Azt hiszed, le tudsz futni 4,16666 mérföldet (6,7 kilométert) egy óra alatt? Szinte biztosan. És még a következő órában is? Valószínűleg.

De ha ezt meg kéne ismételned két-három napon keresztül, a nap minden órájában, éjjel-nappal?!

Nem tudni, meddig bírnád... Márpedig létezik egy ilyen verseny, amelynek az időtartama meghatározhatatlan, tudniillik addig tart, amíg az utolsó előtti versenyző is kidől, és már csak egy futó marad állva.

Az lesz a győztes. 

A gond az, hogy egyes futók viszonylag sokáig bírják. A jelenleg érvényes rekord 75 óra, vagyis 312 mérföld (502,11 km), és egy belga fogorvos tartja. Hogy értsük: az illető hetvenötször teljesítette az óránként 4,16666 mérföldes távot egymás után.

Hogy hol van ez a verseny, és mi a neve? Nos, egy Gary Cantrell nevű szakállas félőrült farmján, Tennessee állam isten háta mögötti vidékén, és úgy hívják, hogy Big Dog’s Backyard Ultra – Big Dog Hátsó Udvarának Ultrafutása. Erről a szürreális ultramaratonról készített riportot a BBC.

De ki az a Big Dog? Ahogy a nevéből bizonyára kitalálta az olvasó, egy kutya, mégpedig Cantrell kedvenc buldogja, amely a verseny idejének nagy részét az egyszerre rajt- és célvonalként funkcionáló asztal alatt tölti szunyókálva, ezzel is idegesítve a futókat, akik – mármint a kitartóbbak – három napon és éjszakán át futnak alvás nélkül,

Pár évvel ezelőtt az egyik futónak – aki végül a második helyen végzett – úgy fejeződött be a verseny, hogy futás közben elaludt, bezuhant a bokrok közé, és úgy is maradt, egy óra múlva szedték össze a hortyogó férfiút, amikor rátaláltak.

Utazzunk el tehát Tennessee-be, a Bell Buckle nevű farmra, ahol a futók az erdőben teljesítik a 4,16666 mérföldes kört, de csak nappal, mert éjszaka kijönnek az aszfaltútra, nehogy felbukjanak a gyökerekben. Ez egy olyan verseny, amelyen akár 300 mérföldet is teljesíthet az illető, és mégis a rettenetes három betű – DNF – kerül a neve mellé: Did Not Finish, vagyis nem fejezte be.

„Olyan ez az egész, mint amikor jól pofán vágnak – magyarázza Cantrell, az ötletgazda. – Nem nehéz, csak egy kicsit. No de óránként újra meg újra nekifogni a távnak, az már valamivel nehezebb. És eljön a pillanat, amikor már elhúzod a fejed az érkező jobbegyenes elől. No, akkor adtad föl...”

Guillaume Calmettes, egy francia szoftverfejlesztő 2017-ben 59 órán át 245 mérföldet futott, és azzal ő lett a győztes. Fájdalmas, de ez egy kellemes fájdalom, állítja.

Bizony, ezt a versenyt nem az átlagembereknek találták ki, aki erre benevez, és jó sokáig el is jut, az nem biztos, hogy százas.

Én élvezem a szenvedést egy bizonyos határig

– teszi hozzá a brit Maggie Guterl, aki 2019-ben az első női győztes lett a maga lefutott 250 mérföldjével. „A legtöbb ultrafutó nem akar gyógyfürdőbe menni, hogy relaxáljon” – magyarázza.

Magát a versenyt igazán puritán körülmények között rendezi Cantrell. Nem szállodában laknak a résztvevők, hanem sátrakban, azt esznek, amit a gázrezsójukon össze tudnak ütni maguknak, és a kényelem netovábbját az jelenti, ha egy-egy negyedórát tudnak pihenni az összehajtható kempingszékükön, felpolcolt lábakkal. 

Majdnem illegális verseny, mondhatni underground esemény

– mondja nevetve a kanadai Dave Proctor, aki 2019-ben a harmadik helyen végzett a lefutott 216 mérföldjével. „Két éve éjjel futottunk az országúton, amikor egyszer csak megérkezett egy szirénázó rendőrautó, és a közeg elkezdett faggatni, hogy mi az ördögöt csinálunk itt éjnek évadján.”

Meglehetősen egyhangú rutin ez: futás, evés, egy kis alvás a megspórolt negyedórában, majd kezdődik elölről az egész. Ja, és közben ki kell rohanni a budira is, mert néha rájön az emberre a hasmenés. 

Amikor már a harmadik napot gyűröd, elkel a segítség

– ecseteli a nehézségeket Proctor, a 40 éves masszőr. „Ilyenkor a kialvatlanságtól és a fáradtságtól azt sem tudod, fiú vagy-e vagy lány, és a segítődnek kell figyelmeztetnie, hogy most enned kell, ki kell menned a WC-re, és ha kimentél, ne felejtsd el kitörölni a fenekedet. Ez röhejesnek hangzik, pedig igaz: a harmadik napra már az agyad bizonyos részei egész egyszerűen felmondják a szolgálatot.”

De más nehézségeket is tartogat ez a verseny, amelynek nincs előre kijelölhető időtartama. Guterl például majdnem lekéste a repülőjáratot, mert olyan sokáig futott – 60 órát –, hogy vészesen közelgett a felszállás időpontja. Mások annyira kimerülnek, hogy elkezdenek hallucinálni. 

Adja magát a kérdés:

„Ez nem olyan, mint egy verseny – állítja a 40 éves Guterl, aki a verseny utóbbi három kiírásán vett részt. – Sokkal inkább egy fantasztikus buli.”

Johan Steene, egy svéd techcég 46 éves igazgatója 2018-ban 68 óra alatt 268 mérföldet hagyott maga mögött, és ezzel meg is nyerte a versenyt. Szerinte ez az egész „egy különleges játék fantasztikus szabályokkal”.

Tök jó mentális kihívás – ez meg az amerikai Courtney Dauwalter véleménye, aki Steene mögött a második helyen végzett 279 mérföldes teljesítménnyel. Dauwalter, aki a kevés profi ultrafutó egyike, imádja az embertelen távon rendezett viadalokat. 2017-ben például megnyerte a Moab 240-et, a Utah államban rendezett 240 mérföldes versenyt, tíz órát ráverve a leggyorsabb férfira.

Nekem ez a Big Dog nem is annyira verseny, hanem annak a tesztelése, hogy hol vannak a határaim

– vallja Dauwalter. „Ha nem állítunk határokat magunk elé, nagyon is cool, hogy vajon meddig jutunk el” – mondja. Guterl, Dauwalter barátnője és alkalmankénti edzőtársa egyetért: „Egy ilyen versenyen annyi falat tudsz áttörni, ahányat csak akarsz.”

Az öltözék opcionális. Dauwalter például bő gatyában fut, Proctor pedig cowboykalapban. Sokan magukban beszélnek. Andy Persson, a kevés brit egyike, aki elindult a Big Dog versenyen, végigvideózta 2019-ben azt a 135 mérföldet, amennyit kibírt. Proctor előszeretettel beszélget telefonon a családtagjaival futás közben. Csakhogy ez nem túl biztonságos, a múltkor hatalmasat esett, miközben társalgott a hétéves kislányával.

Ordítottam és káromkodtam, mire a lányom úgy megijedt, hogy attól fogva nem volt hajlandó beszélgetni velem – mondja mosolyogva.

A soron következő etap rajtját – pontosan egyórás időközönként – Cantrell jelzi, mégpedig azzal, hogy megkongatja a borzalmas hangú harangját. Abban a pillanatban mindenkinek a kis karámban kell lennie, aki nincs ott, az kiesett a versenyből.

És miért 4,1666 mérföld az egy óra alatt leküzdendő távolság? Mert ha ezt megszorzod 24-gyel, akkor pont 100 mérföld jön ki. És az olyan jól hangzik: 24 óra alatt 100 mérföld.

A célvonalnál hatalmas felirat fogadja az aktuális 4,16666 mérföldet teljesítőket: „There is no finish – Nincs cél.” Nem mondhatni, hogy túlságosan feldobná a futókat, amikor ezt olvassák... 

Odamenni a rajtvonalhoz a verseny messze legnehezebb része. Számos olyan futót láttam már, aki látszólag remek erőben teljesítette az előző 4,16666 mérföldet, aztán amikor oda kellett menni a következő szakasz rajtjához, már nem volt képes megtenni azt az öt yardot. Nem az az öt yard fogott ki rajtuk, hanem a döntés, amit meg kellett volna hozniuk

– vélekedik Proctor.

Proctor felkészülésének szerves része volt, hogy a feleségét rávette, a legváratlanabb pillanatban fújjon bele egy fülsiketítő hangot kiadó sípba, ezzel imitálva Cantrell harangjának rémes csengését. Ilyenkor Cantrellnek készenléti állapotba kellett hoznia magát...

„Minden fejben dől el – ezt már Cantrell mondja, aki 2011-ben alkotta meg a Big Dog versenyt. Azokat a sportembereket akarta ezzel díjazni, akik nem a leggyorsabbak, hanem a legkitartóbbak. – Ez nem más, mint egy háború az agyad és a tested között.”

Cantrell valószínűleg nem normális, hiszen kitalált egy olyan versenyt is, amelynek az a lényege, hogy a résztvevők felszállnak egy buszra, amely 350 mérföldet hajtva elviszi őket a semmi közepére, ott lerakja a futókat, akiknek az a feladatuk, hogy tíz napon belül valahogy keveredjenek vissza a kiindulási pontra.

„Ez egy olyan verseny, amit legszívesebben magam is teljesítenék” – mondja Cantrell, az egykori ultrafutó, aki 2016-ban gyalog keresztülment az Egyesült Államokon egyik parttól a másikig, 126 nap alatt 3200 mérföldet gyalogolva.

Egyszer azt mondta róla az egyik futója, hogy a fájdalom Leonardo da Vincije, az elmetornák Rembrandtja és a szenvedés Lady Gagája. 

„A futás a dolog legkönnyebb része, a legnehezebb az alvás – ez pedig Steene véleménye. – Futás közben beszélgetek a társakkal. Ahogy célba értem, azonnal elalszom. Ki kell használnom minden másodpercet.”

„Johan az azonnal elalvás nagymestere – jegyzi meg Cantrell, akinek viszont szinte végig ébren kell lennie, amíg egyetlen futó is talpon van. – Leül a kempingszékébe, és a fejére dob egy pokrócot. De mielőtt a pokróc elérné a fejét, ő már horkol.”

Ennek ellenére Steene hallucinálni szokott futás közben, a fákat és a bokrokat dinoszauruszoknak és óriásoknak látta. Guterl emberfejeket vélt látni, és morgó hangot hallani az erdőben. 

Iszonyatos mélységekbe tudsz kerülni egy ilyen versenyen. De én ezt szeretem a legjobban – jelenti ki az 56 éves Persson, aki egy ízben 800 mérföldet futott Land's Endtől John O'Groatsig, vagyis a brit sziget déli csúcsától az északiig. Mindezt 2016-ban tette meg, 17 nap alatt.

Proctor egyszer 100 mérföldet futott, hogy odaérjen egy 100 mérföldes verseny rajtjára – majd rekordidő alatt megnyerte a versenyt! Idén pedig 4500 mérföldet fog futni Kanadán keresztül 67 nap alatt – ami rekord lesz, ha sikerül –, méghozzá úgy, hogy mindennap 67 mérföldet teljesít. Az egésznek az a célja, hogy pénzt gyűjtsön a 12 éves fia kezelésére, aki egy ritka mozgásszervi betegségben szenved.

Van, aki szadistának nevezi Cantrellt, van, aki zseninek. Persson utóbbiak közé tartozik. 

Csodálatos dolgot hozott létre. Olyan ajándékot adott nekem ezzel a versennyel, amit magamnak nem tudtam volna. Ezért mélységesen hálás vagyok neki

– mondja Cantrellről.

No de hogyan tudnak mentálisan felkészülni egy olyan versenyre, amelyről nem lehet tudni, hogy meddig tart? Steene szerint az első szabály, hogy ilyenkor nagyon veszélyes gondolkodni.

Dauwalter robot üzemmódban fut, Proctor számára pedig megszűnik a múlt és a jövő, csak a jelen létezik, az előtte álló tíz másodperc. 

Gondolkodni nem szabad, enni viszont kötelező. A belga Karel Sabbe a spagettire és a burgonyasziromra esküszik, Steene a joghurtot szereti. Guterl a pirog nevű orosz és lengyel tésztát fogyasztja. Persson krumplipürét és zabpelyhet eszik.

De eljutsz egy olyan pontra, amikor már nem akarsz enni. Ilyenkor kényszeríteni kell magad.

A következő rajtig hátralévő idő – a leggyorsabbaknak húsz perc, a leglassabbaknak néhány másodperc – a legértékesebb, mert aludni csak ilyenkor lehet. És még valami. Ez az egész egy szellemi viadal is. A futók úgy tesznek, mintha kirobbanó erőben lennének, miközben alig vonszolják magukat. Ezzel is az ellenfeleiket akarják kétségbeesésbe hajszolni.

Guterl azt mondja, sok futó eltitkolja a hazafelé tartó járatának időpontját, hogy ne tudják a riválisok, milyen időtartamra kalibrálta magát. Proctor a lámpáját, amit éjszaka használ, nem a fejére csatolja, hanem a derekára, hogy az ellenfelei ne tudják meg, mikor fordul hátra, hogy ellenőrizze, követik-e. 

2019-ben Guterl és Will Hayward, egy 51 éves új-zélandi maradt meg a végére, mindenki más már kidőlt. Guterl frissnek érezte magát, Hayward, akit hasmenés gyötört, és akit az utolsó rajtnál már be kellett támogatni a karámba, nem annyira. Guterl biztos győztesnek tűnt, de ő nemcsak győzni akart, hanem el akarta érni a 72 órát és a 300 mérföldet is.

Will rémes látványt nyújtott, és valaki azt mondta, hogy össze fog esni

– idézi fel Guterl a két évvel ezelőtti pillanatokat. „De nem esett össze, és még nyolc órán keresztül mellettem futott. Aztán egyszer csak eltűnt. Később mondták el a többiek, hogy futás közben elaludt, beesett a bokrok közé, és ott aludt tovább.”

Ritkább eset, amikor a test előbb mondja fel a szolgálatot, mint az agy. Általában a fordítottja szokott történni: az illető nem megy oda a következő rajthoz, megöleli a többieket, és bejelenti, hogy ennyi volt. Ezek megható pillanatok, ilyenkor többen sírva fakadnak. 

Amikor feladod, óriási megkönnyebbülés önt el: nem kell odaállnom a következő rajtra. De mindig ott motoszkál benned a kisördög: hátha kibírtam volna még egy-két szakaszt... 

– magyarázza Persson.

Calmettes, a 2017-es bajnok a rákövetkező évben ötödik volt, majd 2019-ben 96 mérföld után fel kellett adni egy térdsérülés miatt. „Ha befejezed, és azt látod, hogy a többiek futnak tovább, iszonyatos bűntudat tör rád. És ez pocsék érzés” – állítja.

Sabbe azt mondja, nem is igazán tudott örülni a győzelemnek.

Nehéz feldobottnak lenni. Az agyad már nem működik normálisan. Annyira érzéketlen voltam már a külső ingerekre, hogy legalább ötször meg kellett kérdeznem, tényleg győztem-e, és valóban nem kell már tovább futnom.

Calmettes kifejezetten dühös volt, amikor az utolsó megmaradt ellenfele, Harvey Lewis III kidőlt az ötvenkilencedik körben. „Ötvenkilenc kör volt, és nem hatvan. Az olyan szép, kerek szám lett volna.”

De bármennyire is letompult állapotban futnak már a harmadik napon, Guterl tisztában volt azzal, hogy a 2019-es győzelme mérföldkő a verseny történetében.

„Az egyik futó felesége úgy fogalmazott, hogy az egész női nemért futottam. És ez roppantul motivált. Nem vagyok gyors, de világéletemben makacs voltam. Ha egyszer valamit a fejembe veszek, azt meg is valósítom.”

Kezdetben a győztes díja – stílszerűen – egy hadikutya dögcédulája volt, de ma már egy aranyérem. És egy ölelés Cantrelltől.

Ha hírnévre vágysz, ez nem a te versenyed. Az élmény kedvéért csinálod. Ez az egész egy nagy kaland. És amikor elindulsz, sose tudod, hol a vége 

– mondja mosolyogva Guterl. 

A Big Dog verseny osztódással szaporodik. Ma már 43 országban több mint 200 ilyen viadalt rendeznek, és a legmenőbbek győztese belépőt nyer az igazi Big Dogra Tennessee-be. Calmettes, a 2017-es bajnok bizonygatja, elindul a következő kiíráson. Steene, a 2018-as győztes úgyszintén. Guterl a világ minden kincséért sem hagyná ki. És Sabbe, aki világrekord-távolsággal nyerte meg a belgiumi versenyt, ki akarja próbálni a tennessee-i viadal hangulatát.

Guterl nem az egyetlen, aki úgy érzi, az álmok birodalmába tartozó 100 óra és a 400 mérföld teljesítése egyre reálisabb célkitűzés. 

Én akarok az első lenni, akinek ez sikerül

– fogadkozik. „Nem szeretek célokat tűzni magam elé, de ha elérem a 400 mérföldet, valószínűleg befejezem. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Ha valaki megdönti a 400 mérföldes rekordomat, akkor vissza kell térnem. Nem hagyhatom annyiban...”

(Borítókép: Versenyzők a Big Dog's Backyard Ultrán. Fotó: Bigsbackyardultra)