Hála istennek, még felköszönthettem január 31-én 56. születésnapján – idézte fel Igaly Diána alakját Sinka László, a Magyar Sportlövők Szövetsége főtitkára. – Mekkora bajnok volt, és mekkora ember, istenem...! Diána akkor lett Athénban olimpiai bajnok, amikor mi, kézilabdázók – én akkor a kéziszövetség főtitkára voltam – örömmámorban úsztunk, mert mind a női, mind a férficsapatunk pontszerző volt, a fiúk negyedikek, a lányok ötödikek lettek. Az egész olimpiai falu ünnepelte Diát, rengeteget jött a meccseinkre, de mi már Sydneyben is össze voltunk nőve, ahol bronzérmes lett skeetben, abban a versenyszámban, amit négy év múlva megnyert. Ott is végig szurkolt nekünk, a női válogatottunk ezüstérmes lett, Dia még az edzőmeccseinkre is eljárt. Aztán meg, miután a sportlövők főtitkára lettem, felelevenítettük a barátságot.

Igaly Diánát mindenki szerette, a magyar sportélet kivételesen imádnivaló alakja volt.

Tündéri személyisége mindenkit elvarázsolt – folytatta a főtitkár. – Klasszikus jó ember volt, tiszta szemű, mosolygós, nem tudok mást mondani, rettenetes, hogy elragadta ez a szörnyű betegség. Már hetek óta betegeskedett, az utolsó napokban romlott az állapota, a koronavírus ráment a tüdejére, lélegeztetőgépre került, és már nem tudtak rajta segíteni. Nem is tudom, hogyan tudjuk őt pótolni, valószínűleg sehogy. Ő volt a korongszakág vezetője és 2012 óta a szövetség alelnöke. Az édesapjáról elnevezett budaörsi Igaly József Lövészklubban lőtéren oktatott, edzősködött, nevelte a fiatal tehetségeket. Az egész ország láthatta 17 éve azt az emblematikus fotót, amikor athéni győzelme után felemeli a puskáját, az égre tekint, és azt rebegi: Köszönöm, édesapám! Nos, akkor az édesapjának köszönte meg az aranyérmet. Diát a szövetségünk és a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti.

Gombos Károly korábbi szövetségi kapitány Európa-bajnok versenyzőtársa is volt Igaly Diánának.

Én még edzettem is Diát dupla trapban, és amikor az édesapja meghalt, akkor engem kért meg, hogy foglalkozzam vele – emlékezett az olimpiai bajnoknőre sporttársa. – Együtt készültünk a londoni olimpiára, vissza akart térni, egyetlen korongon múlt, hogy kijusson, sajnos nem jött össze, Belgrádban egyetlen korong hiányzott neki a kvótához. Dia már kilencéves korában szedte a hüvelyt kint a budaörsi lőtéren, szinte beleszületett a sportágba édesapjának és édesanyjának köszönhetően, aki szintén skeetlövő volt. A keresztnevét is a vadászat istennőjéről kapta. Sokáig az édesapja volt az edzője, 1986 után kezdtük el közösen járni a világot. 1996-ban lettem szövetségi kapitány, az én kapitányságom alatt lett világbajnok 1998-ban Barcelonában. 1996-ban lett a dupla trap olimpiai szám, édesapja megkért, hogy eddzem. Majdnem sikerült akkor már a kvóta. És két évre rá Barcelonában a csúcsra ért, onnan indult be igazán a karrierje, akkor már lehetett látni, hogy olimpiai dobogós, sőt olimpiai bajnok lesz. Mindketten a lövészet szerelmesei voltunk, és Dia a haláláig kikérte a véleményemet. Még márciusban is hívott, hogy menjek ki hozzá Budaörsre, de én azt vallom, hogy 25 fok alatt nem lövünk... Március 13-án beszéltünk legutóbb, utána már nem válaszolt a Messenger-hívásaimra, gyanítom, hogy az utolsó hónapban már betegeskedett. Hallottam, hogy oxigént kap, de az meg sem fordult a fejemben, hogy ennyire súlyos lehet az állapota. Ma reggel hét órakor kaptam egy közös barátunktól a szörnyű hírt, hogy elment... Még mindig nem akarom elhinni.

Bármennyire is hihetetlen, legutolsó beszélgetésükkor még a visszatérés lehetősége is felvetődött.

Amikor utoljára beszélgettünk márciusban, azt mondtam neki: újrakezdjük, és visszahozlak! Akkora versenyző volt, hogy még 56 évesen is esélye lett volna a fiatalok ellen. Fantasztikus versenyző volt. Hogy mi volt a titka? A keménysége, a tudatossága. Kegyetlen kemény csaj volt. Reggel hatkor felkelt, elment tíz kilométert futni, majd püfölte a bokszzsákot. Pontosan tudta, hogy erőnlét is kell a sikerhez. És amikor elkezdődött a verseny, úgy összpontosított, mint senki más. De amikor befejeződött a viadal, akkor ellazult. Világbajnok csapattársaival, Vasvári Erzsivel, Göbölös Ibolyával ők voltak a három grácia, mi pedig Bodó Zolival és Putz Pistivel a három muskétás. Még mindig nem tudom elhinni, hogy nincs már. Teljesen egyértelmű, hogy a valaha volt legnagyobb magyar sportlövőnőt veszítettük el, és a férfiak között is csak Hammerl László és Takács Károly volt hozzá fogható.

(Borítókép: Igaly Diána 2004-ben. Fotó: ROBERTO SCHMIDT / AFP)