Talán kevesen tudják, de nem csak a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik házigazdája lesz nyáron Magyarország, ugyanis júliusban szintén nálunk (és Szlovákiában) rendezik az U16-os leány röplabdások kontinenstornáját. Kőnig Gábor és csapata márciusban bronzérmet szerzett a zadari közép-európai kupában (Mevza-kupa), úgyhogy biztató előjelekkel készülhet a nyári viadalra. A szövetségi kapitánnyal többek között a felkészülésről, a koronavírus-járvány okozta fizikális és mentális kihívásokról, pedagógiáról és a szülői támogatásról beszélgettünk.
Milyen volt a Mevza-torna, hogyan tudtak rá felkészülni?
Már az előzmények is érdekesen alakultak, ugyanis ez a csapat szövetségi döntés alapján már tavaly nyáron hozzám került volna, de bizonyos okok miatt végül Horváth András kollégámé lett. Én közben a Vasasnál is visszacsöppentem a felnőttektől az utánpótlásba, pont ebbe a korosztályba. Aztán ahogy telt az idő, és erősödött a járványhelyzet, Horváth András mégsem tudta vinni a keretet, de a szakmai kollégium kimondta, hogy a lányoknak muszáj dolgozniuk és edzőtáborba menniük, méghozzá azzal az edzővel, aki majd az Eb-n is vezeti őket, úgyhogy végül mégis átvettem a csapatot.
A Mevzára kapkodósan tudtunk csak felkészülni, mert a tornát március 11. és 14. között rendezték Zadarban, mi viszont csak március harmadikától tudtunk táborozni, ráadásul előtte két héttel tudtam meg, hogy én leszek az edző.
Horváth András rengeteget segített, végül 24 játékosból kellett kiválasztanunk 12-t.
Milyen állapotban voltak a lányok fizikálisan? Mennyire befolyásolta ezt a járványhelyzet?A saját csarnokban edző klubokat annyira nem fogta meg a dolog, ők szinte az egész szezonban edzhettek. Persze voltak leállások, és megbetegedés is szinte mindenhol, aki pedig átesett ezen, annak nyilván volt lemaradása edzésszámban. Inkább technikai tudásban alakultak ki nagy különbségek a válogatotton belül, látható volt, hogy mely játékosok tudtak jóval kevesebbet készülni.
A Mevzát megelőző tábor előtt mikor találkozott utoljára a csapat?
Nagyon régen, még októberben, ráadásul azt 2,5 nap után fel kellett függeszteni, mert a fél edzői brigád és néhány játékos is koronavírusos lett. Úgyhogy tavaly nyár óta összesen ennyit készültek együtt.
Elvileg a fiatalabb korosztályt annyira nem viseli meg a Covid. A lányoknál volt olyan, aki súlyos tünetekkel küzdött?
Inkább a visszatérés miatt érintette őket érzékenyen a vírus. Volt egy olyan lány, aki öt hétig folyamatosan pozitív tesztet adott, így természetesen edzésre sem jöhetett, szóval inkább mentálisan viselte meg a betegség. A vírus hasonló, mint a sérülés, azaz átlagosan a kihagyott idő kétszeresébe telik, amíg valaki visszanyeri a formáját. Ők még fiatalok, nem tudnak rutinból játszani, úgyhogy az elején még csak keresik a pályát a labdával, aztán egyre türelmetlenebbek magukkal szemben, túlerőltetik a dolgokat, nem tudnak megfelelni a saját elvárásaiknak.
Ha már belementünk a mentális tényezőkbe: hogy kezeli egy 14-15-16 éves élsportoló ezt a helyzetet? Hiszen ők nem csak röplabdázók, hanem elsősorban diákok, akik az elmúlt egy évben szinte alig találkoztak a társaikkal, és a négy fal közé vannak kényszerítve.
Az otthoni bezártságot és az online tanulást nem igazán kedvelik, az egyetlen mentsváruk a mozgás. Amikor le kell állni, akkor igazán szenvednek.
Az egyik szülő felhívott, hogy mennyire várják az egész végét, mert a lányuk annyira nem tud magával mit kezdeni otthon, hogy már átfestette az összes kerti bútort.
Számukra az egyetlen találkozási lehetőség az edzés, az lett a szociális tér. Amikor ez is elveszett, az mindenkit földhöz vágott.
Ezek szerint a szülők támogatták, hogy a gyerekek sportoljanak ebben az időszakban, vagy voltak olyanok is, akik féltek?
Csak azokról tudok beszélni, akiket ismerek, közülük a többség támogatta, hogy mozogjanak, nem szerették volna, hogy ismét olyan mentális állapotba kerüljenek, mint tavaly, amikor a bajnokságot sem tudták befejezni, és emiatt borzalmasan csalódottak voltak. Persze ott van az életükben a félelem is, rengeteg pénzt áldoznak tesztelésre a játékosaim szülei. A válogatottnál akadt olyan lány, aki emiatt nem tudta vállalni a szereplést, hallunk olyanokat az országból, hogy nem engedik a gyerekeket edzésre vagy meccsre, de ez nem egységes országosan.
Edzői szempontból mekkora kihívást jelent ez? Itt egyrészt a sportszakmai részre gondolok, másrészt arra, hogy ilyenkor pedagógiailag is biztosan óriási szükség van önökre.
Ez teljesen így van, ebben a szituációban bárki bármilyen edzéselméleti könyvet fellapozhat, de nem fog megoldást találni. Ez az elmúlt év szakmailag és pedagógiailag is a legjobbat kívánta és kívánja tőlünk, nehéz fenntartani a játékosok motivációját akkor, amikor például hónapokig nincs meccs, vagy ha néhányan elkapják a vírust, és emberhiányban kell edzeni a többiekkel. Folyamatos készenlét kell, hiszen bármikor megváltozhat minden, jöhet egy újabb leállás, aztán még egy újrakezdés.
Említette a motiváció fenntartását. Segíthet ebben, hogy lesz egy részben hazai rendezésű Európa-bajnokság?
Nyilvánvalóan ez óriási faktor, és mindenkit fel tud tüzelni azok közül, akik hosszú távon gondolkodnak a röplabdával kapcsolatban.
Én viszont nem ehhez kötöm, hanem magához a sporthoz, hogy rajongjanak a játékért, a mozgásért.
Nem csak a válogatott kerettagokat kell motiválni, hanem mindenkit, ráadásul ha valaki most tagja az U16-os nemzeti csapatnak, az nem jelenti azt feltétlenül, hogy később a felnőttbe is bekerül. És van példa az ellenkezőjére is: lehet, hogy valaki sosem kerül be a korosztálya legjobbjai közé, mindig átnéznek fölötte, aztán felnőttként sikeres lesz. Utóbbival is lehet őket lelkesíteni. Nem egy 15 éves korban lejátszandó Eb-nek kell lennie a fő motivációnak.
Minden játékosban benne van a potenciál, hogy profi lehet?
Ezt nehéz megállapítani, de nem kizárt, és egyben remélem is, hogy a legtöbb játékosban megvan ez a potenciál. Persze ez soktényezős egyenlet, rengeteg támogatás kell a családtól, klubtól, edzőtől, és persze az adott játékos hozzáállása is fontos.
Éppen erre szerettem volna kilyukadni. Ez a mentálisan megerőltető időszak akár már most felfedhet olyan személyiségjegyeket, amik a profikra is jellemzők?
Vannak ilyenek, szerencsére nem is kevesen, úgyhogy ebből a szempontból jól állunk. Sok olyan lányt láttam mostanában, akár az edzőtáborban is, akinek komoly tervei és távlati céljai is vannak.
Zárjuk egy közelebbivel! Hogyan készülnek az Eb-re, és ott mi a cél?
Az edzőtábort már az iskola befejezése előtt elkezdjük, és akkor is kikérjük majd a sportolókat, ha online vagy offline oktatás lesz. Május 30-án költözünk be, és az Eb végéig, azaz július 18-ig együtt leszünk.
Kisebb megszakításokkal persze négyszer fogom tudni hazaengedni őket, általában 2-2,5 napos pihenőkkel.
Egy hazai rendezésű Eb-n mindig magasak az elvárások, és ez pont emiatt kétoldalú dolog. Egyrészt óriási löketet adhat, ugyanakkor a nyomás is nagyobb, ráadásul a lányoknak ez lesz az első fontos nemzetközi tornájuk. Azt fontos tisztázni, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem tartozunk Európa élvonalához, a cél, hogy hozzájuk minél közelebb kerüljünk, szeretnénk borítani a papírformát 1-2 meccsen, és akkor jó szájízzel megyünk haza. Az is segíthet, hogy nem tudjuk, ki milyen állapotban van jelenleg, mennyit és hogyan tudott készülni. Persze egy edző és egy sportoló is mindent meg akar nyerni, és mi így is fogunk kimenni a pályára.
(Borítókép: Az U16-os leányválogatott és a szakmai stáb. Fotó: Bencze Árpád)