Ha mást sem csinált volna, mint nyélbe üti a Nike-val a futballtörténelem legnagyobb, tizenöt évre 900 millió fontot hozó (mai átváltási árfolyamon mintegy 375 milliárd forint, amiből kétszer kijönne a Puskás Aréna ára) szponzorációs szerződését, már akkor emlékművet kellene állítani Marina Granovszkajának a Stamford Bridge-en. De a Chelsea orosz Vasladyje, Roman Abramovics klubtulajdonos jobbkeze sokkal több ügyes üzletasszonynál. Egyebek mellett ő a két madridi óriásklub végzete is.
Most nem csak arról beszélünk, hogy a nyugat-londoni csapat szerdán játszi könnyedséggel búcsúztatta 3–0-s összesítéssel a La Liga listavezetőjét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Ezt megelőzően a két csapat küzdelmének megannyi, zöld asztal melletti felvonása volt az utóbbi két évtizedben.
Az első menet Jimmy Floyd Hasselbaink nevéhez fűződik. A holland centert 1999-ben 10 millió fontért vette meg az Atlético a Leeds Unitedtől, de miután azzal a lendülettel ki is estek a „matracosok” a spanyol élvonalból, 2000 nyarán 15 millió fontért (akkor az 22,5 millió eurót ért) eladták a suriname-i születésű gólvágót a Chelsea-nek. Hasselbaink addig maradhatott a Stamford Bridge-en, amíg Abramovics meg nem vásárolta a klubot 2003 nyarán, illetve José Mourinho lett a menedzser 2004. június 2-án. Azon a nyáron Hasselbainknek is távoznia kellett, de ehhez még nem volt köze történetünk hősnőjének, Marina Granovszkajának.
Marina – aki idén január 13-án ünnepelte a 46. születésnapját – 1997-ben végzett a Lomonoszovról elnevezett Moszkvai Állami Egyetemen (Московский государственный университет имени М. В. Ломоносова) az idegen nyelvek szakán. A lehengerlő külsővel és ésszel megáldott fiatal lány azzal a lendülettel el is szegődött Roman Abramovics frissen megvásárolt olajtársaságához, a Szibnyeftyhez. (Abramovics Borisz Berezovszkij oligarchával konzorciumot alkotva 100 millió dollárért vásárolta meg a sokszorta annyit érő Szibnyeftyet a súlyos anyagi gondokkal küszködő Jelcin-adminisztrációtól, hogy aztán 2005-ben több mint nyolcmilliárd dollárért értékesítse az immár százszázalékos tulajdonában lévő céget a Gazpromnak, nyolcvanszoros profitot bezsebelve az üzleten.)
Akkor már két éve Abramovics volt a Chelsea tulajdonosa – 60 millió fontért vette meg az egyesületet Ken Batestől, majd utána kifizette a klub 80 milliós adósságát –, és 2003 nyarán főnökével együtt Marina is átköltözött Londonba. A fiatal üzletasszony papíron Abramovics cégének, a Millhouse Capitalnek dolgozott, de közben egyre jobban belevetette magát a Chelsea FC üzleti és átigazolási ügyeinek intézésébe. Mivel elképesztő szakértelemről tett tanúbizonyságot, rövid időn belül Abramovics legfőbb bizalmasává nőtte ki magát. 2010-ben hivatalosan is a tulajdonos képviselője lett a klubnál, 2013-ban bekerült az igazgatótanácsba, a Boardba, majd 2014-ben Abramovics kinevezte őt vezérigazgatónak (CEO). A The Times ezek után az oroszul, angolul, franciául és spanyolul beszélő Granovszkaját nevezte a futballban dolgozó legnagyobb hatalmú nőnek, a Forbes pénzügyi magazin pedig 2018/5-ös lapszámában pedig Granovszkaját az 5. helyre rangsorolta a sport világában tevékenykedő legnagyobb hatalommal rendelkező nők között.
És mintha csak Granovszkaja fejébe vette volna, hogy tönkreteszi az Atlético Madridot!
Thibaut Courtois 2011 nyarán kilencmillió euróért a Racing Genk csapatától a Chelsea-hez került, de mivel a fénykorát élő Petr Cech mellett nem volt esélye a csapatba kerülésre, azonnal kölcsönadták az Atlético Madridnak, a Manchester Unitedhez távozó David De Gea helyére. A kölcsönt meghosszabbították a 2012–2013-as évadra is, amelynek első meccsén az európai Szuperkupáért az Atlético éppen a Chelsea-vel csapott össze, és nem utolsósorban a belga kapus nagyszerű védéseivel a madridiak 4–1-re győztek.
Az igazi botrány azonban a 2013–2014-es szezonban robbant ki. Az Atlético bajnok lett – 1996 után először –, Courtois a bajnokság legjobb kapusának bizonyult, a BL elődöntőjében pedig a matracosok ki mással kerültek szembe, mint a belga kapus tulajdonosával, a Chelsea-vel. A kölcsönszerződésben volt egy olyan záradék, miszerint az Atlético csak hárommillió euró lefizetése ellenében játszathatja Courtois-t a Chelsea ellen, az UEFA azonban ezt a záradékot, mint a sportszerűséggel ellentétben állót, semmisnek nyilvánította. A 0–0-s madridi meccs után a visszavágón 3–1-re győzött az Atlético, de néhány héttel később már Courtois, Filipe Luis és Diego Costa a londoniak játékosa volt. Costáért 32 millió fontot fizetett a Chelsea, Filipe Luisért pedig 15,8 milliót, ami 20 millió eurónak felelt meg. A brazil védőt azonban egy év múlva visszavásárolta az Atlético 16 millió euróért.
Marina a Chelsea megkérdőjelezhetetlen főnöke – nyilatkozta Filipe Luis már 2014-ben az El Mundónak. – Nem sokszor találkoztam vele, csak kétszer. Először, amikor aláírtam a szerződésemet, másodszor pedig a banketten, amikor a bajnoki címet ünnepeltük. Acélkemény tárgyaló, amikor az Atlético vissza akart vásárolni, egy pennyt sem engedett az árból, sőt még feljebb is srófolta.
Az egyik beosztottja így jellemezte a főnöknőt:
Borzasztóan szigorú volt velünk, beosztottakkal, de minél alacsonyabb rangú volt az illető, annál emberségesebben bánt vele. A legkeményebben a magas rangú vezetőket számoltatta el, ezért népszerű a hölgy a Chelsea dolgozói körében.
No de menjünk tovább. A Filipe Luis-ügyletből a matracosok jöttek ki jobban négymillió eurós többlettel, a Diego Costa-üzlet azonban már más. 2014 nyarán 38 millió euróért vette meg a brazilt a Chelsea, majd három évvel később már 65 milliót kért Marina az Atléticótól, amikor az visszavásárolta a csatárt. A különbözet 27 millió, és nem a spanyolok jártak jól.
Az Álvaro Morata-tranzakció se kutya. A Real Madrid-nevelésű csatár, a 2009-es Puskás–Suzuki Kupa gólkirálya 2017-ben 60 millió fontért került a Bernabéu-ból a Stamford Bridge-re. 2019. január 27-én az Atléticóhoz került kölcsönbe , majd ugyanazon év július 6-án a madridiak 58 millió fontért végleg megvették a centert. Ám 2020. szeptember 20-án évi 10 millió fontért kölcsönadták a Juventusnak; jelenleg így állnak a dolgok.
Mindent összeadva, valamint figyelembe véve a Mateja Kezman-ügyletet is, ami még 2005-ben jött létre, és amiben szintén benne lehetett az akkor már a Chelsea-nél dolgozó Marina keze, az El Mundo számításai szerint a két klub közötti adásvételből a Chelsea 120 millió eurós többlettel jött ki.
És szerdán a Chelsea újabb csapást mért az Atléticóra a BL nyolcaddöntőjében. Azzal, hogy a madridiak kihullottak, 10,5 millió eurótól estek el, konkrétan a legjobb tizenhat és a legjobb nyolc közötti prémiumkülönbség okán. A Chelsea-t pedig egyre fantasztikusabb játékát látva – amióta január 26-án szerződtette Thomas Tuchelt Granovszkaja, 13 meccsen egyszer sem kapott ki a csapat – a Bayern München, a Manchester City és a PSG mellett a Bajnokok Ligája nagy esélyesei között tartják számon.
Az igazi nagy húzás azonban a Nike-szerződés volt, amit 2016-ban 15 évre kötött Marina 900 millió fontért, évi 60 millió font értékben.
Ez a duplája annak, amit addigi mezszállítója, az Adidas fizetett, amellyel még hatéves szerződése volt a Chelsea-nek, de 40 millió fontért (13,8 milliárd forint) kilépett ebből.
Az orosz mellett a kanadai állampolgársággal is rendelkező Granovszkaja rejtőzködő életet él. Még sohasem adott interjút, és valószínűleg nem is fog. Pedig volna miről beszélnie.
Az első mesteri húzása 2009-ben történt, amikor rábeszélte az igazgatótanácsot a pocsék szezont maga mögött tudó Didier Drogba szerződésének meghosszabbítására. A csapat 2012-ben Drogba vezérletével elnyerte a klub eddigi egyetlen Bajnokok Ligája-serlegét, a Bayern München elleni döntőben a 88. percben ő szerezte az egyenlítő gólt, majd a tizenegyespárbajban ő lőtte be az utolsó pontrúgást, amellyel 4–3-ra diadalmaskodtak a kékek.
De Granovszkaja érdeme volt, hogy Abramovics és José Mourinho kibékült egymással, aminek köszönhetően a portugál visszatért a Stamford Bridge-re, és 2015-ben ismét bajnoki címre vezette övéit.
Ugyancsak Granovszkaja alakított ki remek kapcsolatot a holland Vitesse Arnhemmel, ennek köszönhetően tudja a londoni klub Hollandiába küldeni fiatal tehetségeit, akik még nem tudnának bekerülni az első csapatba. Így szerzett értékes tapasztalatokat Mason Mount is Arnhemben, ahol jelenleg a hasonló szintű tehetségnek tartott Armando Borja pallérozódik.
A legnagyobb hasznot azonban azzal hajtja Marina a klubnak, hogy a Chelsea évről évre megfelel a pénzügyi fair play követelményeinek, azaz csak annyit költ, amennyi a bevétele, és nem kényszerül megalázó trükközésre, mint például a PSG vagy a Manchester City.
A klub 2013 óta több mint 400 millió font profitra tett szert játékoseladásokból, és ebből a pénzből sikerül megoldani az erősítéseket.
Például gondoljunk csak Werner, Havertz, Ziyech triójára, akik szerdán összehozták az Atlético ellen azt a gyönyörű első gólt, és akik összesen 170 millió euróba kerültek a nyáron. (A különböző feltételek teljesülése esetén 220 millióra is rúghat az összeg.) Aligha van ember Granovszkaján kívül, akinek sikerült volna Eden Hazard-t rásózni a Real Madridra, a különböző mellékesekkel együtt 150 millió euróért…
Persze azt akkor még nyilván senki sem látta, hogy a belga támadó egyik sérülésből a másikba zuhan majd a Santiago Bernabéu stadionban. Vagy lehet, hogy a páratlanul okos Marina már ezt is tudta?!
(Borítókép: Marina Granovszkaja testőrök között Londonban. Fotó: Adrian Dennis / AFP