Index Vakbarát Hírportál

Egy ezüst- és két bronzérem a magyar kötöttfogású mérleg

2021. március 21., vasárnap 21:06

A szombaton olimpiai kvótát szerző Korpási Bálint kisebb sérülés miatt nem állt ki a döntőre, így ezüstéremmel zárt az európai birkózók BOK Csarnokban rendezett ötkarikás kvalifikációs versenyén, melynek utolsó napján további két bronzérmet és egy ötödik helyet szereztek a magyar kötöttfogásúak.

A viadal négy hazai kötöttfogásúja jól teljesített, ám szombaton közülük csak a 67 kilóban induló, világ- és Európa-bajnok Korpási jutott fináléba és szerzett indulási jogot a tokiói olimpiára. Vasárnap viszont mind a négyen érdekeltek voltak, mivel Torba Erik (60 kg) és Varga Ádám (130 kg) az elődöntő elvesztésével a bronzmeccsen léphetett szőnyegre, míg a negyeddöntőben alulmaradt Szőke Alex (97 kg) a vigaszágon folytathatta, majd ottani győzelmével ő is a harmadik helyért léphetett szőnyegre.

A kvalifikációs verseny sajátossága, hogy igazi tétje az előcsatározásoknak és az elődöntőknek volt, mivel súlycsoportonként az első kettő szerzett kvótát. Ennek megfelelően a helyosztókon sok mérkőzés maradt el. A magyarok találkozói közül a 67 kilós finálét és a 97 kilogrammos bronzmeccset nem rendezték meg. Előbbit Korpási mondta le egy kisebb húzódás miatt, utóbbin viszont Szőke ellenfele, a cseh Artur Omarov lépett vissza, azaz Korpási ezüst-, Szőke bronzérmet vehetett át.

Torbának és Vargának ugyanakkor volt dolga vasárnap este. Előbbi, a BHSE Európa-játékok másodikja szombaton minimális különbséggel, egyetlen ponttal veszített az elődöntőben, amely után láthatóan összetört, és saját bevallása szerint vasárnapra sem tudta teljesen túltenni magát a csalódáson. Ennek ellenére vállalta a helyosztót, melyen keményen küzdött, de végül 4–2-re kikapott a georgiai Irakli Dzimistarisvilitől és ötödik hellyel zárt.

A néhány éve még 97 kilóban küzdő Varga Ádám a négy között simán, tussal kapott ki, ő mégsem lehetett annyira bosszús, mint Torba, mert két szép győzelem után a nehézsúlyú mezőny legjobbjával, a világbajnok, olimpiai harmadik Szergej Szemjonovval szemben maradt alul. Az UTE birkózója vasárnap sem okozott csalódást, 31-re verte a bolgár Radoszlav Plamenov Georgijevet, és magabiztosan harcolta ki a bronzérmet.

A négynapos viadalon a magyar szabadfogásúak és a nők sem tudtak tokiói kvótát szerezni, így egyedüliként Korpási csatlakozott a kvótát a 2019-es vb-n begyűjtő négy társához, a szintén kötöttfogású Lőrincz Tamáshoz (77 kg) és Lőrincz Viktorhoz (87 kg), a szabadfogású Muszukajev Iszmailhoz (65 kg) és Sastin Mariannához (62 kg).

(Borítókép: Szigetváry Zsolt/MTI)

Rovatok