Index Vakbarát Hírportál

Külföldi nézők nélkül rendezhetik meg az olimpiát

2021. március 9., kedd 14:40

A japán kormány sajtóhírek szerint kedden úgy döntött, külföldi nézők nélkül rendezik meg a nyárra halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát – írja az MTI.

A Kyodo japán hírügynökség egy meg nem nevezett forrása szerint a japán kormány és a szervezőbizottság még márciusban egyeztet a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a további érintettekkel, s ezt követően hivatalosan is bejelentik majd a külföldi szurkolók beutazására vonatkozó tilalmat.

A várható indoklás szerint minderre a koronavírus, különös tekintettel annak mutációinak egyre gyorsuló terjedése miatt van szükség.

A kormány a hírek szerint a japán közvélemény többségi akaratának eleget téve hozta meg döntését. A NOB, a szervezők, kormány, valamint a tokiói városvezetés és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság múlt szerdán jelentette be, hogy március végéig döntenek a külföldi szurkolók esetleges beutazásának feltételeiről, majd áprilisban arról is határozni fognak, hány néző lehet az egyes helyszíneken.

Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság elnöke korábban azt mondta, a lángfutóváltó március 25-i rajtjáig eldől a külföldi szurkolók sorsa. Ennek fukusimai rajtja már biztosan nézők nélkül zajlik majd.

Az egyéves halasztás miatt az olimpia rendezési költségei már mintegy 15 milliárd dollárt tesznek ki, a veszteség pedig tovább nőhet, ha a szervezők elesnek a tervezett jegybevételtől.

A tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, a paralimpiát augusztus 24-től szeptember 5-ig rendezik.

Rovatok