A magyar labdarúgás kedélyes – olykor botrányos, de többnyire hősies – fejezetét jelentik a húsvéti tornák. Valójában sokáig nem is volt konkrétan ilyen torna, csak úgy egyszerűen egymásnak feszültek Krisztus urunk feltámadásának ünnepén a csapatok. Magyarok és osztrákok, de kezdetben csehek is, mondhatni, monarchikus eredetű a viadal. A sorozat 1964-ig tartott, akkor – sajnos – jobblétre szenderült. Kár érte... Kár érte?
Kezdjük az elején. 1900. április 15-ét írtuk, és húsvét vasárnapján négyezer néző verődött össze a kor Népstadionjában, a Millenárison. A nagy érdeklődés a kontinens – Anglia, ugye, nem a kontinensen van... – legjobb klubcsapatának tartott Slavia Praha vendégszereplésének szólt. A cseh labdabűvészeket a MÚE, a Magyar Úszó Egylet gárdája fogadta az alábbi összeállításban: Aschner – Cservenka, Bodor Ödön – Kiss Gyula, Medveczky, Halmay Zoltán – Szerémy, Klein, Pettyán, Friedmann, Fischer Flórián.
Ha valakinek ismerősen cseng Halmay Zoltán neve, az nem véletlen, mert az 1904-es St. Louis-i olimpia 50 és 100 yardos gyorsúszóbajnokáról van szó.
Halmay a mérkőzés idején még csak 19 éves volt, és vérbeli all-round-sportoló lévén az úszás és a labdarúgás mellett vízilabdában, atlétikában és evezésben is jeleskedett. Azt azonban ő sem tudta megakadályozni, hogy a Sparta 8:0-ra lehengerelje a magyar úszókat.
Másnap, húsvéthétfőn megint pályára lépett a Millenárison a Sparta – akkoriban még simán kibírtak 24 óra leforgása alatt két meccset a gladiátorok –, immár nyolcezer néző előtt! Az ellenfél ezúttal a BTC, az 1901-ben először kiírt nemzeti bajnokság majdani győztese, az akkori idők legerősebb magyar futballcsapata volt.
Pluhár István, a későbbi nagyszerű rádióriporter Magyarországi sportegyesületek története című könyvében így idézte fel a várva várt meccset:
Külön érdekessége volt a mérkőzésnek, hogy a BTC új kapustehetséggel vonult fel. A piros-fehérek Ponoryt, a budai Ferenc József Nevelőintézet növendékét állították a háló elé, ez azonban az akkori időkben nem volt olyan könnyű dolog. A középiskolások nyilvános egyesületben való szereplését rendelet tiltotta, s Ponory Other álnéven játszott. Hogy pedig ne ismerjék fel, álszakállt és bajuszt ragasztott…
A mérkőzést egyébként 3:1-re megnyerték a csehek, de amikor Manno Miltiádesz finom passza után Ray Ferenc ívelt lövéssel berúgta a magyar becsületgólt, a Sport-Világ tudósítása szerint „a közönség percekig tartó tapsviharban tört ki, a lelkesebb sportladyk kendőiket lengetik, a férfiak kalapjaikat a levegőbe dobálják. Felejthetetlen szép jelenet volt ez, amilyet Budapesten sportünnepélyen vagy versenyen soha nem láttunk, ez a lelkesedése a tömegnek képezi a footballjáték meghonosodásának biztosítékát.”
1908-tól már a Húsvéti Serlegért folytak a mérkőzések, ahogy a Pesti Hírlap 1908. április 21-i száma írja, óriási érdeklődés mellett.
Kitűnő idea volt a húsvéti ünnepeket labda-rugó-sporttal foglalkozó egyleteinknek olyan módon felhasználni, mint ahogy az az idén történt. A szokásos angol mérkőzések helyett, melyek ugyancsak próbára tették az egyesületek anyagi erejét, a négy legjobb magyar csapat között rendezett serleg-mérkőzések kitűnően beváltak, úgy anyagilag, mint erkölcsileg. Mindkét napon óriási közönség lepte el a tribünöket, mely a játék szépségeit élvezve egészen megfeledkezett arról, hogy 4 órán keresztül állnia és fagyoskodnia kellett.”
Húsvétvasárnap az MTK a BTC-t, az FTC a MAC-ot verte 2:0-ra, másnap előbb a BTC a MAC-ot 3:2-re, majd az FTC 6:0-ra legázolta az MTK-t, és ezzel elhódította az első ízben kiírt Húsvéti Serleget.
A Pesti Hírlap természetesen közölte a mérkőzés jegyzőkönyvét:
1908. április 20., 16:00, Millenáris, FTC – MTK 6:0 (2:0). Vezette: Fehéry Ákos (BTC). Nézőszám: 5-6000.
FTC: Fritz – Rumbold, Manglitz – Weinber, Bródy, Gorszky – Rónay, Weisz, Korody, Schlosser, Szeitler
MTK: Domy – Révész, Csüdör – Bob, Szűcs, Virág – Sebestyén, Károly, Kertész, Szántó, Vida
Gól: Weisz (12., 43.), Weinber (22.), Korody (42., 88.), Schlosser (48.)
Az összeállításokat böngészve feltűnik, hogy már bontogatta a szárnyait a következő másfél évtized kiemelkedő magyar csatára, a 18 éves Schlosser Imre, ő rúgta a találkozó utolsó gólját.
1926 húsvétján a három nagy klub (FTC, MTK, UTE) mellett a prágai Slavia volt a kupa negyedik résztvevője.
Nagycsütörtökön az MTK 4:0-ra legyőzte az újpestieket, a Slavia 1:1-es döntetlent harcolt ki a Fradi ellen. Húsvét vasárnapján az FTC és az UTE erősen tartalékosan állt ki egymás ellen, a találkozó a zöld-fehérek 2:1-es győzelmével végződött, a másik mérkőzésen a Slavia meglepetésre 2:1-re legyőzte az MTK-t. Így a húsvéthétfői játéknap előtt három csapatnak is esélye volt megnyerni a serleget. A Slavia azonban csak 3:3-as döntetlent ért el az UTE ellen, így az MTK és a Fradi meccse döntőnek is beillett. A ferencvárosiaknak a döntetlen is elég lett volna a kupagyőzelemhez, az MTK-nak viszont mindenképpen győznie kellett az Üllői úton. Aztán világraszóló botrány lett az ünnepinek szánt mérkőzésből.
A durvaságokkal tarkított meccs a 72. percben még 0:0-ra állt, amikor elszabadult a pokol.
A fradista Blum megrúgta Nádlert, akit a pálya szélén kellett ápolni. Pár perccel később a kék-fehér Braun bosszúból hasba vágta Blumot, Himler Oszkár bíró kiállította az MTK játékosát. A szabálytalanságot követően ketten is a pályára léptek, az ápolás után visszatérő Nádler és Kiss Árkád, az ügyeletes rendőr. Az MTK egyébként is heves vérmérsékletűként ismert játékosa kérdőre vonta a rendőrt: „Kérem, kapitány úr, ne jöjjön be a pályára!” A rendőr zokon vette a figyelmeztetést, és a szintén pályára lépő kollégáját utasította, hogy vezesse ki Nádlert. Az MTK játékosa tiltakozott, mire még egy rendőr ment a pályára, és ketten kivezették a futballistát. Molnár György, az MTK kapitánya tiltakozott az eljárás ellen, s némi gúnnyal megkérdezte az intézkedő rendőrt: „Kapitány úr, talán én is kimenjek?” Kiss Árkád nem habozott: „Vigyék” – mire a két rendőr Molnárt is lekísérte a pályáról. Látta ezt játékostársuk, Kocsis is, s mivel az egyik rendőrt ismerte, szerette volna megkérni, hogy kíméletesen bánjon Molnárral.
Erre azonban a rendőr társa hátrafordult, és ököllel fejbe ütötte Kocsist. A jobbhátvéd arcát elöntötte a vér, és azonnal összeesett.
Látva, mi történt társaikkal, az MTK játékosai levonultak. Kiss Árkád ugyan engedélyt adott a folytatásra, sőt arra is, hogy az igazoltatott játékosok is pályára léphetnek, de a kék-fehérek már nem akartak játszani, így a találkozó félbeszakadt.
A serleg sorsáról a rendezők, vagyis az FTC és az MTK nem tudott dönteni. Felmerült, hogy azt „az erkölcsi győztesnek”, a Slaviának adják (a prágai csapatról a lapok szuperlatívuszokban írtak), végül zárt kapuk mögött lejátszották az elmaradt 18 percet. A nézők a környező házakról nézték a meccset, gól nem született, így a serleget az FTC nyerte.
Epilógus: bő egy héttel a botrány után az MTK három játékosa állt a IX. kerületi rendőrbíró elé. Nádler Henrik és Molnár György hatósági intézkedés megszegése címén egyaránt egymillió, Kocsis Ferenc hatósági közeg megsértése és hatósági intézkedés megszegése miatt kétmillió koronás büntetést kapott. Kocsis tagadott ugyan, de az egyik rendőr azt vallotta, hogy a játékos csirkefogónak, gazembernek nevezte Kiss Árkádot. Az intézkedő rendőr felelőssége fel sem merült, sőt az ítélet kiemelte, hogy sportszerű magatartást tanúsított, mert engedte volna folytatni a játékot, sőt az igazoltatott labdarúgókat is visszaengedte a pályára.
Az 1934-es Húsvéti Serleg végre nem a botrányról, hanem Sárosi György, „a Gyurka” káprázatos játékáról szólt. A Ferencváros előbb április elsején az Austriát 6:2-re, majd másodikán a Rapidot 9:5-re lépte le. Sárosi az Üllői úton 19 ezer néző előtt a két mérkőzésen összesen kilenc gólt szerzett, pedig nem kutyaütőkkel játszott a Fradi: az Austria centere Mathias Sindelar, a harmincas évek zsenije, a futball Mozartja volt – rúgott is két gólt –, a Rapidban pedig már gólt szerzett a 20 éves Josef„Pepi” Bican, a huszadik század futballtörténelmének legeredményesebb, később Csehszlovákiában játszó – bár bécsi születésű – csatára.
Gyurkáról így írt Bus Fekete László, a Színházi élet kritikusa:
Sárosi... Sárosi... Sárosi... túl a csapatfelállítás sémáin természetesen vele kell kezdeni a sort. Ő volt a magyar futball-húsvét hőse, és nem túlzás, ha ezt írjuk róla: a tökéletes futballista ideális megtestesítőjét bámulhatta a közönség két nagy meccsen Sárosiban, akiért egyformán lelkesedik minden futballnéző, akár gróf, akár suszterinas, akár főpolgármester, akár kishivatalnok, akár zöld-fehér, akár kék-fehér, akár lila-fehér szemüvegen keresztül nézi is a meccseket. Természetesen itt a nagy kérdés, amelyen ma minden futball-Hamlet töpreng: tenni vagy nem tenni? Mármint centernek tenni vagy centerhalfnak tenni a válogatott csapatba Sárosit.
Merthogy még nem dőlt el a nagy kérdés, hogy a 22 éves Gyurka csatár-e vagy – mai szóhasználattal – középpályás.
1949. április 18-án Deák „Bamba” varázsolta el az Üllői úti stadion 35 ezer nézőjét és a Slavia Praha játékosait. A Fradi centere negyedóra alatt mesterhármast szerzett, a 15. percben már 3:0-ra vezettek a zöld-fehérek, s végül 8:3-ra győztek. Bamba négy gólnál állt meg – azonkívül semmit sem csinált... –, érdemes felidézni minden idők legerősebb Ferencvárosának összeállítását:
Henni – Rudas, Szabó – Csanádi, Kispéter, Lakat – Budai, Kocsis, Deák, Horváth, Czibor.
Deák mesternégyesén kívül Kocsis, Horváth és Budai II is betalált, és egy öngól is született. Akkor már a kommunisták kezükbe kaparintották a hatalmat, a Népsport tudósítása jellemző módon így kezdődött:
A pálya kerítésén csehszlovák (sic!) nyelvű feliratok üdvözlik vendégeinket. Az egyik így szól magyarul: SPORTBARÁTSÁGGAL ERŐSÍTJÜK NEMZETEINK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT! Mellette a Népsport csehszlovák és magyar nyelvű felirata olvasható: SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK CSEHSZLOVÁK SPORTBARÁTAINKAT. A díszpáholyban helyet foglal Farkas Mihály, Rajk László, Révai József, Marosán György, Vas Zoltán, Ries István dr. és Ortutay Gyula.
Szegény Ries István, az MLSZ szociáldemokrata elnöke, egyszersmind igazságügyi miniszter akkor még nem sejthette, hogy egy év múlva koholt vádakkal letartóztatják, és az ÁVH pribékjei a váci fegyházban halálra kínozzák.
A Húsvéti Tornák egészen 1964-ig tartottak. Akkor már tíz éve beindult a Bajnokcsapatok Európa Kupája, dübörgött a Vásárvárosok Kupája, 1960-ban először kiírták a Kupagyőztesek Európa Kupáját is, és igazából már nem volt helye a húsvéti mérkőzéseknek. A búcsú mindenesetre emlékezetesre sikerült: 1964 húsvétja előtt Bécsben a Rapid és az Austria is 3:3-at játszott az FTC, illetve az Újpest ellen, Budapesten viszont hétfőn az Újpest 3:0-ra verte a Rapidot (góllövők: Göröcs, Solymosi, Solymosi), a Fradi 2:1-re az Austriát, és így a liláké lett a serleg.
A húsvéti tornák utolsó gólját Rákosi Gyula érte el, miután előzőleg gólpasszt adott Albertnak.
Idézzük fel a tornazáró gólt néhai Borbély Pál kollégánk, a magyar sportújságírás halhatatlanja tolmácsolásában:
Az 53. percben Dálnoki 20 méterről, szabadrúgásból Albert fejére varázsolta a labdát, de Fraydl gyönyörűen védett. Ezután ritkán látható tűzijáték játszódott le az Austria kapuja előtt, amit nagyszerű gól fejezett be. Fenyvesi dr. lövését Fraydl kiütötte, Fenyvesi II először emberbe lőtt, azután nagyon okosan a 16-os vonalán, a balösszekötő helyén álló Rákosi elé tálalt, és a válogatott csatár kapásból, ballal a bal felső sarokba bombázott. 2:1.
Hát, ennyi volt a Húsvéti Torna/Serleg története. Élt 64 évet. A modern kor futballja egyszerűen túlszaladt rajta, ma már a meccsekkel telezsúfolt naptárba képtelenség lenne beleszuszakolni néhány vb-selejtező és a bajnoki forduló közé.
Nyugodjék békében.
(Borítókép: Sárosi György. Fotó: Nemzeti Sport / 1993. június 21. / Arcanum)