazdasági és Külügyminisztériumba? Úgymond az utcáról jelentkezett?

– Végül is igen, bár ez a történet csak az én szemszögemből tűnik ennyire egyszerűnek. A dolgok működését általában akkor van esélyünk megérteni, ha perspektívába helyezve nézünk rájuk. Nem én vagyok az egyetlen a KKM kötelékében, akinek élsportolói múltja van, megemlíthetném itt Gyurta Dánielt is akár. Ami az én részemről sikeres pályázat, az a miniszter úr tudatos stratégiájának az egyik mozzanata. Aki sportolóként küzdött az országért, az diplomataként ugyanezt a lendületet meglovagolva dolgozzon tovább, ez az elv lényege.

Ezek szerint nem volt hátrány az élsportolói múlt, sőt az, hogy világbajnok volt?

– Nem gondolnám. Minden bizonnyal nem a pár hónapos ügyvédbojtári tevékenységem volt a legerősebb eleme az önéletrajzomnak. Az, hogy lehetőséget kaptam volt élsportolóként a külügyminisztériumban a magyar érdekekért dolgozni, számomra megtiszteltetés. Nekem ugyanazt jelenti vízilabdázóként a piros-fehér-zöld színekért harcolni, mint most, diplomataként a hazáért dolgozni.

Hogyan történt a jelentkezése?

– Nagyon egyszerűen. Küldtem egy e-mailt a minisztériumba, amelyben felajánlottam a szolgálataimat.

Mi volt az első gondolata, amikor megkapta a kedvező választ?

– Nagyon feldobott a hír, mert bár elkezdtem dolgozni ügyvédbojtárként, de az a munka nem volt annyira magasztos, hogy belefeledkeztem volna. Sok szempontból hasznos volt ugyan, de nem az volt az életem álma. Így amikor választ kaptam a KKM-től, akkor már éreztem, hogy olyan feladat vár rám, amit nagy örömmel fogok csinálni. Ezzel együtt elkezdtem száguldani egy olyan élet felé, amelynek a sajátosságairól akkor valójában még fogalmam sem volt. Éppen úton voltam a csapattal 2019 júniusában a belgrádi Világligára, amikor hívtak telefonon. Jeleztem, hogy még egy hétig vízilabdázó vagyok, de a visszaérkezésem után örömmel állok rendelkezésre. Néhány hónappal később pedig már elkezdtem dolgozni az Exportfejlesztési Koordinációs Főosztályon, a Bem téren – egy szintén igazán kiváló csapatban.

Mit szólt a váltáshoz Märcz Tamás szövetségi kapitány?

– Tomi csak annyit tudott, hogy Belgrádban lesz búcsúm. Nemcsak a válogatottól, hanem a vízilabdától is. A Magyarország–Japán meccs volt az utolsó fellépésem. A japánoktól kapott zászló most már emlékként itt lóg az irodámban.

Elmondta valakinek az örömhírt?

– Magamban tartottam, mert akkor, Belgrádban a fókusz még nem a külügyminisztériumon, hanem a Világligán volt. Azt megtanultam élsportolóként, hogy mindig az adott feladatra kell összpontosítanom. Egy csikócsapattal értünk el ötödik helyet. A válogatott gerince a kvangdzsui világbajnokságra készült, Tomi csak a belgrádi részvételre kért fel, hogy rutinos játékosként segítsem azt a fiatal csapatot, és én ezt nagy örömmel vállaltam.

Teljesnek érzi a pólós pályafutását? Világbajnokságot nyert, ezüstérmes volt, a Fradival minden létező klubtrófeát megszerzett, csak az olimpiai szereplés maradt ki.

– Civilként visszagondolva ezekre az eredményekre egyre jobban értékelem, hogy nekem ez megadatott. A vízilabdás közegben hozzászoktam ahhoz, hogy a mindennapjaimat bajnokok között töltöm, hogy egy vagyok közülük, és nem éreztem át, hogy magyar vízilabdázónak lenni milyen különleges életpálya, hogy mennyi mindent kaptam, tanultam a sporttól, a sportból. Igen, még olimpiai szereplés nélkül is teljesnek érzem a vízilabdás pályafutásomat. Ki tudja, hátha egyszer sikerül egyesíteni az országot az olimpiarendezésben. Ha ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogy miért nem sikerülhet, az lenne vezérelv, hogy „én magam mit tudok segíteni az ügy érdekében”, akkor megrendezzük majd a tíz-, sőt tizenötmillió önkéntes olimpiáját. És én egy leszek a sok önkéntes közül. Az lesz majd az én részvételem!

Vízilabdázóként óriások keze alatt játszott: Gerendás György, Kemény Dénes, Kovács István, Benedek Tibor. Mit kapott tőlük útravalóként?

– Tényleg fantasztikus névsor, napokig tudnék mesélni. Gyuri szenvedélye és győzni akarása lenyűgöző volt, ezzel megfertőzött engem is, és ez a tűz még 66 éves korában is változatlanul lobog. Ő indított el a vízilabdázói pályán. Mindig is büszke voltam, amikor azt mondták, hogy a Gór-Nagy a Gerendás-iskolából jött. Dénes félelmetesen tudott motiválni, volt, hogy csak azért váltottam csapatot, hogy az általa megkövetelt szintre fel tudjak nőni. Ez történt 2007-ben, amikor az Egerből átmentem a Domino-Honvédba. Nehéz döntés volt, mert Gerendás Gyurival barátok voltunk, és azt kellett elmagyaráznom neki, hogy a fejlődésem megkívánja ezt a lépést. Az a Kovács Pista vezette Honvéd egy Dream Team volt, és nekem el kellett hinnem, hogy én ennek a Dream Teamnek hasznos játékosa leszek. Kovács Pista akkora önbizalmat csepegtetett belém, hogy én ezt el is tudtam hinni, és remek évet produkáltam. Benedek Tibivel lettem világbajnok… Tibor az Tibor… Miatta nyertük meg Barcelonában a világbajnokságot, ezt ki lehet jelenteni. Ő volt a leghitelesebb ember, akit valaha ismertem. Minden szava mögött akkora aranyfedezet volt, hogy annak csak a tíz százaléka elég lenne a teljes nemzetközi bankrendszernek. Tőle tanultam meg, hogy a szavaknak csak akkor van súlya, ha áll mögöttük fedezet.

Milyen ott kint New Yorkban most, a koronavírus idején? A város, amelyik sohasem alszik – most alszik?

– Rengetegen kiköltöztek a városból, Manhattanből, mert ha itt nem működik semmi, és az irodák is be vannak zárva, akkor túl drága itt az élet ahhoz, hogy az emberek csak úgy ellegyenek. A korábbi élményekből vagy a filmekből ismert New York most nem létezik. Olyan, mint egy szellemváros, bár egy kicsit már ébredezik, talán mintha mennénk kifelé a járványból. A város most – a Frank Sinatra-szám üzenetével ellentétben – alszik. Nincsenek koncertek, rendezvények, az emberek nem járhatnak a sporteseményekre. Csak pár napja, Bálint-nap óta működhetnek az éttermek, de maximum 25 százalékos kapacitással. Addig be voltak zárva. A nyár végére ígérik a lakosság teljes vagy majdnem teljes beoltottságát. Még mi sem vagyunk beoltva, mi is sorba állunk.

Milyen nagyobb szakmai „dobásai” voltak az eltelt fél évben?

– Ez ebből a szempontból más kávéház, mint élsportolónak lenni. Egy egészséges lövés után nem fél másodperc múlva derül ki, hogy gól lett-e vagy nem. Nekünk azt kell elősegítenünk, hogy a magyar cégek az érdekeiket a határainkon túl – esetemben az Egyesült Államokban – érvényesíthessék. A növekedési pályázatok ehhez most történelmi lehetőséget kínálnak. Az országhatárok a gazdasági életben már elmosódnak, és nekünk ezen a porondon kell érvényesülnünk. Rengeteg tehetséges magyar vállalkozó, vállalkozás van, akik alkalmasak arra, hogy helytálljanak az amerikai piacon, de ezek a meccsek nem négyszer nyolc percig tartanak, mint egy pólómérkőzés. Sokszor évekbe telik egy ügylet lefolyása. A kapcsolatrendszer kiépítése pedig folyamatos. Ebben nagy segítségemre vannak a helyi magyarok, akik elkötelezettek az ország sikerei iránt. 

A magyar–amerikai gazdasági kapcsolatok pedig kiválóak. Több mint 1700 amerikai cég működik Magyarországon, körülbelül százezer embernek adnak munkát. Persze értelemszerűen mi jóval kisebb szeletet tudunk kihasítani az amerikai gazdaságból, de meggyőződésem, hogy van keresnivalónk ezen piacon.

Van lehetősége vagy lehetőségük sportolni odakint?

– Gordon fiam egy helyi úszóklub igazolt versenyzője. Pont a jövő héten lesz versenye. Abigél balettozni szeretne, de most sajnos erre nincsen lehetősége. Ami engem illet, Amerikában a vízilabdát kaliforniai sportágnak mondták eddig, de most kezd beindulni a keleti parton. Ha lehetőségem engedi, én is eljárok pólózni, ennek révén elindult a tagfelvételem egy patinás New York-i klubba, emellett önkéntes edző vagyok egy vízilabdacsapatnál is. Ezt azért egyelőre inkább csak szakkörnek nevezném, de ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Kiváló edzőkkel dolgozom együtt, és azon vagyunk most, hogy megalkossuk Manhattan legjobb póló programját – természetesen magyar módszerek alapján. Ez egyike azoknak a területeknek, ahol az amerikaiak tanulhatnak tőlünk. Nekünk, magyaroknak 1100 évnyi történelmi tapasztalat és küzdelem van a hátunk mögött, amelyet már a puszta túlélésünk is hitelessé tesz. Tudunk mit tanítani Amerikának.

Végül egy praktikus és aktuális kérdés: mit tapasztalnak az adminisztrációváltásból?

– Magyarország arra törekedett, és most is arra törekszik, hogy a lehető legjobb kapcsolatot építse ki az Egyesült Államokkal. Ez a pragmatikus hozzáállásunk változatlan. Egy dolog, hogy a közvélemény mit érzékel a felszínen, a szólamok szintjén, és egészen más az, ami a mélyben zajlik. Élő és intenzív gazdasági kapcsolatok működnek a két ország között, amit nem vagy csak alig érint az, hogy Donald Trumpnak vagy Joe Bidennek hívják az Egyesült Államok elnökét. Én a reálszférában dolgozom, a magyar cégek érdekeit segítem elő itt kint, és próbálom hazánkba csalogatni az amerikai tőkét. Csak 2019-ben 2,5 százalékkal nőtt a gazdasági kapcsolataink volumene, a gazdasági sikerek érdekében tett közös erőfeszítések nem futhatnak zátonyra az ideológiai különbségek miatt.

(Borítókép:  Gór-Nagy Miklós a férfi vízilabdatorna B csoportjában játszott Magyarország - Olaszország mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 19-én. Fotó: Czagány Balázs / MTI)