Index Vakbarát Hírportál

Buborékos vizes Eb, akár nevezési rekorddal

2021. április 8., csütörtök 20:14 | aznap frissítve

Négyezerötszáz férőhelyes buborékba költöznek a budapesti vizes Eb résztvevői. Negyvenkilenc nemzet már jelentkezett, most az önkénteseket toborozzák a május 10-én kezdődő kontinentális eseményre.

Alig több mint egy hónappal a május 10-i első versenynap előtt már biztosra lehet venni, hogy a koronavírus-járvány első hulláma miatt tavalyról 2021-re halasztott budapesti vizes Európa-bajnokság minden résztvevőjének buborékba kell költöznie. Aki ennek a bevált és biztonságos lebonyolítási formának a szigorú előírásait nem fogadja el, az el se induljon Budapest felé, mert nincs kibúvó, de alternatív megoldás sem. Ezért is meglepően jó hír az, hogy az Európai Úszószövetség (LEN) tagországai váratlanul nagy érdeklődést tanúsítanak, így még az sem kizárt, hogy részvételi csúcs születik az Európa-bajnokságok 1926 óta íródó történetében.

Óriási érdeklődés

„Amikor a LEN tagszövetségeitől azt kértük, hogy jelezzék a részvételi szándékukat és ezzel együtt azt is, hogy készek-e elfogadni a szokásostól eltérő lebonyolítás szigorú előírásait, legfeljebb 35 igenre számítottunk. Nem többre, mert túlságosan derűlátó jóslatokba nem akartunk bocsátkozni. A korlátozó intézkedések miatt több országban sem tudtak annyit és úgy edzeni a versenyzők, hogy aztán igazán jó formában állhassanak rajthoz, máshol a gazdasági nehézségek szabtak határokat a kluboknak és a szövetségeknek. Természetesen arról sem feledkezhettünk meg, hogy a vakcinaoltások számában és gyorsaságában jelentős különbségek mutatkoznak az európai országokban. Nem kis meglepetésünkre szerda estig az 52-ből már 49 tagország szövetsége tudatta velünk, hogy ott akar lenni a versenyzőivel az Európa-bajnokságon, többen már az utazásuk megszervezését is elkezdték – újságolta a jó hírt az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Szántó Dávid, a budapesti világverseny szervezőbizottságának vezetője. – Számításaink szerint 2500 versenyző és a felkészítésükben részt vevő szakember érkezésére kell felkészülnünk. Ők azok, akiknek a mozgástere a Duna Arénára, a szomszédos Dagály fürdő 50 méteres medencéjére, a nyílt vízi versenyeknek otthont adó Lupa-tóra, valamint a számukra fenntartott öt szállodára fog leszűkülni.”

A buborékba azonban nemcsak a nemzeti szövetségek Budapestre érkező tagjainak kell bezárkózniuk, hanem mindazoknak, akik a szervezésben vesznek részt, az olimpia előtti legnagyobb vizessport-eseményről tudósítanak, vagy éppen az egészségügyi és a biztonsági szolgálat tagjaként végzik a feladatukat a versenyek színhelyein, valamint a hivatalos szállodákban.

Egészségügyiek itt is kulcsszerepben

„Amióta a Covid–19 és annak mutánsai megváltoztatták a világversenyek forgatókönyvét és menetét, a versenyszervezőknek alkalmazkodniuk kell a buborékszerű lebonyolítás előírásaihoz. Kezdve az atlétikától a vízilabdáig, beleértve a világ legnagyobb teniszversenyeit, a nemzetközi futballmérkőzéseket, az NBA és az NHL csúcseseményeit. Ez az új kódex a résztvevők és a rendezők együttműködésére és a következetes fegyelemre épül. Ahogy a sportvilágban mindenütt, nálunk is kulcsszerepet töltenek be azok, akik a sportolók egészsége fölött őrködnek majd, hiszen ők alakítják ki a beléptetés, a tesztelés és a versenyek alatti orvosi ellátás protokollját. Az Európa-bajnokságon ezúttal is a Semmelweis Egyetem szakemberei vállalkoznak ennek a felelősségteljes munkának az elvégzésére, élükön professzor Merkely Béla rektor úrral” – folytatta Szántó Dávid.

A május 10-én kezdődő és 23-án záruló versenysorozat a medencés, a nyílt vízi és a szinkronúszás, valamint a műugrás legjobbjai számára biztosít régen várt lehetőséget. Említést érdemel, hogy a Lupa-tónál a férfi és a női 10 kilométeren rajthoz állók közül az első helyezettek személyre szóló olimpiai részvételi jogot érdemelnek ki.

„Célunk az, hogy a megváltozott körülmények között is a szokásos, magas színvonalú rendezéssel érdemeljük ki az úszóvilág elismerését. A lebonyolításban ezúttal is fontos szerep vár arra a mintegy 150 lelkes és fegyelmezett önkéntesre, akinek a toborzása már megkezdődött, és akiknek a jelentkezését a sportonkent.hu címen várjuk. Tudjuk, hogy másfél száznál is több, 18. életévét már betöltött önkéntesre lenne szükségünk, de az Európa-bajnokság egyetlen nagy buborékja 4500 »férőhelyes«, minden további bővítés a biztonság rovására menne” – hangsúlyozta a szervezőbizottság vezetője.

(Borítókép:  A Duna Aréna a fõváros XIII. kerületében 2020. december 23-án. Fotó:  Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok