Index Vakbarát Hírportál

A valóság felülmúlta az álmot a női röplabda kupadöntőben

2021. március 15., hétfő 12:37

Négy éven belül harmadszor nyerte meg a női röplabda Magyar Kupát a Fatum-Nyíregyháza csapata, amely ezúttal is a Swietelsky-Békéscsabát múlta felül a budapesti Ludovika Arénában rendezett négyes döntő fináléjában. A bronzérmet a Kaposvár nagy csatában szerezte meg az UTE ellen.

Az elmúlt években komoly rivalizáció alakult ki a Nyíregyháza és a Békéscsaba együttese között. A két csapat 2018-ban és 2019-ben is összecsapott a kupadöntőben, mindkétszer a Fatum győzött, míg tavaly a Vasas négy szettben bizonyult jobbnak a Nyíregyházánál. A címvédő ezúttal nem jutott be a legjobb négybe (amelynek edzője, Jakub Gluszak így „tét nélkül”, szövetségi kapitányként tudta szemlélni az eseményeket), így tulajdonképpen papírforma volt, hogy a fináléban az Extraliga alapszakaszát az első két helyen záró együttes találkozik. Mindkét csapatban voltak „ismerős” arcok, a BRSE szlovák válogatott feladója, Barbora Koseková tavaly még Nyíregyházán játszott, a túloldalon a horvát válogatott Karla Klaric pedig a csabaiak csapatkapitánya volt az előző szezonban.

A tavaly a legjobb négybe sem jutó Békéscsaba komoly lendülettel kezdte a finálét, remek nyitásokkal 9:4-re lépett el a BRSE, amikor a nyíregyháziak vezetőedzője, Németh Szabolcs időt kért. A fejmosás jót tett a csapatnak, amely fokozatosan tüntette el a hátrányát, köszönhetően a kiváló sáncmunkának. A Békéscsaba foggal-körömmel őrizte 1-2 pontos fórját, egészen 18:18-ig, majd a következő, nyíregyházi pont után Tóth Gábor is tartott egy rövid eligazítást. 

Ez viszont nem hozta meg a kívánt eredményt, a Nyíregyháza összességében egy 9:2-es sorozattal fordított és behúzta az első szettet.

A második úgy kezdődött, hogy az első véget ért, 5:2-es nyíregyházi vezetésénél Tóth Gábor ismét megpróbált rendet tenni a fejekben. Kellett is, mert a csabaiak sokat hibáztak, tiszta helyzeteket rontottak el, néha pedig a nyíregyházi fal tornyosult föléjük.

Úgy tűnt, ez az időkérés sikeresebb volt, 9:8-nál már a Békéscsaba volt előnyben. A csabaiaknál a mezőnymunka és a támadás is összeállt, de a Fatum időben reagált, ismét kiegyenlítetté vált a csata. A hajrában a nyírségiek szinte hihetetlen labdákat mentettek meg, ezeket pedig rendre a maguk javára tudták fordítani, végül pedig 25:21-re vitték a játszmát, és egy szettre kerültek a kupagyőzelemtől.

A harmadik szett eleje pont annyira hullámzó volt, mint az addigiak: vezetett a Békéscsaba, majd fordított a Nyíregyháza, 10:7-nél Tóth Gábor időkérése sem hatott. 14:8-nál ismét megpróbálta, de a Fatum kizökkenthetetlennek tűnt. Ralica Vasziljeva és Nikola Radosová ellenállhatatlanul játszott a szabolcsiaknál, Pintér Adrea pedig centerben alkotott maradandót ebben a szakaszban.

A végére a BRSE hitehagyottá vált, a Nyíregyháza pedig ellentmondást nem tűrve zárta le a mérkőzést.

A nyírségiek abszolút megérdemelten győztek a vártnál jóval egyoldalúbb döntőben, annak ellenére, hogy előző nap ötszettes maratont játszottak az UTE ellen, ráadásul ott 0:2-ről kellett fordítaniuk.

A Fatum négy év alatt harmadszor hódította el a Magyar Kupát, Németh Szabolcs pedig első évében máris a csúcsra ért ebben a sorozatban.

Végeredmény, női röplabda Magyar Kupa, döntő:
Fatum-Nyíregyháza–Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE 3:0 (20, 21, 17)

A jászberényi nevelésű Pintér Andrea 2019-ben igazolt Nyíregyházára, a válogatott center első komoly klubsikerét érte el, nem csoda, hogy könnyek között értékelte a győztes finálét:

Tudtam, hogy itt nagyobbak az elvárások, komolyabbak a célok, és sikerülhet a gyerekkori álmom. Ez az első aranyérmem, nagyon köszönöm a csapatnak, büszke vagyok rájuk, hogy együtt elértük ezt, rengeteget jelent nekem. Ha hibázunk is, megpróbáljuk egymást segíteni, akár szóval, akár tettel igyekszik mindenki hozzátenni a sikerhez. Mindig támogatjuk a másikat, ezáltal tudunk előrelépni. Szombaton is 0:2-ről álltunk fel, ami plusz löketet adott a döntőre. A valóság pedig jobb, mint az álom volt.

Ami a bronzmeccset illeti, az elején senki nem mondta meg, hogy melyik csapat játszott előző nap öt-, és melyik háromszettes mérkőzést. A szombaton a Nyíregyháza ellen alulmaradó UTE jóval pontosabban kezdett és el is húzott 6:1-re, aztán Szasa Nedeljkovics időkérése után összeszedte magát a Kaposvár és elkezdte ledolgozni a hátrányát. Mínusz kettőre is feljött a Diamant, de a fővárosi csapat meg tudott újulni, ezért 15:9-nél Nedeljkovicsnak a második időkérését is el kellett használnia. Fokozatosan csökkent a különbség, 20:19-nél pedig Horváth András, az UTE vezetőedzője is kikérte második idejét. Tette mindezt kiváló érzékkel, ugyanis 24:21-nél szettlabdákhoz jutott csapata, amikből a másodikat ki is használta.

A második szett már nemcsak nagy küzdelmet, hanem látványos, fineszes megoldásokat is hozott mindkét oldalról, igaz, a hibák száma sem csökkent, főleg somogyi oldalon. Ezeknek is köszönhetően az UTE végig előrébb járt a játszmában. Aztán a Kaposvár két szerb légiósa, Szara Kliszura és Adela Helics löktek egy nagyot a csapat szekerén, 11:11-nél először volt egyenlő az állás, majd Tanja Matics szerencsés nyitásával 17:16-ra már a Diamant vezetett. Innen pedig már nem volt megállás, Bodovics Hanna nyitásaival és az egyre pontosabb befejezésekkel nem tudott mit kezdeni az UTE, 25:19-cel egyenlített a Kaposvár.

A harmadik felvonás eleje az előző kettőhöz hasonlóan alakult: jobban kezdtek az újpestiek, majd nagy nehezen visszajöttek a kaposváriak. 11:11 után jöttek az addigi legkomolyabb izgalmak, egyik csapat sem tudott 2-nél több ponttal ellépni. 20:19-es újpesti vezetéssel érkeztek a felek a hajrához, amit a lila-fehérek bírtak jobban és behúzták a szettet.

A negyedik játszmában már az elejétől kezdve fej-fej mellett haladt a két alakulat, majd a Kaposvár egyszer csak állva hagyta ellenfelét. Az ekkor kialakított 4-5 pontos előnyét végig magabiztosan őrizte, sőt olykor még hozzá is tett, végül hat ponttal nyerte a szettet, azaz jöhetett a mindent eldöntő, ötödik.

Amelyre kitartott a Diamant lendülete, 4:1-nél Horváth András magához is hívta övéit, hogy maradjon esélyük a bronzra. Vissza is kapaszkodtak 5:5-re, ekkor azonban megrázta magát a Kaposvár, majd egy rendkívül izgalmas labdamenet végén 8:5-ös állásnál jött a térfélcsere. 

Az UTE kezdett szétesni, becsúsztak amatőr hibák, az időkérés sem segített, 14:7 után pedig hét meccslabdához jutott a Kaposvár, amelyekből a másodikat ki is használta, így megszerezte a bronzérmet, méghozzá története első érmét.

Végeredmény, női röplabda Magyar Kupa, bronzmérkőzés:
1. MCM-Diamant Kaposvár–UTE 3:2 (-22, 19, -21, 19, 8)

Nagyon nehéz napokon és heteken vagyunk túl, nehéz volt a tegnapin gyorsan túltenni magunkat. De hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig a következő szett vagy pont a fontos, sokat beszéltünk a csapatról, ennek köszönhetően is sikerült jó játékkal nyerni. Nagyon örülök, hogy kétszer is felálltunk hátrányból, mert korábban volt olyan, hogy nem jött össze, látszik, hogy fejlődik a csapat. Mindenki kijavította a saját hibáit, megtaláltuk a játékunkat, csapatként tudtunk nyerni

– értékelt a mérkőzés után a Kaposvár magyar válogatott centere, Bodovics Hanna.

Rovatok