Szombat reggel hetvenhat éves korában meghalt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója. A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el – adta hírül az MTI.
Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva halála után.
Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó-világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.
Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.
Monspart Sarolta 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok, világbajnokságok, világversenyek szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009–2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.
Amiben bíztam, valósággá vált
– mondta tavaly az MTI-nek, miután a Nemzet Sportolói közé került. Monspart Saroltáról tudni lehetett, hogy bár rengeteg díja, elismerése volt, nagyon szeretett volna bekerülni a Nemzet Sportolói közé. Így nyilatkozott erről:
Valóban sokféle kitüntetésem van, mindet szeretem és örültem nekik, mindegyik további célok elérésére ösztönzött. A Nemzet Sportolója címre azért vágytam különösen, mert így a nem olimpiai sportokat is képviseli valaki, ami az élsportolók egyenrangúságát jelzi.
A tájfutó pályafutása után edzőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedő, profi és amatőr futók számára edzéstervet összeállító, a mozgást állandóan népszerűsítő, az idősek sportolását az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatában (OGYIK) szervező, népszerű Monspart Sarolta egy éve kiemelte: érzi az emberek szeretetét, amit a beválasztása után kapott rengeteg gratuláció is jelez. Tavaly tavasszal azt mondta:
Ez az elismerés a legnagyobb pozitív stresszbomba, a legjobb gyógyszer a gyógyulásomhoz, van erőm tovább küzdeni. A jó Isten segítségét kérem, hogy legyen még időm párszáz gyalogló klubot elindítani az országban az időseknek, remélem, ősztől már majd lehet.
* * *
Monspart Sarolta – akik ismerték, azoknak túl a hetvenen is csak Saci maradt – élete nem volt buktatóktól mentes. Amikor 1978 tavaszán a Vértes hegységben végzett edzés közben megcsípte egy kullancs, és három héttel később egyik pillanatról a másikra 41 fokos láz tört ki rajta, először vakbéllel operálták meg, pedig valójában encephalitise, vírusos agyvelőgyulladása volt. Hat napig kómában feküdt, élet és halál között lebegett, de végül úgy, ahogy felépült, bár sánta maradt, és az élsportról 34 évesen egyszer s mindenkorra le kellett mondania. Pedig akkor már nemcsak tájfutó világbajnok volt, hanem azon a végzetes tavaszon az első nem hivatalos női maratoni világbajnokságon is elindult, és majdnem megnyerte, második lett. Szóval, ebben a rokon sportágban is fényes jövő állt előtte, bőven három órán belül futotta a 42 195 méteres távot, ami 43 évvel ezelőtt fantasztikus teljesítménynek számított.
Az élsportot fel kellett adnia, de sportszervezőként talán még nagyobbat alkotott, mint versenyzőként, pedig úgy is óriás volt. A hazai utcai futómozgalom apostolaként minden jelentősebb versenyen ott szurkolt a járda szélén, e sorok íróját is számtalanszor biztatta jellegzetes fejhangján, amikor már utolsó erőtartalékait kellett mozgósítania valahol a harmincnyolcadik kilométer táján.
Közben tíz évig a tájfutók szövetségi kapitánya volt, tavaly márciusban pedig a Nemzet Sportolói közé jelölték az elhunyt Székely Éva helyére. Akkor már négy éve küzdött a petefészek-rákkal.
Senki se higgye, hogy szánalomból, afféle búcsúajándékként kapta meg Saci ezt az elismerést – mondta lapunknak Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play-bizottság elnöke, maga is a Nemzet Sportolója. – Ő alanyi jogon méltó volt erre a címre, megannyi olimpiai bajnoknál jóval nagyobb hatású sportember, sportszervező volt. Először is feltette a térképre a magyar tájfutást, a női maratonfutást, majd évtizedeken keresztül szervezte a futómozgalmat. Csodálatos ember volt, tudtam, hogy évek óta küszködik ezzel a szörnyű betegséggel, de a jellegzetes humora az embert próbáló kemoterápia kínjai közepette, az utolsó pillanatig sem hagyta el. Ilyenkor közhelyszerű azt mondani, hogy betölthetetlen űrt hagy maga után, de Saci esetében ez nem üres frázis, hanem fájdalmas valóság.
(Borítókép: Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI, archív felvétel: Fortepan / Urbán Tamás )