Több mint 57 évvel John F. Kennedy meggyilkolása után szép lassan kimerülni látszanak az összeesküvés-elméletek; egyre biztosabb, hogy nem a földönkívüliek ölték meg 1963. november 22-én Dallasban az Egyesült Államok 35. elnökét, és azt is ki lehet zárni – merthogy ilyen teóriák is léteztek –, hogy Woody Harrelson apja volt a merénylő. Viszont néhány tényfeltáró újságíró kitartó kutatómunkáját ismertető újságcikkek arról tanúskodnak, hogy a nyomok Mexikóvárosba vezetnek. Méghozzá – minő meglepetés! – a kubai nagykövetségre, ahol 1963-ban Lee Harvey Oswald állítólagos mexikói szeretője dolgozott.
A Kennedy-gyilkosság – konkrétan a báty, John Fitzgerald elleni merénylet – rejtélyének mindenki számára hitelt érdemlő megoldása valószínűleg örökre csak álom marad, ám a lassan 58 éve elteltével egyre inkább hozzáférhető titkos dokumentumok, a különös ballisztikai bizonyítékok és a gyilkossággal gyanúsított Lee Harvey Oswald élő, egyenes adásban sugárzott agyonlövése látszólag mind-mind ugyanabba az irányba mutatnak: a „magányos gyilkos” teóriája egyre kevésbé tartható, Oswald nem más volt, mint a valódi összeesküvők által az előtérbe tolt áldozati bárány. Egyre több szakértő, köztük Phillip Shenon, a The New York Times korábbi riportere meg vannak győződve arról, hogy JFK meggyilkolásának titkára a válasz Mexikóban keresendő.
A bevezetőben említett két abszurd feltételezésről annyit: az ufók részvételéről a Kennedy-gyilkosságban David J. Hogan, egy obskúrus áltudós UFO FAQ című könyve írt. Ebben azt pedzegeti, hogy a földönkívüliek egy távirányítású, gázmeghajtású szerkezettel ölték volna meg az elnököt. Woody Harrelson hollywoodi színész apja pedig – aki történetünk idején lepukkant csöves volt – állítólag ott sertepertélt Dallasban a merénylet idején, és gyanúsan viselkedett, de aztán kiderült, hogy az nem is ő volt…
Az ismert tények a következők: kevesebb mint két hónappal a merényletet megelőzően, 1963. október 26-án Lee Harvey Oswald Houstonban a Nuevo Laredón – ez a határváros – keresztül Mexikóvárosba tartó, 516-os számú buszjáratra szállt, amely 27-én, egy pénteki nap hajnalán érkezett meg a mexikói fővárosba.
De hát ki is volt Oswald, ez az alig 24 éves, korábbi tengerészgyalogos, és miért lépte át a mexikói határt? Talán egy rebellis James Bond, aki kommunistákkal, kubai forradalmárokkal és kémekkel, a KGB és a kubai titkosszolgálat ügynökeivel találkozott a határ déli oldalán, vagy csupán egy félnótás, magányos gyilkos volt?
Gonzalo Soltero (és nem Soltaro, ahogy egyes magyar internetes újságok korábban közölték – a szerk.), a The Conversation című oknyomozó honlap munkatársa ennek kiderítésére utazott maga is Mexikóvárosba. Legelsősorban azért, mert tátongó lyukra bukkant mind a hivatalos verziót képviselő Warren jelentésben, mind pedig Philip Shenon világsikert arató könyvében (A Cruel and Shocking Act).
Mexikóváros – ahogy a helyiek nevezik: Distrito Federal – már a huszadik század harmincas évei óta a szovjet disszidensek, a mccarthyzmus elől menekülő amerikai ellenzékiek és az ötvenes évek vége óta a kubai kommunista rendszer szimpatizánsainak gyűjtőhelye volt, a hidegháború korának egyik forró pontja. Érdekes módon az összes kommunista országnak volt itt nagykövetsége, mint ahogy a nyugati demokráciáknak is – jószerével az egyetlen ilyen hely a nyugati féltekén, ahol ezek békésen megfértek egymás mellett.
A mexikóvárosi szovjet és kubai nagykövetség munkatársainak elmondása szerint Oswald megérkezése napján (pénteken), majd szombaton is többször meglátogattak ezeket a diplomáciai missziókat. Kétségbeesetten próbált szovjet és kubai vízumhoz jutni, jóllehet az Egyesült Államok polgárainak tilos volt az utazás ezekbe az országokba. Amikor Emilio Azcué kubai konzul közölte Oswalddal, hogy egy ilyen dokumentum beszerzése hónapokat vesz igénybe, az ex-tengerészgyalogos elvesztette a fejét, és ordítozni kezdett a diplomatával. Még ennél is bizarrabb az a történet, ami állítólag másnap, szombaton esett meg Oswalddal: a fiatalember először is megakadályozott egy röplabdamérkőzést, amit a követségen szolgálatot teljesítő KGB-sek játszottak volna, majd hirtelen előkapott egy pisztolyt, és hadonászni kezdett vele, mire sürgősen kidobták az épületből.
Mindezt a CIA iratai is megerősítik – az amerikai hírszerzés a hatvanas években fokozta tevékenységét a határ déli oldalán, és kétszáz mexikói ügynököt bérelt fel ebből a célból. És a mexikói titkosszolgálat – amelynek az iratait mostanában szabadítják fel fokozatosan a titkosítás alól – ugyancsak tudott Oswald fura performanszairól a két követségen.
A Kennedy-gyilkosság majdani gyanúsítottja szeptember 27. és október 2. között tartózkodott Mexikóvárosban. Az első két napról részletes beszámolók ismertek, ám utána három és fél nap, 84 óra teljes homályba vész.
Ez lehet az a 84 óra, amelynek ha megfejtik a titkát, fény derülhet a világtörténelem leghíresebb merényletének motívumaira. Összeesküvés-elméletek mindenesetre léteznek, és a legvalószínűbbnek a kezdetei 1967 márciusáig nyúlnak vissza. Ekkor történt, hogy Benjamin Ruyle amerikai konzul a Mexikói-öböl partján fekvő Tampicóban italokat akart vásárolni helyi újságíróknak.
Az egyik fiatal újságíró, a 28 éves Óscar Contreras Lartigue, az El Sol de Tampico munkatársa arról kezdett beszélni Ruyle-nak, hogy amikor 1963-ban joghallgató volt a mexikóvárosi egyetemen, megismerkedett Oswalddal. Contreras akkoriban egy Castróval szimpatizáló egyetemi csoport tagja volt, és Oswald kérlelte őket, hogy segítsenek neki kubai vízumot szerezni. Contreras szerint Oswalddal két napot töltött együtt, majd később megint összeakadtak a kubai követségen. Contreras ennél sokkal többet nem volt hajlandó elárulni, láthatóan félt attól, hogy lecsapnak rá a mexikói hatóságok, amire minden oka megvolt, hiszen járt Kubában, kapcsolatba került ottani kormánykörökkel, majd amikor visszatért hazájába, részt vett az egyik korábbi mexikói elnök szobrának felrobbantásában az egyeteme campusán. Contreras annyit még elmondott, hogy ezt a történetet korábban a főszerkesztőjével is megosztotta.
Mármost Contreras sztorijából arra lehetett következtetni, hogy nem sokkal JFK meggyilkolása előtt gyanús és korábban senki által sem ismert kapcsolat jött létre Oswald és a kommunista Kuba között.
A Contreras által elmondottak jelentették – ahogy azt egy CIA-memorandum is leszögezi – az első megbízható információt arra vonatkozóan, hogy Oswald mit csinált 1963. szeptember 27. és október 2. között. És ezen a ponton vált létfontosságúvá az Egyesült Államok hírszerzése számára, hogy meggyőződjenek róla: Contreras igazat mond-e. Három hónappal Ruyle és Contreras 1967-es találkozója után a CIA mexikóvárosi rezidense hat órán keresztül faggatta Tampicóban az újságírót, de csak annyit tudott kiszedni belőle, hogy bár Oswald nem tett említést semmiféle általa tervezett merényletről, többször is hangsúlyozta, hogy „mindenképpen el kell jutnia Kubába”.
Aztán eltelt tizenegy év – tényleg, miért is kellett eltelnie tizenegy évnek? –, és 1978-ban az Egyesült Államok képviselőházának különleges bizottsága Mexikóba küldte ügynökét, Dan Hardwayt, hogy vizsgálódjon a Kennedy-gyilkosság ügyében. Ami a lényeg: nem sikerült szóra bírnia Contrerast, dacára annak, hogy erre többször is kísérletet tett. Ennek ellenére azt írta a jelentésében, hogy az újságírótól 1967-ben kapott információkat nem kell alapból megbízhatatlannak nyilvánítani.
Aztán eltelt további 35 év, és Contreras megnyílt Phillip Shenonnak, a The New York Times riporterének. Shenon prominens újságírónak nevezte Contrerast, aki sokkal többet elmondott neki Oswald és a kubai ügynökök kapcsolatáról, mint annak idején a CIA-nek. Végül Shenon abszolút hihetőnek nevezte a mexikói zsurnaliszta által elmondottakat. Ami Dan Hardwayt illeti, miután elolvasta Shenon könyvét, úgy nyilatkozott, hogy Oswald nagy valószínűséggel kapcsolódott egy kiterjedt kubai hírszerző hálózathoz.
Nos, amikor Gonzalo Soltero, az oknyomozó újságíró néhány hónapja Mexikóvárosba utazott, hogy maga is kutakodjon, Contrerasszal már nem találkozhatott: a zsurnaliszta 2016-ban meghalt, méghozzá természetes halállal.
Ennek ellenére Soltero rábukkant egy ellentmondásra a korábbi narratívában. Contreras eredeti története úgy szólt, hogy amikor a mexikóvárosi egyetemen végezte jogi tanulmányait, 1964-ben elmenekült onnan, és Tampicóban telepedett le, illetve arról beszélt, hogy 1963-ban a főszerkesztőjének is beszélt arról, hogy találkozott Oswalddal.
No de hogyan lehetett neki főszerkesztője 1963-ban, amikor még joghallgató volt?!
A válasz az El Sol de Tampico című lap archívumában található. Soltero felfedezte, hogy a hatvanas évek eleje óta hetente jelentkező vasárnapi rovatot egy bizonyos Crisol álnevet használó újságíró jegyezte. 1963-ban is, minden vasárnap, szeptemberben és októberben is. És a rovatban tampicói eseményekről írt „Crisol” – ami Contreras írói álneve volt.
Azaz: Contreras 500 kilométerre volt Mexikóvárostól, amikor állítólag a fővárosban Oswalddal találkozott.
A tampicói archívumban olvasható korabeli újságok hiteltelenítik Contreras meséjét. Egyszersmind nyitva hagyják a kérdést: mit csinált Oswald abban a három és fél napban, amiről nincsenek hitelt érdemlő információk?
Létezik egy olyan elmélet is, amely szerint volt Oswaldnak egy mexikói szeretője, aki elvitte a későbbi merénylőt egy olyan fiesztára, ahol kommunisták és kémek mulattak. És ez több puszta elméletnél, mert Yolanda Monge, az El País munkatársa csaknem ötven évvel később, 2013-ban találkozott az akkor már 76 éves Silvia Duránnal, a mexikóvárosi kubai konzulátus egykori munkatársával.
A kommunista megggyőződésű Durán 1963 augusztusában kezdett dolgozni a kubai diplomáciai kirendeltségen. A nő elmondása szerint 1963. szeptember 27-én délelőtt 11 órakor egy fiatal amerikai érkezett a konzulátusra, és kubai tranzitvízumért folyamodott. A neve Lee Harvey Oswald volt. Oswald azt mondta Duránnak, hogy pár nap múlva indulna, néhány hetet Kubában akar tölteni, majd tovább utazna a Szovjetunióba. Személyazonossága igazolására Oswald felmutatta az útlevelét, bemutatta levelezését az Egyesült Államok Kommunista Pártjával, valamint az igazolványt, amely azt bizonyította, hogy tagja a Fair Play Kubával nevű szervezetnek.
Durán gyanúsnak találta Oswaldot. Nem értette, miért nem fordult már korábban a kubai kommunista párthoz. Azt mondta Oswaldnak, fényképekre lesz szüksége a vízumhoz. Oswald egy órával később visszatért a fotókkal. Ezek után Durán közölte Oswalddal, csak akkor kaphatja meg a kubai tranzitvízumot, ha már rendelkezik beutazási engedéllyel a Szovjetunióba. És ennek a beutazási engedélynek már hét nappal az előtt meg kell lennie, hogy kubai tranzitvízumért folyamodna. Erre Oswald idegesen annyit mondott, neki nincs ennyi ideje. Mindenesetre Durán azt mondta neki, menjen el a szovjet nagykövetségre, és töltse ki a szükséges iratokat. Oswald el is ment oda, ahol Oleg Nyecvsiperenko alkonzul tudomására hozta, a kitöltött papírokat Washingtonba küldik az ottani szovjet nagykövetségre, és négy hónapnál előbb nem várható válasz.
Oswald ezek után délután négykor visszament a kubai konzulátusra, és ott azt hazudta, hogy a szovjetek rövidesen megadják neki a beutazási engedélyt. Durán tudta, hogy ez nem igaz, felhívta a szovjet követséget, és ott megerősítették, hogy Oswald hazudik. Heves szóváltás robbant ki Oswald és Durán között, majd az amerikai ismét távozott. A bejáratnál elhelyezett rejtett CIA-kamera ezen a napon már hatodszor rögzítette Oswaldot.
A CIA már régen megfigyelte Duránt is, akiről kiderítette az amerikai kémszolgálat, hogy intim kapcsolatot tart fenn Carlos Lechugával, a Mexikóvárosban szolgáló korábbi kubai nagykövettel, aki akkor már a kubai ENSZ-missziót vezette New Yorkban.
Ami ezek után következik, az nem más, mint egymásnak ellentmondó vallomások sorozata. (Tudni kell, hogy a CIA lehallgatott minden egyes, a kubai konzulátusra bemenő és onnan kimenő telefonhívást.) Egy Gilberto Alvarado nevű nicaraguai férfi azt vallotta, hogy ő szemtanúja volt, amint egy „szőke hajú néger férfi” (sic!) a kubai konzulátuson 1500 dollárt átadott Oswaldnak, továbbá 5000 dollár előleget. Ettől függetlenül egy Elena Garro nevű mexikói írónő arról beszélt, hogy Mexikóvárosban részt vett egy házibulin, amelyen Silvia Durán és Oswald is ott volt, és csókolóztak. Ez utóbbi információt viszont Durán később tagadta, amikor 2013-ban találkozott az El País újságírónőjével, és azt állította, semmi nem volt közte és Oswald között.
J. Edgar Hoover, az FBI igazgatója nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a kubaiak által szervezett összeesküvés – amelynek Oswald is része, sőt végrehajtója volt – a felelős Kennedy haláláért. A még Donald Trump által frissen felszabadított titkos amerikai dokumentumok szerint Hoover 1963. november 29-én, nem egészen egy héttel Kennedy meggyilkolása után telefonon szó szerint ezt mondta Lyndon B. Johnsonnak, az időközben felesküdött új elnöknek:
Ezek a mexikói dolgok rengeteg fejfájást okoznak nekünk, mármint az a tény, hogy valaki 6500 dollárt adott Oswaldnak, és ő utána a pénzzel a zsebében visszajött az Egyesült Államokba. Mármost ezt a Durán nevű nőt szembesíteni fogjuk azzal az illetővel, akitől ezek az információk származnak.
A szembesítés azonban azt az eredményt hozta, hogy Alvarado minden bizonnyal kitalálta az egész történetet. Durán ugyanis mindent cáfolt, azt is, hogy viszonya lett volna Oswalddal, és azt is, hogy az a rejtélyes „szőke hajú néger” férfi – aki Durán szerint nem is létezett – pénzt adott volna Oswaldnak.
Itt tartunk most, 58 évvel a világtörténelem legrejtélyesebb politikai gyilkossága után. Jelen pillanatban az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy – dacára például az emlékezetes, 1991-es Oliver Stone-film állításainak – a Warren-bizottság jelentése az igaz.
Vagyis megáll a magányos gyilkos teóriája.
Az ugyanis felettébb valószínűtlen, hogy az a Lee Harvey Oswald, aki még egy kubai tranzitvízumot sem volt képes elintézni magának, egy szövevényes nemzetközi összeesküvés központi figurája lett volna.
(Borítókép: John F. Kennedy amerikai elnök beszél Washingtonban, 1962. augusztus 1-jén tartott sajtótájékoztatón. Fotó: Abbie Rowe / PhotoQuest / Getty Images)