Lassan kilenc éve, hogy hazánkban él Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya. Igazából nehéz lenne fogást találni az 56 éves szakemberen, 2017-ben az NB I egyik legalacsonyabb költségvetésével bajnoki címre vezette a Honvédot, egy évre rá szlovák bronzérmes lett a Dunaszerdahellyel, tavaly ősszel pedig kivezette a válogatottat a júniusi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, majd nemzeti együttesünk megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában. Rossit imádják a szurkolók, játékosai szeretik, tisztelik, és az MLSZ most hosszabbított vele szerződést 2025-ig. Csak az a magyar nyelv, azzal boldogulna... De talán most sikerül, egy elbűvölő nyelvtanárnőnek (is) köszönhetően.
Csütörtökön volt a legutóbbi óránk, illetve, egy darabig most az utolsó, mert az első, húszas blokknak a végére értünk. Most jönnek a világbajnoki selejtezők, három mérkőzés egymás után, aztán a Rossi házaspár hazautazik Nápolyba a húsvéti ünnepekre. De azt ígérték, ha visszajönnek, befizetnek egy újabb kurzusra, és folytatjuk a nyelvtanulást – tájékoztatott a „professoressa”, dr. Wallendums Tünde nyelvtanár, aki a Budapesti Olasz Kultúrintézeten keresztül került kapcsolatba Marcóval és Mariellával.
Rossiék a télen fogtak hozzá ahhoz, amit évek óta halogattak, hiszen a kapitány már akkor megígérte, hogy elsajátítja nyelvünket, amikor 2018 nyarán kinevezték a magyar válogatott élére. Tünde tanárnővel idén év eleje, egészen pontosan január 26. óta tanulnak,és a házaspár szorgalma példás, már-már lenyűgöző.
Most tartottuk a tavaszi szünet előtti utolsó óránkat, ebből a MagyarOK című könyvből tanulunk, Szita Szilvia és Pelcz Kata írta, a fejezetek mindennapi élethelyzeteket, kulturális információkat dolgoznak fel, de a témák az európai nyelvvizsgákhoz igazodnak. Kiejtési gyakorlatokat, a szókincs alkalmazását segítő hasznos mondatok, és kiegészítő interaktív gyakorlófeladatok is segítik Marcóékat a tanulásban”, magyarázza Tünde, aki legalább annyira élvezi az együttműködést, mint a két lelkes tanuló. – Most az első kötet elejénm tartunk Marcóékkal. A szövetségi kapitány nagyon szorgalmas, még a feladat-utasításokat is lefordítja, utánanéz mindennek, gondolkodva, időnként rácsodálkozva és elfogadva tanul. Mondhatom, álomtanítvány ő is és Mariella is. Minden házifeladatot gondosan megcsinálnak, szóban és írásban is gondosan készülnek az órákra, meghallgatják a könyvhöz tartozó honlapon elérhető hallásértést elősegítő szövegeket, elvégzik az interaktív gyakorlatokat is.
Tünde nem Marcóval áll szerződésben, hanem a Budapesti Olasz Kultúrintézettel, a kurzus kezdete előtt nem is ismerték egymást, a szövetségi kapitány az Instituto Inalianónál érdeklődött nyelvtanár után.
Hetente kétszer találkozunk, nem személyesen, hanem virtuálisan, Zoomon keresztül, egy-egy foglalkozás kétszer ötven percig tart – folytatja a tanárnő. – Mindig pontosan bejelentkeznek, sosem késnek, végig koncentrálnak. Az órákon igyekszünk minél többet beszélgetni, de természetesen gyakoroljuk a kiejtést is, olvasnak is, átvesszük a házi feladat elkészítése kapcsán felmerült kérdéseket, visszakérdezem a szókincset, mutatok nekik képeket, stb., szóval, szépen haladunk.
Felteszem a kérdést Tündének, vajon ha most lemenne Marco a boltba vagy a lakásuk háztömbjének meghitt eszpresszójába, a Syrupba, és magyarul kellene leadnia a rendelést, végezni a bevásárlást, boldogulna-e.
Marco nagyon kommunikatív, biztosan megoldaná a helyzetet, de azt tudni kell, hogy az értés megelőzi a produkciót, vagyis mindenképpen többet ért, mint amit esetleg pillanatnyilag mondani tud, s a magyar nyelv nem könnyű. Főleg Mariellának nehéz, hiszen a férjével ellentétben ő nem forgott egész nap a játékosok között, ahol azért óhatatlanul sok szó ragadt Marcóra. A kapitány feleségének ténykleg az alapoktól kellett kezdenie a nyelvtanulást. Nyolc leckét tartalmaz a könyvünk, és mi még csak a harmadiknál tartunk. Tudjuk, hogy az alapozás nagyon fontos.
Nem kerüljük ki a rázós kérdéseket, témákat sem, például azt, hogy Marco idestova kilenc éve Magyarországon él és dolgozik, hogyhogy nem ragadt rá valami a magyar nyelvből?
Nézze, én is éltem a családommal Olaszországban, és az egyik gyermekem egy éven keresztül meg sem szólalt olaszul. Velünk otthon a családban magyarul beszélt, az iskolában angolul. Hát Marco is, gondolom, angolul kommunikált a Honvédban és a válogatottban is, hiszen az a futball világnyelve. Ilyesmi előfordul, van ilyen, hiába a magyar a környezeti nyelv, gyakorlatilag alig van olyan szituáció, ahol feltétlenül szüksége lenne a magyarra. A munkájában nem a magyart, hanem az angolt – és miután spanyolul is tud – és a spanyolt használja, az a közvetítő nyelv.
A tanárnő szerint a kapitány nyelvi szempontból is felkészült, művelt, például nem kell külön elmagyarázni neki, mi az, hogy ige vagy főnév, s az is evidencia számára, hogy jegyzeteket készít, gondolkodik. Láthatóan nagyon motivált.
Mondhatnám, véletlenül cseppentem bele ebbe az együttműködésbe – folytatta Tünde. – Az Intézetnek vagy egy tanárstábja, akik nem az Intézet alkalmazottai, hanem külső partnerekként kapnak megbízásokat, közéjük tartozom én is. Kurzusról kurzusra szerződünk. A tanulmányi irodára érkeznek be a kérések, hogy kik szeretnének magyarul, illetve olaszul tanulni. Úgy tudom, pillanatnyilag talán csak ketten vagyunk, akik magyart is tanítunk. Kaptam egy e-mailt, hogy belefér-e az időmbe, és én elvállaltam.
Logikus a kérdés: vajon ismerte-e hírből a kapitányt, mit tudott róla?
Őszintén szólva a futball kívül esik az érdeklődési körömön. Most lehet, hogy ezt furcsának találja, de elsőre nem esett le, hogy a magyarórára bejelentkezett Marco Rossi – az a Marco Rossi, akiről az újságok írnak. Nem azért vállaltam el, hogy egy híres embert tanítsak, egyszerűen volt két szabad estém a héten, és úgy gondoltam, oda be tudom iktatni Marcót, és a feleségét. Amikor megtudtam, hogy ő a futballválogatott szövetségi kapitánya, természetesen utánanéztem, és felkészültem belőle is. A nyelvtanítást (akár olasz, akár magyar tanításról van szó) egy kicsit mindig úgy élem meg, mint egy kulturális missziót. Külön öröm számomra, ha Marco magyartanítása révén egy icipicivel magam is hozzájárulhatok az ő és közvetetten a válogatott sikereihez. A nyelvtanulás egyébként elválaszthatatlan a kultúrától, és Marcót minden érdekli Magyarországgal kapcsolatban. Amikor szóba került, hogy idegenvezetőként is dolgozom, Marcóék rögtön mondták, hogy amikor a helyzet lehetővé teszi, majd menjünk el egy klasszikus városnézésre. Mindenesetre erre most a pandémia miatt nincs lehetőség. Az órákon a fővároson kívül más magyar városokról, így többek között Pécsről is szó esik. Engem a főállásom amúgy is oda köt: a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Olasz Tanszékén tanítok. A kar szlogenje: „A jövő embere a bölcsész”, szerintem jól kifejezi azt a sokoldalúságot és rugalmasságot, ami a XXI. században kulcsfontosságú.
Tündének – aki egyébként maga is Pécsen doktorált alkalmazott nyelvészetből – most éppen az idegenforgalom szünetelése miatt volt szabad kapacitása, hogy elvállalja Rossiék tanítását.
Marco nagyon motivált és igényes, nem akar megszólalni helytelenül, meggondolja, hogy mit mond. Nagyon fontos, hogy motivált, kíváncsi, de ugyanakkor türelmes és elfogadó is. Csak ismételni tudom, bármilyen feladatot adok nekik, mindent megcsinálnak, minden órára készülnek. Eddig legalábbis nem volt olyan, hogy elmaradt volna a házi feladat, sőt, inkább előre megnézi, mi van a könyvben, miről lesz szó a továbbiakban. Mindkettejük alaposságára jellemző, ha valamit nem értenek, azonnal kérdeznek, mindent meg akarnak érteni. Nyilván még nem tudnak hosszú szövegeket írni, elsősorban a munkafüzet gyakorlatait csinálják meg, illetve önmagukra vonatkozó kérdéseket tudnak megválaszolni. Csak azt tudom mondani, hogy ügyesek, gondolkodva tanulnak, nem magolnak, értelmeznek, jó kérdéseket tesznek fel, rácsodálkoznak bizonyos jelenségekre. Egyetlen húszórás kurzus után – ami éppen most ért véget –, nem nagyon lehet többet várni. Szerintem nagyon fontos az emocionális elköteleződés, a tanulni akarás és a ráfordított idő. Mindennek együtt biztosan meglesz a gyümölcse.
Abban maradtak, hogy húsvét után folytatják majd a nyelvtanulást, amikor visszatértek Marcóék Pozzuoliból. A tanárnő számára egyértelmű, Rossiék szívügyüknek tekintik, hogy megtanuljanak magyarul.
Minden alkalommal el is mondják, mennyire szeretik Budapestet, Magyarországot, ahogy már említettem, tervezzük is, hogyha majd szabadon lehet mozogni, akkor bejárjuk a várost. Itt egymásba fonódik a nyelvtanulás és a kultúra, a történelem, a szokások és a hagyományok megismer(tet)ése. Számos párhuzamot (és természetesen különbséget) elemzünk az órákon, például szóba került a – generációnként eltérő – családon belüli magázódás és tegeződés gyakorlata. Igyekszem, hogy az óráink közvetítő nyelve a magyar legyen, de természetesen bizonyos dolgokat olaszul kell elmagyarázni. Nagyon jó, hogy a Zoomon keresztül látjuk is egymást, mert az arcuk rezdüléseiből is kiderül számomra, ha valamit furcsállnak vagy nem értenek. A kérdéseiket természetesen olaszul teszik fel, és a magyarázatoknál értelemszerűen áttérünk az olaszra.
A legutóbbi órán a van és a nincs mellett az igeragozás és a kiejtés gyakorlása volt a téma. Az új szavak egyike a győzni ige volt.
Tünde tanárnő és Marco azzal váltak el a húsvéti szünet előtt, hogy a három, március végi világbajnoki selejtező után a győzni ige új tartalommal bővül...
(Borítókép: Sóki Tamás / Index)