Index Vakbarát Hírportál

A csehek után a lengyelek sem térdeltek le a világbajnoki selejtező előtt

2021. április 1., csütörtök 08:35 | aznap frissítve

Nem térdelt le a lengyel labdarúgó-válogatott a tegnapi angliai összecsapás előtt. A lengyel labdarúgó szövetség elnöke jelezte is, hogy ez „az utolsó téma volt, ami érdekelte őket” – idézi a Sun. A Black Lives Matter mozgalom támogatásával kezdődött gesztus támogatói szerint ezzel a társadalmi megkülönböztetés elleni küzdelemre szeretnék felhívni a figyelmet, és különösen az angol játékosok körében a „nincs helye a rasszizmusnak” című kampány szimbóluma lett. 

A lengyel játékosok azonban térdelés helyett a mezükön található „UEFA Respect” emblémára mutattak – éppen úgy, ahogy a csehek tették a Wales elleni találkozón két napja.

Zbigniew Boniek, a lengyel labdarúgó szövetség elnöke hétfőn azt közölte: nem tudja, le fognak-e térdelni a játékosok az angolokkal, a téma nem is merült fel náluk.

Bőven vannak fontosabb, veszélyesebb ügyeink, így ez az utolsó téma, ami érdekel minket

 – zárta rövidre a kérdést.

Jan Tomaszewski, a lengyel válogatott korábbi kapusa, aki az 1974. és 1978. évi világbajnokságon is képviselte az országot, a lengyel Radio 24-nek korábban úgy fogalmazott, nem akarja megmondani, hogyan viselkedjenek a játékosok. Ugyanakkor leszögezte:

Teljes felelősségem tudatában ki merem jelenteni, hogy én nem térdelnék. Sas van a mellkasomon, ez engem nem érint. Történelmünkben soha nem volt okunk rá, miért lenne most?

A lengyel labdarúgó szövetség mindenesetre kiadott egy közleményt a kérdésben. Ebben az áll:

A Lengyel Labdarúgó Szövetség közli, hogy a Lengyel labdarúgó-válogatott játékosai a Wembley-ben az Anglia elleni meccs előtt semleges és apolitikus pozíciót vesznek fel a „Black Lives Matter” mozgalom irányában. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy minden lengyel reprezentáns egyetemlegesen ellenzi a rasszizmus és az intolerancia bármilyen megnyilvánulását.

Emlékeztettek továbbá, hogy a lengyel csapat a sípszó előtt a mez bal ujján található „UEFA Respect” feliratra mutattak, amely az európai szövetség rasszizmus, idegengyűlölet és intolerancia elleni kampányára utal.

Egy nappal korábban a cseh labdarúgó szövetség ugyanilyen tartalmú nyilatkozatot tett közzé a Wales elleni összecsapásra vonatkozóan. 

Anglia egyébként egy tizenegyessel és egy 85. percben szerzett találattal 2-1-re megnyerte a találkozót a Robert Lewandowski nélkül felállni kénytelen lengyelekkel szemben.

Rovatok